Hagymából nem árt meg a sok!

A diétázók számára biztosan nem Madéfalva volt a legjobb úti cél augusztus utolsó hétvégéjén. A Hagymafesztivál négynapos programjában szerepelt ugyan focitorna, kerékpáros körút, táncház, koncert és még traktoros felvonulás is, a szombat délután viszont egyértelműen az ínycsiklandó ételekről, finom borokról és az élő muzsikáról szólt.

Jobb üres gyomorral érkezni

A Hagymakörút hat megállóból állt, és mindegyiknél másféle finomságot kínáltak. A jegyeket elővételben lehetett megvásárolni Madéfalván és Csíkszeredában – ezt jó szem előtt tartania annak, aki jövőre részt venne. 

Mi nagyjából harmincfős társasággal vágtunk neki a körútnak. Már a mi csapatunk is színes volt: érkeztek barátok Kolozsvárról, Gyergyószentmiklósról, Sepsiszentgyörgyről és Csíkszeredából is, de sokan jöttek a határon túlról is Madéfalvára. A Hagymakörútra idén is több százan váltottak jegyet, így szombat délre felpezsdült a falu: kisebb-nagyobb társaságok vonultak az utcákon, a hagymapontokon szólt az élő zene, a bográcsok és sütőlapok körül pedig megállás nélkül sürögtek-forogtak a szakácsok.

Déltől pontosan hat óra állt rendelkezésünkre ahhoz, hogy kényelmesen végigjárjuk mind a hat megállót. Elsőre jó ötletnek tűnhet vonattal vagy szekérrel megtenni a körutat, én inkább a gyalogolást ajánlom, két okból is: egyrészt a fuvarokra várni kell, és szinte biztosan zsúfoltak lesznek, másrészt a sok kóstoló mellett nem árt néhány kilométer séta az egészségnek.

Nem volt kőbe vésve az útvonal, tehát tetszőleges sorrendben látogathattuk meg a hagymapontokat, követve a jegy hátoldalán szereplő térképet. Így érkeztünk meg elsőként Vargaszegre, ahol zöldfűszeres mangalicatarját kínáltak erdei gombás lencseágyon, hagymalekváros desszerttel megkoronázva. Mellé mogyoródi borokból lehetett válogatni. Bár Sepsiszentgyörgy sem volt messze, jólesett, hogy az ebéd mellé az általunk már jól ismert Heveder Banda húzta a talpalávalót.

Zöldfűszeres mangalicatarját kínáltak Vargaszegen

A hagyma mindent feldob

Szívesen elüldögéltünk volna Vargaszegen, de még öt megálló hátravolt, így felkerekedtünk, és körülbelül egy kilométer gyaloglás után megérkeztünk a madéfalvi emlékműhöz, amely mögött a Siculicidium megállót alakították ki. A kapun belépve árusok kínálták a helyi termékeket – természetesen hagymát is –, közben a tér közepén ostoros bemutató zajlott, az udvar másik felében pedig szólt a Tarló zenekar muzsikája, nyüzsögtek az emberek. Az étlapon itt hortobágyi palacsinta szerepelt, hozzá Madéfalva partnertelepüléséről, Bonyhádról kínáltak völgységi borokat.

Nemcsak az ételek és az italok miatt különleges azonban a körút. A szervezők igényesen alakították ki a hagymapontokat, amelyek már távolról csalogattak: a Siculicidiumnál például hagyományos gémeskút és szénabálákból rakott étkezőasztalok, a Forrásponton pedig kilátótorony és kalózhajó várta a látogatókat, utóbbi a gyerekek legnagyobb örömére.

Ám mielőtt a Forrásponthoz érkeztünk volna, útba ejtettük a Kápolna hagymapontot, ahol a Vinkli A Borszaküzlet nedűiből válogathattunk. A szakácsok itt sem spóroltak az adagokkal: a tányérunkba csíkvacsárcsi disznópörkölt került natúr pityókával, amit aztán vacsárcsi lekváros hígpalacsintával nyomtattunk el. Közben a Sobri Boogie fiatal zenészei gondoskodtak a hangulatról. Ekkorra már bőven jóllakott a társaság, de még mindig csak a körút felénél tartottunk…

Mint minden megállónak, a Forráspontnak is külön tematikája volt

Idegenekből kedves ismerősök

Nem könnyű egyetlen megállót kiemelni a hat közül, de ha kedvencet kellene megneveznem, az mindenképpen a Forráspont lenne, amely a madéfalvi borvízforrásnál kapott helyet. Itt ropogós aranypisztrángcsíkok és puliszka szerepelt az étlapon, mellé pedig a székelyhídi Lengyel Winery borait kínálták. Közben a Pécsről érkező Smooth Brass hozott jókedvet a szombat délutánba. Olyannyira jó bulit csaptak, hogy néhányan még az étkezőasztaltól is hajlandóak voltak felállni és mozogni a zenére. Ez négy hagymapont után már önmagában teljesítménynek számított.

A Forrásponttól visszakanyarodtunk, és ötödikként megcéloztuk Patakelvét, ahol már csak kis adagot kértünk a várdátaki marhapörköltből, amelyet patakelvi galuskával és hagymakarikával tálaltak. A desszert ezúttal fánk volt. A szilágysági borok, bármennyire is finomak voltak, a körút végéhez közeledve már szintén nehezebben csúsztak. Péter Barni és zenekara azonban nem hagyta szenderegni a jóllakottságtól fáradt vendégeket.

Itt ismerkedtünk meg a Gyenesdiási Dalárda tagjaival. Az egyik idős úr és felesége elmesélte, hogy minden évben ellátogatnak Erdélybe – úgy érzik ugyanis, hogy ide mindig hazajönnek. Eredetileg a fellépésük miatt érkeztek Madéfalvára, de a Hagymakörútról sem szerettek volna lemaradni. Így alakult, hogy végül egy asztalnál fogyasztottuk el velük az aznapi ötödik ebédet.

Én már majdnem feladtam az utolsó megálló előtt, de a társaság meg­győzött, és beláttam, hogy a vasutas uzsonnát vétek lenne kihagyni. Ekkor már közeledett az este, az Alszegen pedig javában szólt a muzsika. László István és bandája húzta a talpalávalót, a vendégek közül pedig sokan addigra már túl voltak az étkezésen és táncra perdültek.

Mi azért becsülettel teljesítettük az utolsó állomást is: megkóstoltuk a Küküllő menti borokat és a vasutas uzsonnát – fasírtot, sült szalonnát, krumplit –, sőt, még a hozzá kínált cukros fánknak is jutott hely. Este hatra végül mi is célba értünk. Jóllakva – ez talán enyhe megfogalmazás –, kissé elfáradva, de azzal a biztos tudattal, hogy aznap vacsorára már nem lesz gondunk.