TárlatKultúra: A profán igazmondástól a tündéri realizmusig

2005. március 12., szombat, Archívum 2003–2007

Kosztándi B. Katalin valamikor az ötvenes évek második felében festette Válaszúton címû olajfestmé­nyét. Ül a székely parasztember egymagában, sorsán, világa dolgain töprengve, egyedül, egymagában, elhagyatottan, hiszen őrá bízatott, hogy döntsön az élet legnagyobb kérdéséről: vajon föladhatja-e, amit elődei hagytak-hagyományoztak rá, avagy válassza a rákényszerítettet, a komolytalan és felelőtlen kor és hatalom által diktáltat, az ősi életmód és szokásrend feladását, az új urak által kitalált és kíméletlenül végrehajtott, sehová nem vezető közösködést!?
Drámai festmény. Kosztándi B. Katalin első nagy munkája, melyet értelemszerûen zsûriztek ki egy tartományi kiállításról. Mit akar ez a fiatal mûvész asszony, miért nem lelkesedik, miért nem gazsulál a ,,boldogító?, ,,népfölemelő? hatalomnak?
Kosztándi B.Katalin nem vállalta az olcsó lelkesedést, s míg kor- és szaktársai (kénytelen-kelletlen) elvégezték a ,,nagy átalakulások? apoteózisát, ő inkább hallgatott. Persze, a hallgatni kifejezés alkalmatlan egy képzőmûvész belső drámájának, végleges önkeresésének megnevezésére.
Az is lehet, hogy ez a kizsûrizés, megaláztatás szabta meg később a mûvésznő pályáját, határozta meg mûvészetének irányait, melyek a mélyen drámai és tündérien titokzatos realizmus irányába vitték. Érdekes, hogy a két irányultság az ő esetében mûfaji, illetve technikai fogantatású. Mert szénrajzai döbbenetesen drámaiak, akvarelljei és pasztelljei egy eltûnőben lévő világ megidézésének nosztalgikus, de mélyen átélt dokumentumai. Valóban tündéri realizmus ez, akárha Tamási Áron nosztalgiáit fordította volna le a képzőmûvészet nyelvére, kimondván, hogy a múló, süllyedő időben azért volnának értékek, miket őrizni lenne érdemes. Az analógia, a párhuzam nem véletlen és nem esetleges. Kosztándi B. Katalin ugyanazt a Felső-Nyikó menti világot ábrázolja, amit Tamási, a Korond felől fekvő Kalonda és az Udvarhely felől lévő Baknya közötti, hihetetlenül harmonikus kistáj világát, Farkaslaka, Bogárfalva, Székelyszentlélek és Nyikómalomfalva mikrokozmoszát. Ahol emberek élnek, küzdenek, gondolkodnak, vívják kemény tusájukat a mindenkoron kihívó sorssal, de nem adják fel sohasem. Földmûvelők, erdőlők, szénégetők, tengődő, de törekvő értelmiségiek.
Ám térjünk vissza a szénrajzokhoz. Ezek bizonysága és bizonyossága szerint Kosztándi B. Katalinban két egyéniség munkál: a szókimondóan drámai és a nosztalgikusan visszavágyódó. Döbbenetesen erős grafikáinak java - Kataklizma I-II., Temetés, Gyász - mellbeverő egyszerûséggel mondja el kikerülhetetlennek tûnő pusztulásunkat és fogyatkozásunkat, míg akvarelljei és pasztelljei próbálnak átmenteni mindent, ami veszendőségre ítéltetett. A parasztházakat, a székely kapukat, az ősi temetőket, egy letûnőben lévő életforma ma már csak nyomokban fellelhető bizonyságait. Csupán nosztalgia lenne ez? Nem. Igenlése a folytonosságnak, a hagyományainkból táplálkozó jövőteremtés igényének.
A festészet legnehezebb mûfaja az akvarell - hangzott el többször a mûvész-tanárnő sepsiszentgyörgyi tárlatán, s e kényszerûségről keresetlen szavakban maga is vallott -, ám azt is tudni érdemes talán, hogy e mûforma alkalmat és lehetőséget ad a keresetlen könnyedség és a talajtalan ,,mûélvezhetőség? vidáman fogyasztható merkantilizmusára.
Ezt kerülte és kerüli el mindig Kosztándi B. Katalin, s ha akvarellezése örvén most azt írom le, hogy külön, egyszemélyes mûfajt és mûformát teremtett e tárgyban, bizonyosan nem járok messze az igazságtól. Tudniillik az ő akvarelljei nem a színpompa diadalát, hanem - ellenkezőleg - a színekben való visszafogottság győzelmét jelentik. Az árnyalatokban való fogalmazást. A szürkékét, a barnákét, a kékekét s legfőképpen a fehér újrafogalmazásáét.
A tárlaton a mûvésznő erről is mondott néhány szót: szerinte a fehér, a tél a világ bajainak, sebeinek, elpiszkolódásának elfedése lenne. Lehet. Az az érdekes, hogy téli képein is elősejlenek a bántottság jegyei. Mert nem is lehet ez másként.
Ezért nagy mûvész Kosztándi B. Katalin, méltó örököse és folytatója a nagy erdélyi magyar képzőmûvész asszonyok sorának, melynek kezdetén talán Ferenczy Noémi áll. De lehet, hogy korábbra is datálható mindez!?
Magyari Lajos
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép