Kedden a kézdialmási községháza új tanácskozótermében tartották soros találkozójukat a felső-háromszéki polgármesterek. Henning László, a megyei tanács alelnöke és Baka Mátyás, az RMDSZ kézdiszéki területi szervezetének elnöke is jelen volt. Az oktatás, a megkezdett beruházások, illetve a szeméttelepek bezárása került terítékre.
Az alelnök arra hívta fel az elöljárók figyelmét, hogy a törvény lehetővé teszi az iskolásoknak járó kifli beszerzését helyi szinten. Az alelnök a polgármesterek iskolaigazgatók státusával kapcsolatos véleményét is kikérte: legyenek továbbra is pedagógusok, vagy a tanintézményeket ezentúl irányítsák menedzserek. Azt is elmondta, hogy idén még egy vasat sem utaltak át a megyei tanfelügyelőségnek a megkezdett iskolaépületekre, az első pénzátutalásra júniusban kerül majd sor. Az oktatásügyi minisztériumhoz beküldött listán az almási és az esztelneki iskola is szerepel, de tízszer kisebb összeget kapnak, mint amekkorát kértek a két beruházás folytatására. A szeméttárolásra minden községvezető megpróbál valamilyen megoldást találni, a községek egy része a sepsiszentgyörgyi Tega céggel, mások pedig a kézdivásárhelyi Gosp-Com Kft.-vel kötöttek szerződést.
A találkozó második felén Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltje és kampánystábja is részt vett. Winkler Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Bokor Tibor szenátor társaságában érkezett Kovásznáról az almási községházára. Tamás Sándor elmondta: régóta együtt dolgoznak, többek között a kézdivásárhelyi kórház felépítéséhez szükséges támogatások kiharcolásában segített sokat Winkler Gyula, aki akkor parlamenti képviselőként részt vett a költségvetés kidolgozásában. A kampány során közel hétezer kilométert tettek meg, eddig több mint hetven településen jártak, több ezer emberrel találkoztak, számoltak be másfél éves mandátumuk eredményeiről — tájékoztatta a kézdiszéki polgármestereket Winkler Gyula. A mostani kampánykörút nem öncélú erőfeszítés, el kell jutniuk mindenhova, ,,ahol hagyományaink vannak, ahol történelmünk van, legyen az a Székelyföldön, a Partiumban, Bánságban, mindenhova el kell mennünk, ahol magyarok élnek, és elvigyük a magyar összefogás üzenetét annak érdekében, hogy minél nagyobb tömeget tudjunk önökkel közösen június 7-én mozgósítani" — mondta az EP-képviselőjelölt.
Almásból Winkler Gyula és kísérete Kézdivásárhelyre ment, ahol az Asimcov székházában kézdiszéki üzletemberekkel folytatott kötetlen beszélgetést.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.