A sepsiszentgyörgyi Timofte Kft. (Fenyves utca 31C) vállalta, hogy tizenhét személyes kisbuszt biztosít számunkra egy utánfutóval együtt. Az útvonal és a program egyeztetése nagy vonalakban megtörtént, és az összeg kétharmadát előre kifizettük (6000 lejből 4000 lejt) a szállítónak. A buszt Bukur Mária tulajdonosnő és sofőrje vezette, egy idő után azonban úgy ültünk benne, mint a brémai muzsikusok a gazdájuknál: lebunkózva, mint a szamár, és értetlenül, mint a kutya, a macska és a kakas. Annyi különbséggel, hogy mi nem üvöltöttünk és kukorékoltunk, hanem viszonylag türelmesen viszonyultunk a sofőr-tulajdonos minősíthetetlen viselkedéséhez. Amikor utólag eldöntöttük, hogy nem hagyjuk szó nélkül a történteket, felvetődött a kérdés, hogyan írjuk meg: cinikusan, ironikusan, tragikusan vagy humorosan? Valaki így nyilatkozott: realisztikusan.

Május 18-án reggel 6-kor lett volna az indulás, de 45 percet csúsztunk, mivel a tulajdonosnő késett, azzal indokolva ezt, hogy másfél órája érkezett haza Magyarországról. Kezdetben nem volt különösebb gond, Kolozsvárott viszont (ahova igaz, hogy miattunk kellett behajtani) közel két órát ebédelt a sofőrjével, így az osztrák határ melletti Lébénybe két óra késéssel érkeztünk meg. Ettől arrafelé még inkább romlani kezdett a közhangulat a buszban. A vezető hölgy egyre ingerültebben viselkedett, problémázni kezdett, törvényeket emlegetett, hogy mennyit utazhatnak, és mennyi a kötelező pihenő. Pechjére velünk volt egy olyan személy, aki frissen vizsgázott a törvényekből, és hamar kiderült, hogy a hölgy át akar ejteni. Kértük, hogy hajtsunk be először Passauba (amit nem tett meg), majd aztán Nürnbergbe egy háromórás városnézésre. Mindezt azért, hogy ne éjjel érkezzünk meg Brémába (csak reggelre vártak), vagy ha éppenséggel letelik a 18 órás vezetési idő, ne egy parkolóban töltsünk kilenc órát. Nagy nehezen sikerült meggyőzni róla, nyilván azzal a feltétellel, hogy a végső elszámolásnál, itthon minden kilométert kifizetünk, amit a betervezett távolság (oda-vissza 4000 km) fölött teszünk meg. Az egyezség után azt vettük észre, hogy szándékosan manipulálni próbálja az útvonalat, nem arra megy, amerre a navigátor irányítja, így például Nürnbergből kijövet tíz kilométert mentünk Frankfurt felé, hogy tankoljunk (nyilván, Bréma felé nem lett volna benzinkút). Éjjel a kötelező pihenésnél kirakott a buszból, hogy neki pihennie kell, így hidegben kóvályogtunk 45 percet egy olyan helyen, ahol még illemhely sem volt, és reggel feszült hangulatban érkeztünk Brémába. Ezek után mindkét sofőr ugyanabban részesült, amiben mi: megkapták a szállást (nem luxuskörülmények között, de ezt senki nem ígérte), a mindennapi reggelit és az utazókártyát (amely korlátlan utazást biztosít öt napig az egész tartományban).

A feszültségek elkerülése érdekében és amiatt, hogy ne kelljen túl sokat vezetni egyhuzamban, megegyeztük, hogy hazafelé megállunk Passau környékén egy szállodában, majd megalszunk Gyulán az eredeti terv szerint. Itt szálloda volt lefoglalva a sofőröknek, a Passau melletti szálloda költségére pedig már az indulás előtt összedobtuk a pénzt számukra.

A kálvária azonban a hazainduláskor folytatódott. Induláskor vettük észre, hogy az utánfutóba be van pakolva egy motorbicikli és egy bicikli, mellyel elfoglalták a fél csomagteret, az autóbusz csomagtartójában pedig négy nagy gumikerék terpeszkedett. Ennek az lett a következménye, hogy a hátsó ülésen utazók fejére időnként „mennyei ajándékok" hullottak... Ezúttal egyórás késéssel indultunk el. A tulajdonosnő kinyomtatott útvonalat kért tőlünk, és váltig azt hangoztatta, hogy csak az esperes úrral hajlandó szóba állni, mert ő a megrendelő. Interneten kinyomtattuk az útvonalat két részben: Brémától a Passau melletti Bühlbergig, majd onnan Gyuláig. Ezek után nem a kijelölt útvonalon haladtunk tovább, hanem letértünk az autópályáról, és a régi Kelet-Németországon keresztül jöttünk, helyenként falvakon keresztül 40—50—60 km/óra sebességgel, de az autópályán is csak 90—95 km/órával haladva. Estére érkeztünk meg Passauba, így csak 45 perc maradt városnézésre, ami után elmentünk tizenkét kilométerre levő szállodánkba.

Az elszállásolás után a már terrorizáló hangnemben beszélő tulajdonosnő kikötötte, hogy másnap Szeged felé megyünk, mert hazatelefonált, elküldték neki az eredeti programot, és ahhoz tartja magát. Ebből nem lehetett kitéríteni, pedig semmilyen programban soha nem szerepelt Szeged. Reggel becsomagoltunk a buszba, de indulás után félrehúzott, és kikötötte, hogy amennyiben nem fizetjük ki a 30 eurót a nürnbergi és passaui kitérőért, nem megyünk tovább. Ekkor elszakadt a cérna, betelt a pohár: az idősebb kórustagok már reszkettek az idegességtől és az érthetetlenségtől, de valahogy még mindig túlságosan civilizáltan reagáltunk, megpróbálva kideríteni, hogy mi baja lehet velünk a hölgynek, aki ekkor — május 25-én, hétfőn 8.45-kor — sofőrjével eltávozott. Az esperes úr még egyszer odament, és megkérdezte, hogy jól meggondolta-e elhatározását, vetett-e számítást, s hajlandó-e hazavinni, tekintve, hogy nagyobbrészt ki is van fizetve — mert ha nem, arra kényszerít, hogy önmagunkról gondoskodjunk. Ő cinikusan azt felelte, hogy nem hajlandó minket tovább vinni, tegyünk, amit akarunk. Ezek után többet nem beszéltünk vele, sőt, a déli órák után nem is láttuk.

A kórus úgy döntött, hogy ilyen körülmények között nincs más választás, más szállítót kell keresnünk. Sikerült is odahívni Gyuláról két kisbuszt, de addig tizenöten — hét lelkész, öt tiszteletes asszony, egy vallástanárnő a férjével, illetve egy orvosnő — tizennégy órát ültünk egy parkolóban, és őriztük a szentgyörgyi buszt, illetve a csomagjainkat. A felmentő sereg este 11 körül érkezett meg, hívtuk telefonon a tulajdonosnőt, de az üzenetrögzítő kapcsolt be. Írtunk neki üzenetet, és 23.40-kor elhagytuk a helyszínt. Szerda éjjel 3-ra érkeztünk haza úgy, hogy Gyulára értünk jött két másik kisbusz Alsórákosról.

Úgy gondoljuk, ez egy olyan történet, amit nem lehetett szó nélkül hagyni. Tanulság nekünk és mindenkinek, hogy hasonló esetben kössön szerződést, ne fizessen ki előre ekkora előleget, és ne utazzon a Bukur Mari által vezetett céggel! Az elmondottakhoz még hozzáfűzhetnénk a tulajdonosnő minősíthetetlen viselkedését, sértő és cinikus megjegyzéseit, de úgy gondoljuk, ennyi is elég. Mindezt nem azért írtuk le, mert a bosszúállás vezérelt. Egyszerűen azért, mert hihetetlen számunkra, hogy mindez megtörténhetett. Elsősorban nem a minket ért anyagi kár a döntő (a hazaútért szinte ugyanannyit fizettünk, mint az oda-vissza útért), hanem az a hihetetlen eset, hogy tizenöt ember ki volt szolgáltatva valaki embertelen viselkedésének úgy, hogy közben fizetett a szolgáltatásért.

Dénes Csaba lelkipásztor-esperes, Dénes Gabriella tiszteletes asszony, Ungvári Barna-András lelkipásztor, Ungvári Judit tiszteletes asszony, Mátyás István lelkipásztor, Mátyás Judit Aranka tiszteletes asszony, Elekes Levente lelkipásztor, Elekes Aranka tiszteletes asszony, Gáspár-Babos Etele-Tamás lelkipásztor, Gáspár-Babos Lilla tiszteletes asszony, Márk László-Gyula lelkipásztor, Ruszka Sándor-József lelkipásztor, Bocz Adorján technikus, Bocz Ildikó-Rita vallástanár, Zöldi Melinda orvos