Újabb elhagyott, a város közterületeit foglaló autókat szállítottak el Sepsiszentgyörgyön.
A helyi rendőrség beszámolója szerint legutóbb öt gépkocsit emeltek fel és helyeztek el a városi kertészetnél, ahonnan tulajdonosaik tíz napon belül kiválthatják, miután kifizetik autójuk szállítási, valamint a napi százlejes tárolási díját. Amennyiben nem térítik meg a kiadásokat, a járműveket véglegesen elhagyottnak nyilvánítják és ócskavasként értékesítik – hívták fel a figyelmet. A tájékoztató szerint a hosszú ideje mozdulatlan, érvényes műszaki vizsga nélküli gépkocsik szélvédőjére a helyi rendőrség értesítést helyez ki, majd tíz nappal később elviteti azokat.
A közleményben kitértek arra is, hogy az utóbbi időben több Állomás negyedi panasz is befutott arra vonatkozóan, hogy egy fizetett parkolóhelyet nem használt a bérlője, mert oda csak oldalirányú parkolással lehetett beállni, ám az illető „nem tudja vagy nem akarja elvégezni a manővert”, így inkább szabad helyekre állt be. Ennek nyomán viszont azoknak nem sikerült megállniuk, akik nem rendelkeznek bérelt hellyel. A helyzet kapcsán a helyi rendőrség közölte: a parkolóhelyek bérlői kötelesek a kijelölt helyet használni, és a vonatkozó tanácshatározat értelmében nem parkolhatnak más közterületen a saját helyüktől számított 300 méteres körzetben.
A parkolással kapcsolatos problémákat a 0800 800 767-es ingyenesen hívható vagy a 0739 886 992-es telefonszámon, a WhatsApp üzenetküldő platformon jelezhetik a városlakók.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.