A szombati, államfői kezdeményezésre tartott megbeszélésen a kovásznai protokollvillában Sepsiszentgyörgyöt Sztakics Éva — a városvezetőségből egyedül itthon lévő alpolgármester — képviselte, aki a megyeszékhely két, immár több éve húzódó gondjának megoldásához kérte az államelnök segítségét.
Sztakics Éva mindenekelőtt gratulált Traian Băsescunak a magyar tanulók románnyelv-oktatását változtató kijelentéséhez, elmondva, tapasztalatból tudja, hogy míg például az angolt játszva tanulják a gyerekek, addig a románt izzadva. Csupán a módszer másításán múlik minden, az államfő felismerése mindenképp értékelendő — mondta az alpolgármester.
A város két fájó gondját írásban terjesztette elő Sztakics Éva, ezért reméli, orvoslást is kap rá az önkormányzat. Elsőként a Romtelecom által megörökölt, majd mintegy hat évvel ezelőtt szétvert és azóta is akként csúfoskodó volt postaépületet említette fel. Az építőanyagokkal közterületet foglaló, látványként lelombozó épülettel a Romtelecom semmit nem kezd, a városháza sorozatos felszólításait semmibe veszi. Ugyanakkor a postai szolgáltatás az utca túloldalán a leglehetetlenebb körülmények között zajlik. Mindkét gondot megoldaná, ha a román posta megvásárolhatná a Romtelecom által felhagyott épületet, ezt több éve már kezdeményezte is a posta, de a tárgyalások megfeneklettek.
A mindenki számára hátrányos helyzet feloldásához kérte az államfő segítségét az alpolgármester. Másik megoldatlan gondja a városnak a Művész filmszínház tulajdonjogának ügye. Országos programként indult a moziépületek állami vagyonból, a Româniafilm kezeléséből a helyhatóságok közvagyonába való ingyenes átutalása, ezt szerette volna kihasználni Sepsiszentgyörgy, megoldva egyúttal a színházbeli túlzsúfoltság kérdését oly módon, hogy a moziépületbe az Andrei Mureşanu Színház költözzék át. A megyeszékhelyi román színháznak folyamatosan gondot okoz a saját színpad hiánya, ez ideig hat színházigazgató mondott le az ebből fakadó gondok miatt, ugyanakkor a társulat az országos színjátszás élvonalába fejlődött, ellehetetlenítése már csak ezért is vétek lenne. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat még 2005-ben kezdeményezte a moziépület átutalását, majd 2006-ban — mindenféle rossz szándékúságnak elejét veendő — olyan határozatot is elfogadott a városi tanács, hogy amennyiben megkapja az épületet, azt azonmód az Andrei Mureşanu Színház kezelésébe adja. Mindezek ellenére mai napig sem született kormányhatározat a sepsiszentgyörgyi moziépület átadásáról, holott az országban több helyen megtette ezt a lépést a kormány, ráadásul több mint egy éve a városban mozi nem működik, jelenleg csupán kereskedelmi célt szolgál az eleve kulturális rendeltetésűnek szánt épület. Mindkét gond orvoslása felülmúlja a helyhatóságot, Traian Băsescunak az alkotmányos jogkörén belül talán módja lesz segíteni a városon — fejezte ki reményét Sztakics Éva.