Létkultúra: Teste tele teherrel

2004. május 12., szerda, Archívum 2003–2007

Valahol. Egy falu közepén. A főút mentén. Megyei rendszámú, nyugati márkájú gépkocsi fékez. Nem éppen új, de nem is olyan tragacsféle. Nem szegény ember autója, messzi lerí róla. A kapu, mely előtt megáll, nem illik a faluhoz. Feketére festett vaskeret, szálkátlanra gyalult deszkák töltik ki. Nem enged belátást az udvarra. A szomszéd telken, karnyújtásnyira csupán, traktorutánfutó tetején korosabb férfi. Vedlett ruhában, kérges tenyérrel. Vasvillára támaszkodik. Nézi, mi zajlik mellette. Nem kíváncsian. Nem is rosszallóan. Inkább szomorúan. Langyosan süt a nap. Az épp megállott gépkocsiból két férfi száll ki. Komótosan. Vasalt nadrág, fehér ing. Nadrágszíjon maroktelefon bőrtokban. Frissen borotváltak. Magabiztosak, mozgásuk, tágas gesztikulálásuk fennsőbb­séget sugalló. Figyelemre sem méltatják az utánfutón álldogáló szomszédot. Az sem őket. Csak áll. Néz. Beletörődéssel. A két átutazó a festék- és gyantaszagú kapuhoz lép. Benyitnak. A résen ívfény villan elő. Valaki hegeszt odabenn. Az utánfutón levőt nem zavarja az erős fény. Az érkezők karjukat szemük elé emelik. ,,Me?tere, opre?te!? ,,Mester, álljon meg!? A sistergés elhal, a kékes fény megszûnik. Bemennek. A kaput nyitva hagyják maguk után. Kavicsozott autóbejárat, gyepfû. Hátul, az udvar mélyén két frissen ácsolt fa víkendház. A fenyőboronák fehérek még. Vasrács mögött termopán ablakok. A kapun belül elkezdődik a párbeszéd. Csengően, ostorozóan. Az utánfutón a férfi áthelyezi testsúlyát a másik lábára. Nem hallgatja, miről beszélnek a szomszédban, karnyújtásnyira tőle. A szavak nem jutnak el tudatáig. Csak néz. Karján az inak megfeszülnek. Arca kimerevített keserûség. Langyosan süt a nap.
Ennyi a jelenet. Egy villanás. Egy kép. Tárgyi múltunk lassan kicsempésztük a Vörösmarty térre, majd az aluljárókba. Ami még megmaradt, azt brassói rendszámú rozoga Daciák hordják el lecsukhatatlan csomagtartóban, a tetőre drótozva. S amihez olyannyira ragaszkodtak eleink, a bennvaló is átvándorol idegen kézre. Előbb egy, aztán másik, majd tucatszám, végül a fél falu. Testét elviselhetetlen terhek nyomják. Tájidegen épületek jelennek meg, másfélék, mint amilyet a hétvégére visszatérő elszármazottak húznak fel a romba dőlt öregház helyén. Idegen emberek is befurakodnak, ékeket vernek a minden ellentétével és ellentmondásával is együvé tartozó közösségbe, köröttük elkorcsosul a lét. Betelepítik a félelmet. Az irigységet. Az üvöltő manelét. Az átható miccsszagot. ?k még nem törődnek szomszédaikkal. A következő nemzedék azonban már kinövi a kavicsozott autóbejárót, a gyepfüvet. Otthon érzi magát az egész határban. Az ,,ősi? földön. Ez vár ránk. Abban a faluban. Vagy bármelyikben. Ahol - mert egy garassal többet ígért érte - az örökség idegen kézre került.
Váry O. Péter
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép