Diakónia – gyermek- és családsegítő szolgálatNehezen indul a délutáni oktatás

2026. november 3., kedd, Közélet

Kevés a pénz az önkormányzatoknál, a vállalkozók a gazdasági visszaesésre hivatkozva kevésbé adakozóak, a rászoruló családoknak a jelképes összegű önrész fedezésére sincs pénzük, ezért egyre nehezebb előteremteni az ingyenebéddel járó délutáni oktatási program költségeit a megcélzott legalább ötszáz szegény sorsú gyermek számára – tudtuk meg a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítványtól.

  • Árkosi gyermekek. Fotó: Diakónia Keresztyén Alapítvány
    Árkosi gyermekek. Fotó: Diakónia Keresztyén Alapítvány

Több alkalommal jelezte a Diakónia Keresztyén Alapítvány (DKA), hogy veszélyben a délutáni oktatási program folytatása, de Torma Vera, a gyermek- és családsegítő szolgálat irányítója soha nem mondta, hogy lehetetlen megoldani. Támogatásgyűjtő csoportot hoztak létre Bokor-Tóth Orsolyával, a kezdeményezés többé-kevésbé sikerrel is járt: a helyi Rotary Klubot is bevonták jótékony akciójukba, a helyi önkormányzatokkal is folytonosan tárgyalnak, idén pedig a DKA partnerként vett részt a Gyulafehérvári Caritas Szociális Gondozás Ágazata Includ Sepsi – Oktatási és szociális támogatás a sepsiszentgyörgyi hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatásáért elnevezésű uniós projektjének megvalósításában, ami által 220 mélyszegénységben élő sepsiszentgyörgyi gyermeket tudtak bevonni a programba, ebből 140 a Diakónia szolgáltatásait élvezi, 80 gyermekkel pedig a Caritas foglalkozik az őrkői cigány közösségben, ahol a szervezet évek óta folytat különböző szociális tevékenységeket.

Torma Vera lapunk érdeklődésére elmondta, a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc Általános Iskolában, az Ady Endre Általános Iskolában, a Nicolae Colan Általános Iskolában működnek segítő csoportjaik az Includ Sepsi projekt részeként, velük együtt a Diakónia délutáni oktatási programjának 520 háromszéki diák a haszonélvezője, illetve lesz november elsejétől. Sepsiszentgyörgy, Barót, Árkos, Kökös, Illyefalva, Nagyborosnyó, Zágon esetében már rábólintottak a helyi önkormányzatok, Maksa, Gidófalva, Dobolló, Dálnok, Barátos helyi tanácsainak válaszaira még vár a Diakónia. 

Miként korábban, ebben a tanévben is havi legkevesebb száz lej hiányzik gyermekenként a program működtetéséhez, ez a tanév kilenc hónapjára számítva egyénenként 900 lej. A Diakónia és a KinderEd támogatásgyűjtő csoport továbbra is fogad adományokat, a felajánlásokat meg lehet tenni a 0745 024 315-ös telefonon, bővebb tájékoztatás a https://www.facebook.com/diakoniagyereksegitok, illetve a kindered.org internetes felületen.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 644
szavazógép
2026-11-03: Jegyzet - László Zsuzsa:

Mentség

Hetek óta egy árva sort sem írtam. Mentségemre legyen, itthon volt a kisunokám, persze anyástól-apástól. Életében először. Már napokkal a látogatásuk előtt olyan izgalommal készültem, hogy már kezdtem aggódni.
2026-11-03: Közélet - Bodor János:

Regionális turisztikai konferencia Kovásznán

A kovásznai Őzike Szállodában tartják november 5–6-án az V. Regionális Turisztikai Konferenciát. A Kovászna, Hargita és Maros megyei turisztikai szervezetek közös rendezvényének idei házigazdája a Kovászna Megye Turizmusának Fejlesztéséért Egyesület (Visit Covasna).