A Fidesz és a KDNP parlamenti frakciója törvényjavaslatot nyújt be ma az Országgyűlésben arról, hogy június 4. legyen a magyar összetartozás napja ― jelentette be Németh Zsolt a trianoni békeszerződés 87. évfordulója alkalmából rendezett tegnapi megemlékezésen.
A trianoni béke igazságtalan volt, s azok is tudták, akik tető alá hozták — hangsúlyozta a Trianon-emlékműnél a parlament külügyi és határon túli magyarok bizottságának fideszes elnöke. Németh Zsolt szerint nagyon is jól tudták azok is, akik haszonélvezői voltak, a szlovákok, a románok, a szerbek és a többiek. Tudják ma is, erre utalnak a szomszédainknál azok a heveny reakciók, amelyeket Trianon nevének említése vált ki — mondta a Fidesz politikusa. Emlékeztetett arra, hogy tíz évvel ezelőtt az alapszerződések körüli vitákban milyen erősen ragaszkodtak szomszédai ahhoz, hogy Magyarország másodszorra is deklarálja a határok megváltoztathatatlanságát. Németh Zsolt szerint már a kortársak is azon a véleményen voltak, hogy Magyarországot Trianonban nem megbüntették, hanem kivégezték.
Németh Zsolt elmondta: látnunk kell, hogy ami nekünk, magyaroknak nemzetcsonkítás, igazságtalan, és súlyos következményekkel járó nagyhatalmi diktátum, az a szomszédok számára győzelem, történelmi igazságtétel az elszenvedett vélt vagy valós sérelmekért. Németh Zsolt szerint ebben az ellentmondásos helyzetben meg kell értetni az európai és nemzetközi közvéleménnyel, hogy Trianonnal végső soron senki sem járt jól, még a látszólagos győztesek sem, ezért ideje közösen felszámolni a máig ható káros következményeket.
Úgy fogalmazott, hogy a magukat 1920. óta nemzetállamként definiáló, valójában azonban nagyon is soknemzetiségű országokban a kisebbségi kérdés megoldatlansága és a politikai akarat hiánya minden bizonnyal a mai napig hátráltatja a demokrácia és a jogállamiság kialakulását. Véleménye szerint az utódállamokban a magyarok másodrendű állampolgároknak érzik ma is magukat, Magyarországon pedig másodrendű magyarnak, sőt, 2004. december 5. óta nem csak másodrendűnek, hanem egyenesen feleslegesnek is érezhetik magukat.
A külügyi bizottság elnöke szerint Magyarországnak nem lenne más teendője, mint hogy a nemzetközi és európai fórumokon, a kétoldalú viszonylatokban minden erejével támogassa a határon túli magyarok autonómiatörekvését. Hangsúlyozta, a magyarországi politikai szereplőknek nem egyes határon túli magyar személyeket, politikai csoportosulásokat, hanem közösen vallott értékeket és egyetértésben rögzített célokat kellene támogatnia. A konszenzus kialakítására pedig működtetni kellene újra a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉRT) és annak szakbizottságait — tette hozzá.