Megkapta az egészségügyi miniszter által ígért egymillió euró egyötödét a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Kórház, de a munkálatokat addig nem folytatják, amíg a megrendelő nem egyeztet a tervezővel a legsürgősebb teendőkről. A kórház vezetősége szerint a műtők visszahelyezése jelenleg a legfontosabb, de azt még nem tudják, hogy a rendelkezésre álló kétszázezer euró mire elegendő.
Török Zsuzsanna kórházmenedzser óvatosan nyilatkozott lapunknak a felújítás folytatása, valamint a további összegek érkezése tekintetében, egyrészt azért, mert gyorsan ugyan, de a leghasznosabban kívánják elkölteni a pénzt, ami még egyeztetést igényel a tervezővel, másrészt az igazgató attól tart, az országban negyvenkét kórház felújítása folyik, és nem biztos, hogy mindenik finanszírozására megfelelő ütemben tudja a szaktárca folyósítani a szükséges összegeket. Az egymillió euró, amit Ion Bazac egészségügyi miniszter április végi sepsiszentgyörgyi látogatása alkalmával ígért a kórháznak, elegendő lenne az épület megerősítésének befejezésére, valamint a műtők és laboratóriumok felszerelésére korszerű orvosi műszerekkel.
Mint ismeretes, a kórház főépületének szerkezeti megerősítése miatt két emeletet kibontottak, a műtőket és kórtermeket elköltöztették, összezsúfolták — eddig csak az alagsori röntgendiagnosztikai osztály költözött vissza, valamint átadták a felújított sürgősséget —, majd az építkezés egy évig állt, többek között amiatt, mert a minisztérium egy százmillió eurós, túlméretezett és rövid távon megvalósíthatatlan tervet kívánt ráerőszakolni az időközben sürgősségiként besorolt kórházra. Jelenleg amiatt hihető, hogy végre megszűnnek az építőtelepi állapotok, mert a szaktárca elállt az álomkórház-gondolattól, és elfogadta a helyiek egyszerűbb és akár idén kivitelezhető tervét, melynek megvalósításához még legkevesebb nyolcszázezer euró hiányzik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.