Karácsony: Jánóék karácsonya

2003. december 24., szerda, Archívum 2003–2007

Ojtoztól távol az ünnep fényes pompája. A lelkekben pislákolnak ugyan parányi gyertyák, de errefelé, a fakó hajlékok ajtaján alig díszeleg adventi koszorú, csak a fagy díszíti jégvirággal az ablaküveget. Itt, hol a sors fukarkodott a szerencse s az esély osztogatásával, s hol a fenyők igazi karácsonyfadísze a hó csendje, él két fivér, kik bár a hetven felé járnak, mégis, még mindig gyermekként várakoznak a szenteste mámorára, a megváltó megszületésére. Jánóék - Elemér és Gyula - nem tudnak érthetően beszélni, csak nehezen kivehető hangokat hallatnak. E nyomorúság mégsem szegte kedvüket, s cserébe e fogyatékért olyan alkotói erőt kaptak ajándékba, mit bárki megirigyelhet. Mindkettő ,,mûvészembernek? vallja magát, s csak a hit vezérelte munka - faragnak, festenek, rajzolnak - élteti őket.
Családi tükör
Portájukon belül mindent a Jánó testvérek építettek: házat, istállót, kemencét, nyári konyhát. Elemér 67 éves, Gyula pedig 66 esztendős, s Árpád öccsük - ki maga is betöltötte a hatvannégyet - úgy emlékszik vissza, hogy bátyjai gyermekkoruk óta nem tudnak beszélni, így, ezzel a hiányossággal születtek, s azóta fogyatékkal élnek. Emlegetik azt is - ez csak szóbeszéd -, hogy a háború idején anyjuk a pincében rejtegette őket, egy kályha közelében feküdtek, s a nagy melegtől megolvadt a velő a gerincükben, emiatt nem tudnának beszélni? Elemér és Gyula kis gyermekek voltak, mikor apjuk fiatalon meghalt; fényképe még most is látható szobájuk lilás falán, fiatalkori képeik társaságában. Jánóék életerősen néznek a fényképész lencséjébe, úgy, mint bárki más egészséges ember.
Az elemit mindketten kijárták, megtanultak írni, sőt, Elemér állítólag még oroszul is tud. Tizenvalahány évig az ojtozi deszkagyárban dolgoztak, onnan kerültek betegnyugdíjba, s így fejenként 1,2 millió lejes járadékot kapnak. Árpád lánya, Baróte Éva gondozza őket, egyikük nyugdíját élelemre, főzésre fordítja, másikuk járadékát pedig ők maguk költik el, többnyire édességre és gyógyszerre.
Szorgalmas emberek: régebb még reggelig is dolgoztak, most már fáradékonyabbak, de így is faragnak, feszületeket készítenek, tesznek-vesznek, nem ülnek tétlenül. Amikor belemélyülnek a munkába, még a házat is elvihetik a fejük fölül. Megtörtént, hogy addig hevítették a forró ólmot a feszületek öntéséhez, mígnem kigyulladt a ház. Elemér inkább farag, míg Gyula fest, rajzol, s ,,önti a Jézusokat?. Mélyen vallásosak, szinte minden alkotásukat az istenhit ihleti.
Gondos kezek
Az élet úgy hozta, hogy gondozottból gondozó lett: míg gyermekkorában a Jánó testvérek vigyáztak Évára, ma ő főz, mos nagybátyjaira, ez számára egyben munkalehetőséget is jelent, állami fizetéssel. Éva az egyedüli, aki ért ,,nyelvükön?, ,,tolmácsol? is a látogatóknak, s egyben ő áll legközelebb hozzájuk. Együttérzéssel meséli, amikor Gyulával bemegy a városba (havonta bejárnak Kézdivásárhelyre a nyugdíjért), először cukrászdába mennek, mert hát tészta és kávé kell, majd vásárolnak a piacon, olykor még egy-egy szendvicset is megesznek a vendéglőben, s ilyenkor Gyula jól érzi magát, ,,kikapcsolódik?. Régebb Elemér is ment, de Éva már nem engedi őt, mert nem tud beszélgetni, s emiatt kacagják, mert ,,nem olyan a nép, mint ezelőtt?, s nem akarja, hogy fájdalmat okozzanak neki.
- Nekem is fáj, ha kikacagják őket - mondja Éva -, mert kicsi koromtól elláttak, gondos nagyapaként tanítottak, hintát készítettek az udvaron, csak hogy ne menjek ki a kapun, mert azt mondták, rosszak odakint az emberek?
A kétgyermekes fiatalasszony úgy érzi, ,,olyan, mintha unokájuk vagy leányuk lenne?. Jánóék mindent megosztanak Éva gyermekeivel, narancsot, édességet, ,,nagyon szerető emberek, nagyon jó lelkük van?. Az elsős gyermekek is ragaszkodnak hozzájuk, más apróságok viszont félnek tőlük, sírnak, talán a hangjuktól ijednek meg. - Ha az Isten ilyennek adta, ilyennek kell elfogadni őket - teszi hozzá Éva. - Ez a rossz nép azt mondja, bolondok, ,,hándikápátok?, pedig ők nem azok? Nagyon jó eszük van, akármit megkérdezhet tőlük, mi történt 40-50 évvel ezelőtt, Elemér megmondja. Eli jobban olvas, ő még írt is a faragott láncokra, a lapokra?Világörténelmet szerettek olvasni? Akaratos emberek - folytatja -, amit bevesznek a fejükbe, megteszik. Ha nem fizettek volna semmit, úgysem hagytam volna, hogy más gondozza őket, mert engem ők felneveltek?
S hogy mi adja nekik ezt az erőt, hogy dolgozzanak, faragjanak?
- Azt nem tudom - töpreng Éva -, szerintem a Jóisten, benne erősen hisznek, vele álmodnak, ő a mindenük.
Színes világ
Jánóék háza valamivel hátrébb áll az útra nyíló épületnél, abban Éva lakik családjával és apjával. A két testvér a hátsó udvarban még a kutat is bekerítette, körbefonta dróttal, vékony, alakzatokba rendezett vassal - ,,hogy a tyúkok ne essenek bele? -, a kút tetején szintén fémből hajlított kereszt. Mintha egy karácsonyfa csúcsdísze lenne. A kút szomszédságában kemence, immár az egyedüli a faluban, amelybe karácsony és húsvét előtt gyújtanak be, s még mások is ott sütik a kalácsot.
A ház régi bejárata befalazva, három éve másképp alakították otthonukat. Egy bekerített, miniatûr udvarról lehet belépni hozzájuk, a zárt tér közepén kis almafa, melynek törzsét szintén behálózták, körbezárták, s a négyszögletû, oltárszerû oltalmazó rész felső sávján színes dombormûvek: Isten koronával a fején, imára kulcsolt kézzel, mellette pedig egy jóval kisebb alak. Pöttyszerû színezés, amelyet fenyőszurok és firnájsz segítségével készítettek, olyan, mintha apró, színes hópelyhek ragadtak volna a faragásra. Vagy mintha tengerparti kagylótörmeléket mártottak volna festékbe. Már a fémkerítés megmunkálásánál is feltûnő az az aprólékosság, amivel összefonják, hálózzák a drótokat, s esetenként színezik is azokat. Mintha egy ékszerész türelmével s gondosságával készültek volna.
A konyhát leszûkítették, s egy díszített ajtóval leválasztották azt a jobban fûthető zegzugot, ahol a vaskályha s tőszomszédságában fekvőhelyük található; minden nagyon zsúfolt, ruhák, edények, ecsetek hevernek asztalon, ablak alatt; az ágy - melyet szintén maguk készítettek - is szûkös, mégis ott alusznak mindketten, egymás mellett, mint a kistestvérek. Ágyuk fölött színes, kisebbfajta poszter, rajta három mosolygós kisgyermek, galambokkal.
A két szobában felsorakozik Jánóék életmûve: kifaragott templomok - az ojtozi s a berecki, mert hát csak ezeket ismerik -; az apró részletek is kiemeltek, jóllehet nem tökéletes precizitásról van szó, mégis valami sajátos motívumrendszert használnak, s nem hagynak megmunkálatlan felületet. Elemér egy maga faragta parasztcsaládot mutat, melynek, hogy, hogy nem, éppen két mûvész fia van? Szöveget is faragott a talapzatra, egyenes, szép betûkkel, többek között azt, hogy: ,,magyar szabad haza?.
Gyula egy hatalmas szentkép előtt kicsi fényképet szorongat, s mondja, arról mintázta a falon lévőt, még 1970-ben. Az asztalon olykor tucatnyi ólomfeszület - agyagból elkészítik a mintát, s forró ólomból kiöntik - hever egymás mellett, ám a mûhelylakás képe folyamatosan változik. Falon, ágyra fektetve színezett feszületek - fából, agyagból - sorakoznak, egy sarokban pedig ,,világi? munkák: mozdonyok s rönköt szállító vagonok - egykor keskeny nyomtávú, fakitermelést szolgáló kisvasút volt Ojtozban, melynek emlékét ma már csak ezek a faragások őrzik -, odébb jókora, faragott lánc hever. A belső szobában, egy megnyúlt vitrinben több száz, színes sztaniolba burkolt, átfúrt dióhéj sorakozik, ez láncként összefûzve a karácsonyfa éke.
Gyula azt állítja, álmában látta Istent, szentkoronával a fején s imára kulcsolt kézzel, s az Úr még szólt is hozzá, vinné ki az udvarra az alkotásokat, hogy ő maga is megnézhesse. Ezután kifaragta a látottakat egy bükkdeszkára: ugyanaz a dombormû, mint az almafa körül, de kiszínezve, a főalak mellett egy kisebb halandó: az én vagyok - magyarázza Gyula. Arrébb egy egész szekrény van tele rajzokkal, felcsavart tekercsekkel. A lilás, sárguló papírokon látható a deszkagyár, Jézus születésnapja, fogaskerekek, Szent Ferenc, amint a gyermek Jézust tartja. Ha érdeklődés van, mindent kirámolnak, s mutatják, magyarázzák mûveiket?
Elemi erővel tör fel belőlük a közlési vágy: bár alig érteni, amit mondanak, mégis rendíthetetlenül magyaráznak, gesztikulálnak, mondanak. Szorongatják a gyógyszeres dobozokat, mutatják, mi minden kellene még, s mily kevés a rávaló. Elemérnek félrebiccent a feje, furcsán is jár emiatt, s kopaszodó fején szanaszét ágaznak a hosszú, fehér hajszálak, míg Gyula dús, őszülő hajával, kopott zakójával olyan, mintha nyugdíjas tanító lenne. Büszkék a mûvekre, szinte kórusban mondják - és ez mintha még érthető is lenne -: ezzel foglalkozunk?
A családi béke ünnepe
Gyula már egy hónapja megvette a szaloncukrot. Már novemberben, december elején megérinti őket a készülődés izgalma, s karácsonykor - állítja Éva - nagy-nagy örömmel ,,öltöztetik? a fenyőfát, amit aztán tavaszig tartanak. Mint mindenki más, szenteste töltött káposztát, kalácsot szeretnek enni, egy ideig együtt vannak Éváékkal, öccsükkel. Disznóvágás után agyasleves, házikolbász, feltûrt hús is kerül az asztalra, de igazából a vajas sült pityóka a kedvencük, azt aztán reggeltől estig tudnák enni. Csak ilyenkor isznak egy-egy pohár bort, töményet soha.
- Ez a legszentebb ünnepük - magyarázza Éva -, ezt s a húsvétot szeretik a legjobban. A karácsonyra azt is mondták, az a családi béke ünnepe. Nekik nem fáj, hogy nincs saját családjuk, mivel nem érzik úgy, hogy nem lenne. A kislányom s a kisfiam is hátramegy hozzájuk, még esznek is velük, amikor pityókát sütnek, közös családban vagyunk, még az utolsó cukorkát is megosztjuk velük? A gyermekek, ha kapnak, örökké hátrafutnak, s visznek nekik. ?k is adnak, ha kapnak. Nincs feleségük - sohasem jártak fehérnépek után -, de van egy nagy, közös családjuk, szerintem ez így jó nekik. Szeretjük őket, nincsenek megvetve. Meg vannak békélve sorsukkal, soha nem panaszkodtak, hogy nem éreznék jól magukat?
Jánóék állnak hát várakozva a téli udvaron, ahova még a napfény is bekérezkedik. Tartják a színes korpuszokat, szorítják mindazt, amiben s amiért élnek, miközben tekintetük valahova máshova irányul, arra a kiismerhetetlen világtöredékre, amelyben élnek, s mit csak ők értenek; s amiről csak annyi dereng, mit a mûvek sejteni engednek. Hogy miért dolgoznak, miért alkotnak, milyen belső égésû motor hajtja őket? Csak a vallás vezérli vésőjüket, ceruzájukat? Miért választották ezt a szokatlan utat ebben a többség számára reménytelennek látszó élethelyzetben, önfeladás helyett önmegvalósítást?
Ez az ő nagy, misztikus titkuk marad.
Jánóéknál karácsony van.
Mózes László
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2003-12-24: Archívum 2003–2007 - :

Karácsony: Árvák