László Zsuzsa
Hetek óta egy árva sort sem írtam. Mentségemre legyen, itthon volt a kisunokám, persze anyástól-apástól. Életében először. Már napokkal a látogatásuk előtt olyan izgalommal készültem, hogy már kezdtem aggódni.
Azon kaptam magam ugyanis, hogy igazából semmi mással nem tudok figyelemmel foglalkozni, csak azzal, hogy a lehető legvagányabb, komfortos, „bababarát’’ otthonná varázsoljam a lakásomat. Összecsukható, hordozható kiságy beszerezve, fájó derék elfelejtve, nem könnyű kiságy fel a negyedik emeletre. Összerakva, berendezve. Megláttam például a sokadik plüssállatot és nem tudtam nem magammal vinni, noha majdnem akkora, mint az a kisember. Olyan élettel teli a ház, hogy alig győzöm magamba felgyűjteni az élményeket a ránk köszöntő, hosszan tartó sötétség elleni muníciónak. Természetesen a kisember nem csak egyedül töltögeti az elemeimet. A szüleivel minden perc, óra tartalmas, jó beszélgetésekkel, sok derűvel. Ja, amikor a nagy főnök kisember hagyja. De igazából jó fej, hagyja. És persze, hogy nem csak a nagy főnök kisembert vártam nagy izgalommal, nem csak érte égtem lázban, készültem napokig. Ami azt illeti, a szülei is egészen jó fejek. Bár egy kicsit innen messzebb kerültek, minden velük töltött idő ajándék. Eddig is úgy gondoltam, de tulajdonképpen folyamatosan erősítem magamban, hogy ha nem is fordulhatunk be egymáshoz a sarkon túlra, de még csak egy másik, közelebbi városba sem, az a lényeg, hogy amikor együtt vagyunk, az nagyon rendben legyen.
De van még valami, amire sokat gondoltam az elmúlt napokban. Boldogság, derű ide-oda, néha bevillant a fejembe valami, ami ha csak rövid ideig is, de nyugtalanná tett. Nem a nehezen kibújni készülő fogacskák miatti rövidebb-hosszabb felsírás, amikor azért jó lett volna valahogy átvenni a fájdalommal járó macerát. Vagy egy kis hasgörcs is benne van a pakliban, akkor is, ha sajnálod azt a kisembert. Miközben egyik ámulatból a másikba esve csodáltam újfent, hogy milyen is az, amikor egy csupa derű, tiszta, apró ember rácsodálkozik minden percben valamire, fedezgeti fel saját magát és mindent, ami körülveszi, szóval eszmélget a világra, nem tudtam nem arra gondolni, hogy milyen is most ez a világ…
Hát, nem túl biztatóan szép, ami azt illeti. De csak azt tudom remélni, hogy amire odajut, hogy a napi csodák felfedezésén túl már több mindent is felfedezhet, visszaáll valamiféle rend itt-ott mégiscsak. Vagy talán, majd ő tesz azért, hogy jobb napokra ébredjen. Mégiscsak őbenne van a jövő, a remény. Nem tehetek róla, ilyenek is bevillantak sötét fejembe, miközben napokig csak vigyorogtam, mint a tök. Hát, ennyi a mentségem, és talán nem kevés.
Képünk illusztráció. Forrás: pixabay.com
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
