Jelentés az irányzatokról

2026. július 29., szerda, Család

A szélsőségesen identitásközpontú és szuverenista irányzatok térnyerése nem magyarázható kizárólag manipulációval: hátterében a demokratikus képviselet válsága, az egyenlőtlenségek, az intézményekkel szembeni bizalmatlanság, valamint az áll, hogy az európai projekt az adminisztráció nyelvén beszél az érzelmek korában – áll a Románia az EU-ban stratégiai elemzőcsoportnak az elnöki hivatal által közzétett jelentésében.

  • Nicușor Dan államfő az elemzőcsoport egyik ülésén. Fotó: presidency.ro
    Nicușor Dan államfő az elemzőcsoport egyik ülésén. Fotó: presidency.ro

A július 22-én ismertetett dokumentum szerint a romániaiak többsége támogatja az Európai Uniót, de ez a támogatás pragmatikus és feltételekhez kötött: inkább számításon, mint meggyőződésen alapul, ezért könnyen meggyengülhet, ha az emberek nem érzékelnek kézzelfogható előnyöket.

A jelentés hangsúlyozza, hogy a nemzeti és az európai identitás nem egymással versengő, hanem egymást kiegészítő kötődések, a közöttük kialakult feszültséget pedig politikai szereplők gerjesztik.

A szerzők szerint a radikalizmusra nem annak jelentéktelenként való kezelése vagy démonizálása a megfelelő válasz, hanem a jó kormányzás, az egyenlőtlenségek csökkentése, az állampolgári és történelmi oktatás fejlesztése, a demokratikus értékeken alapuló hazafiság erősítése és az információs tér védelme. A szélsőségesség ellen nem büntetőjogi eszközökkel, hanem az eszmék szintjén kell fellépni. A demokrácia védelme megköveteli a határozott fellépést az ellenséges befolyásolási műveletekkel szemben, ugyanakkor azonban nyitottnak kell maradni azok felé az állampolgárok felé, akiket ezek az eszmék megszólítottak – áll a dokumentumban.

A jelentés szerint a román nemzeti sajátosságok és az európai elkötelezettség kölcsönösen erősítik egymást. Végső soron nem a nemzeti és az európai identitás közötti választás a tét, hanem az, hogy a demokrácia képes-e összehangolni a kettőt. „Olyan demokráciára van szükség, amely bizonyítja: a szolidaritás, a pluralizmus és az együttműködés nem a gyengeség, hanem az erő forrása egy egyre inkább széttagolódó világban” – fogalmaznak a jelentésben.

A Románia az EU-ban stratégiai elemzőcsoportot az elnöki hivatal hozta létre, munkáját Valentin Naumescu elnöki tanácsadó koordinálja. A jelentés szerzői között szerepel Teodor Baconschi, Sergiu Mişcoiu, Adrian Papahagi, Remus Ştefureac és Sever Voinescu. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-07-29: Család - :

A megélhetés viszi el a pénzt

Tavaly a kiadásaikat jövedelmükből fedező romániai háztartások alig 29,4 százaléka engedhetett meg magának egy egyhetes üdülést az otthonától távol – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataiból. Az Eurostat jelentése pedig azt mutatja: anyagi szempontból az idei első negyedév sem ígért sokat.
2026-07-29: Család - :

Sokba kerülhet az ingyenesség

Komoly digitális biztonsági kockázatokat rejthet a kávézókban, repülőtereken vagy szállodákban elérhető ingyenes wifi használata – figyelmeztetett az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).