A május közepén megszervezett SepsiBookon a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem hallgatói gyakornokoskodtak, akik a bemutatkozó szerzőkkel, előadókkal készítettek interjúkat. Ez alkalommal a László Noémi költővel készült beszélgetést olvashatják.
– Elsősorban költőként ismer a nyilvánosság. Hogyan, miért kezdtél prózaírásba?
– Igen, költő vagyok, rendszerint ezt írom mindenhol, ahol megkérdezik, hogy mivel foglalkozom. 2023-ban jelent meg egy meséskönyvem Keljfeljancsi címmel, ez volt az első prózai próbálkozásom. Nem lett túl prózai, szerintem érződik rajta, hogy egy költő írta, nyelvi játékokon alapuló népmesei ihletettségű, rövid mesesorozat. Én úgy gondolom, hogy ez valahogy az életkorral jár, vagy legalábbis nálam. Igazat adok annak, aki azt mondta, hogy fiatalon írjon verset az ember, és idősen lehet, hogy elérkezik a próza ideje. Nem mindenkire érvényes ez, de én mindig úgy gondoltam, hogy majd valamikor fogok írni prózát, és úgy tűnik, hogy elérkezett az életemben ez a pillanat.
– Mi a költészet és a próza szerepe? Ugyanannak vagy más és más tartalmaknak a kifejezését szolgálják?
– Mi, magyarok abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy van egy határozottan lírai vonalú prózánk. De én ettől függetlenül, nem lévén sem Nádas, sem Krasznahorkai, sem Bodor Ádám, úgy gondolom, hogy igenis, van funkcióbeli különbség egy vers és egy prózai szöveg között. Versben sokkal többet közölhetünk, illetve hogy versben közölhetők olyan tartalmak, amelyeket egyszerűen nem lehet leírni, vagy nem lehet kifejezni prózában, mert a versnek mindig kialakul egyfajta fölöttes erőtere a stilisztikai alakzatokból, a hangzásvilágból, illetve abból az ihletett állapotból, amiben a költő szerencsés esetben alkot. Tehát a versnek van egy szubliminális szintje, ahol olyan üzenetek közvetíthetők, amelyeknek nem a próza a hordozója. Ellenben prózában lehet gondolkodni. Szerintem a vers varázsoljon, jósoljon, harcoljon, lázadjon, a próza nosztalgiázzon, emlékezzen, gondolkodjon, magyarázzon, trancsírozzon.
– Milyen kötetekkel vett részt az idei SepsiBookon?
– A saját könyvem az A mi iskolánk című prózakötet, amit nemrég mutattunk be. Emellett, amin dolgoztam, de nem saját munka, az egy erdélyi gyermekvers-antológia, a Kert a világ közepén, amely a Gutenberg Kiadónál jelent meg a Ragyog a mindenség című gyermekversgyűjteményének újragondolt változataként. 250 vers található benne, amelyeket 12 ciklusra osztottam. Még soha nem szerkesztettem antológiát, és megvilágosodásszerű élményként ért, miután kézbe vettem és lapozgattam a könyvet, hogy mennyire segítik és emelik egymást ezek a versek, és mennyire számít a kontextus. Mintha két dimenzióból három dimenzióba lépnénk, amikor ezeket a verseket együtt és ebben a fajta csoportosításban olvassuk.
– A gyermekirodalmat sokan nem tartják egyenrangúnak a „felnőtt irodalommal”. Mit gondolsz erről a disztinkcióról?
– Én úgy gondolom, hogy– Weöres Sándort idézve – nincs gyerekvers és felnőtt vers, hanem van jó vers és rossz vers, illetve a rossz vers nem is vers. Amit gyermekvers címkével látunk el, annak feltétlenül versnek – jó versnek is kell lennie. Én nem engednék be a gyerekversek világába olyan írást, amiből hiányzik a költészet. Ennek azért áll fenn a veszélye – és ez nem szép tőlem –, mert a gyerek nem föltétlen tudja megítélni, hogy mi a jó vers. Ezért nagyon fontos, hogy igazi, jó, költői alakzatokban tobzódó versekkel kerüljön kölcsönhatásba minél korábban és minél sűrűbben a gyermek, mert ezáltal alakul és fejlődik az irodalmi ízlése. És ilyen tekintetben nagyon nagy a felnőtt szerzők felelőssége a gyerekek felé.
– És a tartalom szempontjából mi a felelőssége?
– Pfú, lehet, hogy ez felháborító, de azt gondolom, hogy a gyerekeknek mindenről kell beszélni, ami az élethez hozzátartozik, nem szabad buborékban nevelni. Persze fontos a hangnem, és az, hogy miként nyúlunk egy-egy témához, de hát a gyermek életében is van halál, meg betegség, meg fájdalom, és van abúzus, van trauma is. És Weöres Sándorhoz visszatérve: „a gyerek nem hülye, csak kicsi”. Nagyon-nagyon fontos, hogy ne nézzük hülyének a gyereket, és ne akarjuk megvédeni mindentől.
– A gyermekirodalommal való foglalkozás milyen hatással van a mindennapjaidra, a személyiségedre?
– Hm, hát én sem vagyok hülye, csak kicsi. Most már hatodik éve, hogy a Napsugár szerkesztőségi csapatát erősítem, és ez idő alatt elég kevés felnőtt szöveget írtam. Úgyhogy egy kicsit jegeltem a felnőtt énemet, a gyerekeknek kellett írnom, és már nem maradt energiám egyébre. De úgy gondolom, hogy az ember azt kell hogy fogadja az élettől, amit az élet neki kimér, és rám most ezt mérte. Ez egy munka, egy vállalás is részemről, amit nagy örömmel végzek, és érzem a felelősség súlyát. De kíváncsian várom, hogy mit hoz a jövő.
Kassay Anna
(Világ- és összehasonlító irodalom, angol irodalom szak, II. év, Sapientia EMTE, Csíkszereda)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
