BölönTöbb nemzedék konfirmálói találkoztak

2026. július 28., kedd, Közélet

„Bölön gyönyörű templomába” tértek haza azok az unitáriusok, akik 1956-ban Benczédi Domokos, 1966-ban Gál Jenő, 1976-ban és 1986-ban Albert Lőrinc, 1996-ban és 2006-ban id. Kozma Albert és 2016-ban ifj. Kozma Albert lelkészsége idején konfirmáltak. Megfogyott Bölön magyarsága – nem egy olyan évfolyam volt, amikor harmincan, manapság a tízet sem éri el azok száma, akik hitet tesznek vallásukról –, csökkent a templomba járók száma, de ünnepekre megtelik Isten hajléka: csalogatnak, összefogásra serkentenek az elődök által emelt falak – hangzott el a vasárnapi ünnepi istentiszteleten.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Ifj. Kozma Albert ünnepi beszédének alapjaként Máté evangéliumából választott igét. Mint mondotta, ezen a napon olyan régi eseményeket, történeteket és emlékeket elevenítenek fel, amelyek akkor születtek, amikor a ma ünnepeltjei konfirmálóként voltak „főszereplők”. Ma megadatik, hogy több, korban egymástól nagyon távol álló nemzedék barátként, ismerősként találkozzon, ossza meg a nap örömét. Külön örömet jelent – mondta a tiszteletes –, hogy nem egy olyan akad, aki már életének nyolcvanadik évén is túl fontosnak tartotta, hogy jelen legyen. Ők azok, akik olyan éveket és évtizedeket éltek, melyek nem voltak könnyűek, ha túl akartak élni, dolgozni akartak, családjuk, nemzetük és hitük érdekében cselekedni kívántak, kénytelenek voltak megedződni. Ők és az utánuk következők is vállalták az élet nehézségeit: a kísértéseknek ellenállva a keskenyebbik utat választották.

Kozma Albert egyenként szólította a megjelent jubilálókat, az eseményre emlékeztető lapokat adott át, és megemlékeztek az időközben elhunytakról is. Az ünnepeltek közösen erősítették meg unitárius egyháztagi fogadalmukat, és ők voltak azok is, akik először vettek úrvacsorát.

Uzoni István gondnok az alkalmat a találkozás ünnepének mondotta. „Jó lenne minél gyakrabban gyakorolni ezt a szokást, amikor a különböző életkorú bölöniek közösen imádkoznak, majd töltik az időt. Fontosak ezek a megtartó események most, amikor folyton fogy a falu magyarsága és nő a más nemzetiségűek száma. Az összefogás és a béke egyre fontosabb közösségünk számára. Illesse köszönet Kozma Albertet, amiért tesz azért, hogy egyként ünnepeljen a falu unitárius közössége.”

Pál Zsuzsanna derűvel gondolt vissza 1956-ra, amikor az ő nemzedékük konfirmált: „most volt, rég volt, szép volt”. Mint mondotta, a konfirmálási fogadalmuk nem szócséplés volt, hiszen vallásukat megtartották, az egyházért tehetségükhöz és erejükhöz mérten fizikailag és szellemileg is mindannyian tettek. Pál Zsuzsanna egy Reményik Sándor-vers szavalásával ajándékot is adott a templomot megtöltőknek. 

Péter Géza úgy fogalmazott: nem vitás, mindannyiunk számára a legszebb hely az, ahol születtünk, ahol gyermekként játszottunk, ahol Istennel találkoztunk. Így van ezzel ő is: álmaiban gyakran tér vissza a bölöni játszóterekre. A konfirmálás nagy esemény volt életükben, hiszen akkor kapták meg első rend öltönyüket és váltak kicsit felnőtté. Az élet aztán elég gyorsan szétszórta őket, más-más iskolába kerültek, de az ilyen eseményekre szívesen gyűlnek össze. Amikor kisebbségben, sőt, kétszeres kisebbségben élnek a bölöniek, fontos a hétköznapokra erőt biztosító események megülése, mint ahogy az is, hogy vallásukhoz ragaszkodjanak – fogalmazott a nyugalmazott tanár. 

Az esemény végén a templom lépcsőjén közös fényképet készítettek, Gecse András és Pál Ilona koszorút helyezett el a Trianon-emlékműnél az elhunyt társak emlékére, majd szeretetvendégséget tartottak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-07-28: Sport - :

Török és Péter-Csiki Ukrajnában kezdte a felkészülést (Karate)

A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club két kiváló karatésa, Török Panka és Péter-Csiki Csanád rövid pihenőt követően megkezdte a felkészülést az őszi versenyidényre. A nyári időszak első és egyben egyik legfontosabb állomása a július 24. és 29. között Ukrajnában zajló magashegyi edzőtábor, amely kiváló lehetőséget biztosít az alapozásra és a tapasztalatszerzésre.
2026-07-28: Közélet - :

Harminc éve az Úr szőlőjében

Július 26-án, évközi 17. vasárnapon a felsőcsernátoni katolikus közösség egy kis meglepetéssel készült a szentmise végén: Kedves Tibor plébánost köszöntötték, aki a 2026-os évben ünnepli pappá szentelésének 30. évfordulóját.