Mi, hol, mikor?

2026. július 30., csütörtök, Mi, hol, mikor?

Közösségi felolvasás a költő szobránál
Sepsiszentgyörgyön közösségi megemlékezés lesz Petőfi Sándor elhunytának évfordulóján egy-egy versének felolvasásával a nevét viselő emlékparkban. Július 31-én, pénteken a költő szobránál kedvenc Petőfi-vers felolvasása lehetséges a 20-tól 21 óráig tartó közösségi kulturális akció során. Egy-egy felolvasás ajánlott időtartama 3–4 perc.

Az érdeklődőket kérik, jelentkezzenek pénteken 12 óráig a Bod Péter Megyei Könyvtárban, a 0267 312 133-as telefonszámon vagy a biblio@kmkt.ro e-mail-címen, közölve nevüket, telefonszámukat és a felolvasandó vers címét.

 

Idén is megrendezik a csángó fesztivált

Számos program, több mint négyszáz közreműködő, köztük moldvai és gyimesi, erdélyi, felvidéki és magyarországi hagyományőrzők, valamint a Magyarországon élő kisebbségi tánccsoportok és zenészek mutatkoznak be az augusztus 5. és 9. között Jászberényben zajló 34. Csángó Fesztivál és Népművészeti Vásár programjában. A fesztivál küldetése bemutatni és továbbörökíteni a moldvai és gyimesi csángók, valamint a Kárpát-medence magyar közösségeinek élő kulturális örökségét, miközben erősíti az összetartozás érzését és a kulturális identitást. 

 

Kertkönyvtár

Július 28. és augusztus 14. között, keddtől péntekig 10–12 óráig ismét megnyitja kapuit a Kertkönyvtár, ahol a gyerekek együtt fedezhetik fel az olvasás örömét. A Bod Péter Megyei Könyvtár kertjében mesékkel, könyvekkel és játékos programokkal várják mindazokat, akik egy kellemes délelőttöt szeretnének eltölteni a szabadban. 10.30-tól meseolvasás, ezt követően pedig szabadon lehet olvasni, társasjátékozni, játszani, új barátokat szerezni. A Kertkönyvtár minden korosztály számára nyitott. A részvételhez nem szükséges könyvtári tagság, de aki kedvet kap, a helyszínen be is iratkozhat. 

 

Zene

BODOS. Az erdővidéki településen a Budai Emília Közösségi Házban augusztus 1-jén, szombaton 18 órától fellép a sepsiszentgyörgyi Kisködmön együttes. A koncerten a rendhagyó, népies hangzású feldolgozások által több generáció egyszerre találhat magára a zenében.

 

Mozi

MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház mai műsora: 16 órától Vaiana (magyarul beszélő) és Pókember. Vadonatúj nap (román feliratos), 18.15-től Michael (magyarul beszélő), 19 órától Odüsszeia (magyarul beszélő), 20.30-tól Itt érzem magam otthon (magyar thriller).

 

Képernyő

TVR2. Ma 13 órától: Kulturális közintézmények működése a folyamatos változásokban – Folyamatos változtatások, újabb és újabb tervezetek, alulfinanszírozás. Ezek azok a tényezők, amelyek jelentősen kihatnak az alkotói munkára, a kulturális intézmények működésére. Veszélybe kerültek az önkormányzatokhoz tartozó könyvtárak, egyre nehezebben boldogulnak a múzeumok is, a kulturális minisztérium pedig a számvevőszék nyomására hivatkozva szabályozni akarja az előadóművészek munkaidejét.
TVR CULTURAL. Ma 14.30-tól: In memoriam Gaál András – 90 éve született a gyergyóditrói festőművész, aki négy évtizedes csíkszeredai pedagógusi pályafutása mellett szerepet vállalt a művészeti élet megszervezésében is. 2001 óta Pannonhalmán élt, de mindvégig figyelemmel követte az itthoni művészeti életet. Őt sem felejtették el hazai pályatársai, a csíkszeredai Mikó-várban 2016-ban egy könyvbemutatóval egybekötött életmű-
kiállítással ünnepelték az akkor 80 éves festőművészt tisztelői, barátai, volt tanítványai.

 

Hitvilág

VÁNDORBÖLCSŐLAKÓK TALÁLKOZÓJA. Augusztus 8-án Oroszhegyen rendezik meg a Székelyföldi Vándorbölcsőlakók II. találkozóját, amelyre a Kárpát-medence különböző pontjairól várják mindazokat a családokat, amelyek részesei voltak a Vándorbölcső Programnak. Várják továbbá azokat is, akik hamarosan kisbabát várnak, és szeretnének csatlakozni a kezdeményezéshez. A találkozó 12 órakor ünnepi szentmisével kezdődik a nyúládi Szent László-oltárnál, amelyet a bölcsők megáldása és átadása követ. A rendezvényen való részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Jelentkezni augusztus 1-ig lehet a 0742 865 926-os vagy a 0760 779 835-ös telefonszámon.

 

Kutyamenhely

A szépmezői kutyamenhelyen jelenleg 132 lakó várja az örökbefogadást, közülük 32 kölyök. A folyamat ingyenes, a kutyák oltva, csipezve, ivartalanítva és felkészülten várják leendő gazdáikat. Látogatási idő: hétköznap 10–18, hétvégén 10–14 óráig.

 

Röviden

APRÓHIRDETÉS. Apróhirdetési és ügyfélszolgálati irodánk Sepsiszentgyörgyön a Mihai Viteazul tér 2. szám alatt hétfőtől csütörtökig 9–15, pénteken 9–13 óráig tart nyitva.
LOMTALANÍTÁS. Folytatja vidéki lomtalanítási akcióját a Tega Rt. Régi bútorokat és ruhákat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékokat ma Sepsibodokról, pénteken Oltszemről és Zalánpatakról szállítanak el. Honlap: tega.ro.
KÖZMŰVEK. Ma 8 és 14 óra között Sepsiszentgyörgyön a Bolyai János utcában a szennyvízvezeték videoinspekciós vizsgálatát végzik. A munkálatok zavartalan lebonyolítása érdekében kérik az utcában lakókat, hogy lehetőség szerint az útszegély mellett ne parkoljanak, ezzel is segítve a munkagépek és a szakemberek közlekedését. A munkálatok ideje alatt a helyszínen időszakos forgalomkorlátozásra is számítani lehet.
ÁRAMSZÜNET. Előpatakon a Panorama Hotel környékén ma 14–17 óráig szünetel az áramszolgáltatás. 
VÁROSI STRAND. A sepsiszentgyörgyi strand 9–20 óráig fogadja a fürdővendégeket.
ÚTLEZÁRÁS. Július 31-ig naponta 8.30–15.30 óráig rövid útlezárások várhatóak a Sepsiszentgyörgyről Előpatak felé vezető úton, mivel veszélyes fákat távolítanak el az útszakaszon. Kérik a járművezetőket, hogy vezessenek elővigyázatosan, tartsák be az utasításokat és legyenek türelmesek.
TERMELŐI VÁSÁR. Sepsiszentgyörgy főterén ezen a hétvégén, augusztus 1–2-án kerül sor a termelői vásárra az Urban-Locato Kft. szervezésében.
GOMBAELLENŐRZÉS. Sepsiszentgyörgyön a központi piacon szerdánként és péntekenként 8–10, vasárnap 9–11 óráig a László Kálmán Gombászegyesület tagjai megvizsgálják a begyűjtött gombákat.

 

Ügyelet

Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig az 1918. december 1. úti Salvia I. gyógyszertár (0267 313 112) az éjszakai szolgálatos. Kézdivásárhelyen ma a Gábor Áron utcai Dr. Max patika (0752 168 734) tart nyitva.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2026-07-30: Szabadidő - :

A nap fotója

2026-07-30: Sport - :

Aranyérmes a magyar női kardcsapat (Vívó-világbajnokság)

Aranyérmet nyert a Battai Sugár, Szűcs Luca, Spiesz Anna, Katona Renáta összeállítású magyar női kardcsapat a hongkongi vívó-világbajnokságon. A nyolcaddöntőben a dél-koreaiakkal szemben aranytussal alulmaradó, olimpiai bajnok férfi párbajtőrcsapat a tizedik helyen végzett a távol-keleti seregszemlén.