Derék államelnökünknek, miután számos vezetÅ‘vel volt nézeteltérése (ha jól odafigyelünk, még saját magával is), megértést keresett és talált is vendégfogadó tájainkon. Ãœröm az örömben (vagy vice versa), hogy a matrózkocsmák mélyén nevelkedett — tehát finnyásnak nem mondható — First Man is elképedt az utaknak csúfolt gödreinken (állÃtólag a másik szemére is kancsi maradt). Hiányolom, hogy a gyors vizit után nem tehettünk ki a gödrök mellé egypár nemrég pingált táblát: ,,Aici sunt banii Dumneavoastră" (Itt az önök pénze).
Hogy csodás ember, abból is kitűnik, hogy mennyire nem ismeri volt miniszterként a honi útviszonyokat. (Kérje vissza a pénzt tanácsosaitól!)
Nagy érdeme, hogy siralmas állapotainkat egypár Ãgérettel ünneppé tudta varázsolni, s mi, jámborok még a szólásmondást is elfelejtettük, miszerint az Ãgéretnek csak a bolond örül. Úgy látszik, az aszály ellenére ÃgéretekbÅ‘l bÅ‘ termés volt a DâmboviÅ£a partján — no, de nem annyira, hogy kisebbségi törvényt és autonómiát is termett volna.
Na, de Ãgy is büszkék voltunk, annyira, hogy hallottam, a dÃszpolgári cÃm is szóba jött. (No, hiszen ha Å‘ lenne a DÃsz-, milyen lehet a többi?)
Sajnálatos, hogy nem járt a hÃrhedt 131-esen, pedig az iskolapéldája annak, hogyan lesz semmi a fél évszázados ÃgéretekbÅ‘l. Miután úgy-ahogy kifoltozták a Brassó megyei — addig járható — utat, ellehetetlenÃtették a közlekedést a fÅ‘irányba. A pénz eltűnt, a kárnak nincs gazdája.
Mondta valaki, hogy útjainkat már ki lehetne rakni a kátyúkban összetört rugólapokkal. De azt súgta-e valaki, hogy ilyen utakkal tönkretehető egy térség egész gazdasága? — nemcsak a turizmus, de az ipar, a mezőgazdaság, a kereskedelem.
Nem szeretnék ünneprontó lenni, de én akkor fogok örülni igazán, ha valóra válnak az Ãgéretek, és megfelelÅ‘ utakon autózhatok a megyében keresztül- kasul, s egy gyorsforgalmi úton érkezhetek ki az autópályára (mondjuk, Barót—Alsórákos felé), kikerülve a csorda járta falvakat, hogy ott a gazda szekerével csűrbe vihesse a termést. Enélkül majd úgy fog kinézni a csordás autópálya az úttalan útjaink között, mint piros bársonyfolt a csepűgatyán.
S mivel nem teljes az ünnep egyedül, erre az alkalomra tisztelettel meghÃvom szerkesztÅ‘ségük minden tagját — magyar muri lesz, svédasztallal és live cigányzenével, a végén az Internacionálé, Ãgy: ,,Semmik vagyunk..."
Merthogy mik leszünk, azt még államtitokként kezelt homály fedi — egy bizonyos, a jövÅ‘ már nem az, ami volt (amit Ãgértek).
És addig is fújhatjuk a himnuszunkat a göröngyös utakkal — most már szabad —, a nótánkat, azt más húzza el!
Tisztelettel, és remélem, közelebbről boldog házigazdájuk:
Tölgyes Lajos, Sepsibükszád
