Bántalmazásért indított büntetőeljárást a Kézdivásárhelyi Bíróság ügyészsége egy férfi ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy rátámadt sógorára.
A hatóság közlése szerint az elkövető Kovászna városában egy lépcsőházban, ittas állapotban támadt rá az áldozatra, akit egy bicskával a hátán és a karján sebesített meg. Az áldozat kórházba került, nagyjából három hét szükséges, hogy sérüléseiből felgyógyuljon – olvasható az ügyészségi közleményben. A rendőrség őrizetbe vette az elkövetőt, majd a bíróság jóváhagyta harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezését. A vádhatóság jelzi, hogy az eddigi intézkedések a büntetőeljárás részét képezik, ám semmiképp nem befolyásolják az ártatlanság vélelmét, mely a jogerős ítélet megszületéséig megilleti a gyanúsítottat, illetve a vádlottat. (ndi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.