A rendkívül sokoldalú, de politikai okokból méltánytalanul elnyomott asszony író a szó szoros értelmében a belvárosi parókia „szülötte", itt is nőtt fel — papleányként.

A kovásznai 2-es számú református körzet lelkipásztora, nt. Bukovinszky Cs. Miklós „hídépítőnek" nevezte Ignácz Rózsát a maga nemzedéke és közöttünk. Thiesz János, Kovászna alpolgármestere azt hangsúlyozta, mekkora megtiszteltetés és felelősség a hivatala számára egy ilyen civil kezdeményezésből született rendezvény partnerének lenni. Gödriné Molnár Márta, az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub vezetője ötödik rendezvényükről szólva mondta: „Példát az író-színésznő életútjából és műveiből meríthettünk, kinek volt bátorsága és kitartása a zsarnokság idején az asztalfióknak írni."

A Hozsánna kamarakórus pontosan intonált dallamai után az emlékkiállítás megnyitása következett. Dr. Szebeni Zsuzsa, az Országos Színháztörténeti Múzeumintézet munkatársa elemezte, miként lehetett Ignácz Rózsa egy személyben író, színész, újságíró, meseíró, mesegyűjtő, a francia és román irodalom elsőrangú műfordítója, drámai, bábszínház- és rádiójáték-szerző. Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója az intézmény felelősségéről beszélt az Ignácz Rózsa-kutatás terén. „A Fennvaló kegyelméből néhány éve abban a megtiszteltetésben részesülhettem, hogy Ignácz Rózsa szobrát bronzban megalkothattam. Be kell vallanom önöknek, hogy amikor Gödri Márta tanárnő és Zsuffa Levente polgármester megkeresett, fogalmam sem volt róla, hogy ki Ignácz Rózsa. Nagyon szégyelltem magam." Vállalta: mindent megtesz, anyagiakat beleértve, hogy a dr. Szebeni Zsuzsa által összegyűjtött anyagról másolat készülhessen, és az Kovásznáé maradhasson.