Negyedik helyen zárt a magyar női párbajtőrcsapat a hongkongi vívó-világbajnokságon, míg a férfi tőrözők a hetedik pozícióban végeztek. A Muhari Eszter, Nagy Blanka, Büki Lili, Jász-Borsody Emma összeállítású együttes a dél-koreaiaktól kapott ki, a Dósa Dániel, Szemes Gergő, Tóth Gergely, Mihályi Andor összeállítású válogatott mérkőzés nélkül zárta a helyosztókat.
Büki Lili, Jász-Borsody Emma, Muhari Eszter és Nagy Blanka a kolumbiaiakon simán, a lengyeleken és az amerikaiakon magabiztos teljesítménnyel túljutva az elődöntőben kikapott az észtektől, a harmadik helyért pedig az egy éve bronzérmes dél-koreaiakkal mérkőzött meg. A roppant szoros párharcot a távol-keletiek 45–40 arányban nyerték meg, a magyar lányok azzal vigasztalódhatnak, hogy 12 év után ismét a legjobb négy között lehettek. Az idei Európa-bajnokságon ezüstérmes magyarok így is jelentősen előreléptek a tavalyi világbajnoksághoz képest, mert Tbilisziben – a mostanival felerészben megegyező összeállításban – a 11. helyen zártak.
A Dósa Dániel, Szemes Gergő, Tóth Gergely, Mihályi Andor összeállítású férfi tőrcsapat az algériaiak és a lengyelek legyőzése után a negyeddöntőben kikapott a hongkongiaktól, így az 5–8. helyért folytatta szereplését. Első ellenfele az orosz válogatott volt, amely a nyolc között az amerikaiakkal szemben maradt alul. Az egy éve bravúrral bronzérmes magyarok nem tudták megszorítani ellenfelüket, 15 találat különbséggel kikaptak. A hetedik helyért aztán már nem kellett pástra lépniük, mert a másik ágon az egyiptomiak sérülés miatt visszaléptek, így a dél-koreaiak jutottak tovább, a magyarok pedig ellenfél nélkül maradtak.
A magyar küldöttség korábban a kardozó Battai Sugár és a tőröző Dósa Dániel révén szerzett két bronzérmet a világbajnokságon, amelyet a háromszoros olimpiai bajnok, vb- és Eb-győztes kardozó Szilágyi Áron a legjobb nyolc között fejezett be. A torna ma a férfi párbajtőrözők és a női kardozók csapatversenyével folytatódik, mindkettőben érdekeltek lesznek a magyar vívók.
Eredmények: * női párbajtőr, a 32 között: Magyarország–Kolumbia 45–30; a 16 között: Magyarország–Lengyelország 38–26; negyeddöntő: Magyarország–Egyesült Államok 43–38; elődöntő: Észtország–Magyarország 42–34; a 3. helyért: Koreai Köztársaság–Magyarország 45–40 * férfi tőr, a 32 között: Magyarország–Algéria 45–16; a 16 között: Magyarország–Lengyelország 45–40; negyeddöntő: Hongkong–Magyarország 45–37; az 5–8. helyért: Oroszország–Magyarország 45–30; a 7. helyért: Magyarország – mérkőzés nélkül szerezte meg a hetedik helyet.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.