Nem ártott neki a balsors, a történelemben gyakorta ismétlődő tragédiák, a fene fátumok, az áradások, természeti katasztrófák, nem ártott a visszavont kegy, az örökösen megszegett ígéretek, az impériumváltozások...

Nem ártott ennek a kultusznak semmi. A székelység ezer esztendeje magáénak érzi szent királyait, főként az államalapító Szent Istvánt és a határőrvidék szentjének is tartott Szent Lászlót.

Elég, ha a helységneveket nézzük, a források, dűlők megnevezését, a templomok kegyszobrait és freskóit, hogy láthassuk: az itt élők lelkében eleven a szent királyok emléke. Nemcsak helységnevek, a térség topográfiájának ismétlődő, időnként meghökkentő nevei (még források is őrzik a szentek, a szent királyok emlékét), nemcsak a templomok kegyszobrai, freskói tanúskodnak erről — itt külön ki kell emelni legrégibb templomunk, a gelencei Szent László legendaköréhez kapcsolódó gyönyörű freskóit —, de a legendák és az első szent királyunk kultuszához elevenen hozzá tartozó, máig fennmaradó búcsújárások is. Az első századok átélt, éltető katolicizmusában is gyökerezik a szent királyok és általában a szentek, így az Árpád-házi királyok kultusza mellett Szent György vagy Szent Márton kultusza, de a székelység hazaszeretetében is. Székelyföld mindég zöld — mondja a dal, s tudjuk, a zászlóban is szerepelő zöld a remény színe, a lelkekben örökké lobogó reményé, amely annyi halálos veszedelemben segítette az itt élőket, az örökös túlélőket és reménykedőket. A katolicizmus eszméi alatt soha ki nem hunyó pogány rítusok és szokások is segítették paradox módon a szent királyok kultuszának életben tartását. Amikor hozzájuk fohászkodtak, pogányság s kereszténység furcsa kereszteződése már-már elevenné tette őket a lelkekben, hitték, hogy — akárcsak Boldogasszony Anyánk, Szűz Mária, akinek kultuszáról már annyi szó esett — itt vannak velünk, hallják fohászaikat és panaszaikat, és segítenek.

Így lobbant el ezer év, amelynek a végén, a múlt század második felében a diktatúra eszelősen tiltotta a szent királyokra, a magyarság, a kereszténység szentjeire való emlékezést, de a mélységes hit a lelkekben és az ezer esztendőn át elevenen őrzött pogány dac ezt az áldatlan korszakot is segített túlélni, a székelység szívében a szent királyok rajongó tiszteletével, szeretetével, imádatával lépett az új évezredbe.