Valahol. Egy falu közepén. A főút mentén. Megyei rendszámú, nyugati márkájú gépkocsi fékez. Nem éppen új, de nem is olyan tragacsféle. Nem szegény ember autója, messzi lerí róla. A kapu, mely előtt megáll, nem illik a faluhoz. Feketére festett vaskeret, szálkátlanra gyalult deszkák töltik ki. Nem enged belátást az udvarra. A szomszéd telken, karnyújtásnyira csupán, traktorutánfutó tetején korosabb férfi. Vedlett ruhában, kérges tenyérrel. Vasvillára támaszkodik. Nézi, mi zajlik mellette. Nem kíváncsian. Nem is rosszallóan. Inkább szomorúan. Langyosan süt a nap. Az épp megállott gépkocsiból két férfi száll ki. Komótosan. Vasalt nadrág, fehér ing. Nadrágszíjon maroktelefon bőrtokban. Frissen borotváltak. Magabiztosak, mozgásuk, tágas gesztikulálásuk fennsőbbséget sugalló. Figyelemre sem méltatják az utánfutón álldogáló szomszédot. Az sem őket. Csak áll. Néz. Beletörődéssel. A két átutazó a festék- és gyantaszagú kapuhoz lép. Benyitnak. A résen ívfény villan elő. Valaki hegeszt odabenn. Az utánfutón levőt nem zavarja az erős fény. Az érkezők karjukat szemük elé emelik. ,,Me?tere, opre?te!? ,,Mester, álljon meg!? A sistergés elhal, a kékes fény megszûnik. Bemennek. A kaput nyitva hagyják maguk után. Kavicsozott autóbejárat, gyepfû. Hátul, az udvar mélyén két frissen ácsolt fa víkendház. A fenyőboronák fehérek még. Vasrács mögött termopán ablakok. A kapun belül elkezdődik a párbeszéd. Csengően, ostorozóan. Az utánfutón a férfi áthelyezi testsúlyát a másik lábára. Nem hallgatja, miről beszélnek a szomszédban, karnyújtásnyira tőle. A szavak nem jutnak el tudatáig. Csak néz. Karján az inak megfeszülnek. Arca kimerevített keserûség. Langyosan süt a nap.
Ennyi a jelenet. Egy villanás. Egy kép. Tárgyi múltunk lassan kicsempésztük a Vörösmarty térre, majd az aluljárókba. Ami még megmaradt, azt brassói rendszámú rozoga Daciák hordják el lecsukhatatlan csomagtartóban, a tetőre drótozva. S amihez olyannyira ragaszkodtak eleink, a bennvaló is átvándorol idegen kézre. Előbb egy, aztán másik, majd tucatszám, végül a fél falu. Testét elviselhetetlen terhek nyomják. Tájidegen épületek jelennek meg, másfélék, mint amilyet a hétvégére visszatérő elszármazottak húznak fel a romba dőlt öregház helyén. Idegen emberek is befurakodnak, ékeket vernek a minden ellentétével és ellentmondásával is együvé tartozó közösségbe, köröttük elkorcsosul a lét. Betelepítik a félelmet. Az irigységet. Az üvöltő manelét. Az átható miccsszagot. ?k még nem törődnek szomszédaikkal. A következő nemzedék azonban már kinövi a kavicsozott autóbejárót, a gyepfüvet. Otthon érzi magát az egész határban. Az ,,ősi? földön. Ez vár ránk. Abban a faluban. Vagy bármelyikben. Ahol - mert egy garassal többet ígért érte - az örökség idegen kézre került.
Váry O. Péter
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.