Mikóújfaluban, Rozin Sándor kőfaragó műhelyében négy darab hatalmas kőtömbből faragják hajnaltól sötétedésig azt az ,,áldozatkövet" vagy ,,oltárkövet", mely az Óriáspince-tető Lármafájának közepén kiképzett halomra kerül. A bükszádi vörös andezitből faragott kőtömbök egy óriási malomkőhöz hasonlatos térplasztikai alkotássá szerveződnek.
Jókai Mór Bálványosvár című regényének ihlető sugallatát érhetjük tetten ebben is. „E nyitott kő boltív bejáratánál van az áldozatkő, egy óriási kolonczra még egy roppantabb kőlap felfektetve. Benn az élőteremben pedig — Jókai itt a száz darab, ötszáz éve száldokfával körbeültetett köröndre utal, amely az ő fantáziájában fogant meg — a boltívvel átellenes félkörben van elhelyezve huszonhárom lapos kő. Ez a huszonhárom székely törzsnek az ülőhelye. Középen a legmagasabb kő a főrabonbán ülőszéke."
Ez volt az ősvallás korszakában az áldozatok helye.
Jókai a székelységet minden kétséget kizáróan szülőföldjén őshonosnak, Attila örökösének vélte, ezért beszél a kereszténységet megelőző korszak áldozókövéről, majd a vallásváltást követően az oltárkő megnevezést használja.
A lármafa vörös andezit áldozóköve körül a botosbányai szürke andezittömbök ma nem ülőhelyül szolgálnak, hanem Háromszék településeinek nevét és ezek első okiratos említését rögzítik. Jókai egyéb kellékekkel is berendezi az áldozati, illetve a későbbiekben oltárkövet és környékét: kőpajzsok a székely alaptörvényekkel, alabárdos, lándzsás vitézek, s amit egyes budapesti barátaink esetleg rossz szemmel néznek — hadd jegyezzük meg némi iróniával —, a romantikus regényíró ide helyezi a Torjáról hozott turulos zászlót is.
Még csak az hiányzik — mondom incselkedve —, hogy egy Árpád-sávos zászló is előkerüljön.
