A II. világháború (1939–1945) előbb ideológia, majd területuralás miatt tört ki a hitleri Németország és a Szovjetunió között (Magyarország és Románia is Hitler oldalán szerepelt). A harc vonala közeledett nyugat felé, sőt, elérte a román határt is, amikor 1944 májusában a magyar állam (Hitler parancsára) mozgósította Székelyföldön is a nemstandbéli férfi nemzedéket katonai szolgálatra, vagyis a negyven évnél idősebb és a 20 évesnél fiatalabb (levente) generációt a haza védelmére.
Így kapott katonai behívót Szentivánlaborfalván is 40 férfi, köztük az én édesapám is (aki akkor 41 éves volt, én pedig 8). A katonai laktanya, ahová gyűjtötték a behívott katonákat, az Úz völgye hegykatlanban volt, ahol már bővültek a katonai tábor épületei. Sírt az egész család, édesanyánk és a négy apró gyermek, de búcsúzni kellett (a viszontlátás Istennek hála 1946. december 6-án, éppen Mikulás napján volt).
A szovjet haderő angol–amerikai segítséggel, nagy iramban haladt előre Németország felé. Az addig Hitler oldalán harcoló Románia 1944. augusztus 23-án (királyi beleegyezéssel) hátat fordított Németországnak, és „érdekből” a Szovjetunió mellé csatlakozott. Így a szovjet front felgyorsulva haladt Románián át nyugat felé.
1944. augusztus 26-án reggel, az átállás harmadik napján léphette át a szovjet hadsereg a történelmi Magyarország határát az Úz-völgyi hágón át. Az ellenállás nem volt elegendő, mert erre a hirtelen támadásra a székely hadsereg nem volt felkészülve. Így az Úz-völgyi sereget kétnapi ütközet után a szovjetek szétverték (édesapám később azt mondta: akkora ütközet volt, hogy a huszárok egy kirohanási csata után úgy tértek vissza, mint a mészárosok). A csata elveszett, és ez a csatavesztés volt a vég kezdete… sajnos.
A szentivánlaborfalvi katonák akkori hősei (két halott és egy tüdőlövéses leventekatona) emlékére kopjafát állítottunk, amelyre ez van felróva: Itt védte hazáját 40 szentivánlaborfalvi székely határőr.
A hadi temető, amely később méltóságteljesen lett kialakítva (hála Sylvester Lajosnak és dr. Szőcs Dánielnek, valamint a csíkszentmártoni községi tanácsnak), őrzi a több mint 300 akkor elesett német, magyar és orosz katona holttestét. Utólag sajnos a temető erőszakos átalakításával és kibővítésével nagyon megváltozott. Jómagam és még többen is falumból a rendszerváltás után 21 alkalommal emlékeztünk Úzvölgyében minden augusztus 26-án (még 2014. augusztus 26-án is, amikor galád emberek ledózerolták a vámházat és az őrházat a román–magyar határon).
Az emlékező utódok az egész Székelyföldről kisebb-nagyobb létszámban részt is szoktak venni ezen a megemlékezésen, de nem elegen.
Feltevődik a kérdés: ha mások, akiknek semmi közük nincs ehhez, hatalmas felvonulásokkal évente többször is megjelennek ott, akkor a székely-magyar elődeink emlékére nekünk is többen és többen kellene ott lennünk a megemlékezéseken. Legalább egy napon az esztendőből.
A nagy történelmi esemény 82. évfordulóján idén is megszervezik az emlékezés ünnepi szertartását, hát legyünk ott minél többen, mert ennyivel tartozunk őseinknek, hőseinknek.
N. Kányádi Mihály
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
