A XIX. századi osztrák szellemi domináció nem kis zavart okozott a közgondolkodásban és a magyarság történeti tudatában. Az akkor elindult folyamat máig megkérdőjelezi a székelység történelmi tudatának realitását, és meghamisította őstörténetünket, azt teljesen egyoldalúan, csak a nyelvészeti eredmények alapján értékelte, kizárva a történelmi, régészeti, néprajzi és más tudományok eredményeit.
Írásunkban arra igyekszünk választ adni, hogy ez a történelmi tudat, a székely hagyomány valóban létezett-e a letûnt századok folyamán, s melyek annak a bizonyítékai.
A székelyek a középkori és az újkori magyar államban olyan előjogokkal rendelkeztek, amelyek nem magyarázhatóak másképp, mint az uralkodásban is részt vállaló társnemzeti szerepkörrel. Okiratokból kitûnik, hogy 1343-ban Sényői Pálnak elég volt székely mivoltát igazolnia ahhoz, hogy az egész ország területén bárhol szabad emberként élhessen.
Erdélyi államalkotó mivoltunkat mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy az erdélyi fejedelmek a székelyek ispánjának is címezték magukat. Ez látható az általuk kibocsátott pénzérméken is, ahol feltüntették a ,,Principe Transilvaniae, Regni Pert. Hungariae et Comes Siculorum? rangokat, esetenként ezek rövidítéseit.
Valamennyi magyar krónikában kitértek a székelyek szerepére a honfoglalásban is, mint akik a Kárpát-medencében csatlakozott őslakók voltak. A magyar honfoglalók megjelenésekor nagy népfelkeléssel számolhatunk a nyakukra ültetett frank nemesség ellen. A honfoglaló Árpád népe így az elégedetlen helyi tömegek segítségével hódította meg Pannóniát, ezért nyertek nemességet és részesülhettek az ország bizonyos részeinek a birtokában.
Hóman Bálint, aki kritikailag elemezte a magyar őskrónikákat, ugyanerre a következtetésre jutott: ,,?a székelyek hun származásának és erdélyi őshonosságának a tudatát egy időben, de egymástól távoli vidéken élő krónikásaink csupán a magyar nép hagyományaiból vehették? a tudósaink ezzel ellentétes állítása a kritikátlan hiperkritika egyik legszomorúbb tévedése.? (Hóman, 2002., 161.)
A középkori-újkori magyarországi történetírók mûveibe is bekerült a székelyek szkíta-hun származásának a hagyománya. Bonfini, Mátyás király történetírója is ősfoglaló mivoltukkal és hun származásukkal indokolta kiváltságaikat, nemességüket. Hasonló indokolást olvashatunk Werbőczy Törvénykönyvében (Tripartitum) is.
Thury József turkológus is a hunoktól származó avarok utódainak vélte a székelyeket, s nevüket a közép-ázsiai szikil névből származtatta, amely nemes ember, előkelő úr, főrangú jelentésû.
A néphagyomány, a történeti tudat ,,népi gyökerei?-ről meggyőződhetünk a középkori-újkori útleírók mûveit tanulmányozva, idézve. Megemlítünk néhány jelentősebb Erdély-leírást a XVI-XVII. századból, amelyeknek a szerzői hosszabb ideig tartózkodtak az országban, és volt lehetőségük utánanézni a hagyományoknak, amelyek mind ezt támasztják alá.
Reichenstorffer Szeben város jegyzője volt, később Mária királynő és I. Ferdinánd császár szolgálatában sokat utazott. Cronographia Transilvaniae címû munkájában, amelyet 1550-ben Bécsben nyomtattak ki, a székelyekről így ír: ,,Ennek a népnek az eredete, ahogy megtudtam, a szkítáktól származó, de szokásai, beszéde fegyverei és viselete olyan, mint a többi magyaroké.? Kimondhatatlan vitézségû és nagy erejû katonák, akik képesek minden nehézséget elviselni.
Antonio Verancsics a mohácsi csatában elesett veszprémi püspök sógora, egri püspök volt. 1549 után Erdély, Moldva és Munténia leírásában a következőket olvashatjuk: A székelyek hun nép, ezt nem vonja kétségbe senki. Innen származik nemességük, innen származnak jogaik. Ennek ellenére jól kezelik az ekét és a kapát is. Olyan rendkívüliek és gyorsak, és olyan egyetértés van közöttük, hogy mindenkit csodálatba ejtenek. Gyakran lázadoznak, de ha külső ellenség támad, azonnal ott vannak.
Giovan Antonio Gromo Bergamóban született. A híres Sforza család leszármazottja volt, aki Zápolya János udvarába került Erdélybe, ahol 11 hónapig tartózkodott, és a testőrség parancsnoka volt. Két Erdély-leírást is készített, előbb egy rövidet 1564-ben, majd egy részletesebbet 1567-ben. A székelyekről azt állítja, hogy ők Erdély legrégibb lakói, és ahogy megtudta, a szkítáktól származnak, és Erdély határai mentén, Siculyában élnek. Mind nemesek, bár földjeiket maguk mûvelik. Kiváltságaikat és nemességüket régi királyaiktól nyerték.
Antonio Possevino, egy másik olasz, Mantovában született, és a Jézus Társaság titkára volt, akit diplomáciai küldetésekbe irányítottak. Mint pápai küldött egy és fél hónapot tartózkodott Erdélyben. Kolozsváron jezsuita szemináriumot szervezett, és közvetített az osztrák császár és Báthory István közt. Közben anyagot gyûjtött Erdély leírásának elkészítéséhez. Transylvania címû munkáját 1583-ban írta, és elküldte a pápának. Csak 400 évvel később jelent meg. Possevino is a székelyeket mint kiváltságos nemeseket mutatta be, akik Szkítia népének a leszármazottai, akiket megrontva nevezünk ,,siculi?-nak.
Ferrante Capeci szintén olasz jezsuita volt, aki két évet és hét hónapot töltött Erdélyben. A kolozsvári kollégium rektora volt, s ott is halt meg pestisben. 1584-ben Claudio Aquavivához címzett levelében azt írta, hogy a magyarok a hunok és a szkíták leszármazottai, ezért Erdély egy részét Szkituliának vagy megrontva Siculiának nevezik.
Giorgi Tomasi Visconti püspök titkára volt, aki 1595-ben jött Erdélybe. Báthory Zsigmond titkos tanácsosává nevezték ki. Történelmi tanulmányokat végzett, s elkészítette a magyar királyság és Erdély leírásait. A székelyekről a következőképpen számolt be: ,,Büszkék nemességükre és arra, hogy az első szkítáktól származnak, akik először jöttek Magyarországra. Nevük elferdítéséből származott a székely nevük (siculi). Országuk Szkítiából vált Siculiává (Székelyföld). Köztük maradt meg Erdélyben a katolikus hit.?
Edmund Chischull tiszteletes Anglia törökországi nagykövete volt 1693-1701 közt. Drinápolyból visszatértében Havasalföldön-Erdélyen-Magyarországon és Ausztrián át utazott. Utazás Havasalföldön és Erdélyben címû mûvében a lakosság bemutatását a székelyekkel kezdte. Székely nevük hibásan sciculi, siculi vagy scytuli. Kemény, harcias népként írta le őket, mint akik megőrizték a szkíták vadságát. Megemlítette, hogy mindig adómentesek voltak, és hogy törvényes utód hiányában vagyonukat a legközelebbi szomszéd örökölte.
Amint láttuk, a legtöbb utazó, Erdély-leíró a korabeli székely lakosság hagyományairól számolt be, s ez szkíta-hun eredettudatuk és őshonosságtudatuk volt, mint Erdély legrégibb lakóinak, akik ősfoglalókként tartottak számot kiváltságaikra, adómentességükre és nemességükre. Ez a népi emlékezés nem könyvekből tanult hagyomány volt, mint amit a Hunfalvi iskola követői kizártak a történeti források soraiból.
Erdélyben hajdan nagy lakatlan erdőrengetegek a folyóvölgyek gyakran változó szórványtelepeivel váltakoztak. A régészeti leletek is jeleztek az elmúlt évezredekből emberi településnyomokat, de ezek nem maradtak fenn, s kontinuitásról csak a székelyek betelepedése után beszélhetünk. ?k voltak azok, akik sûrûn benépesítették Erdély különböző övezeteit, s az általuk adott helynevek máig fennmaradtak. A később itt megtelepedő népek az általuk már elkeresztelt helyneveket, dûlők, vizek, domborzati formák neveit vették át, főleg az Erdélyi-medencében és a Keleti-Kárpátok vidékein.
Meg kell említenünk Kniezsa István Magyarország népei a XI. században címû könyvében közölt megállapítását, hogy Udvarhely- és Marosszék helynévanyaga úgyszólván száz százalékban finnugor-magyar eredetû, amelyben még szláv nyomokat is csak elvétve találunk. Ilyen értelemben tehát valóban lehet mondani, hogy a finnugor magyar nyelvû székelység ezen a területen ősfoglaló. (Kniezsa, 2000, 392.)
Más a helyzet Csík és Háromszék székely lakosságával, akik a XI-XIII. századig Dél- és Közép-Erdélyben éltek, s azután foglalták el mai szállásaikat. Itt már találtak nagyon ritkán lakott szláv szórványtelepeket. Ezek helynevei máig fennmaradtak.
A székelység évezredes fennmaradását peremi helyzetük dacára a magas hegyek megtartó erejének a törvénye tette lehetővé, valamint erős etnikai öntudatuk. Ez utóbbi döntő feltétele székelymagyar jövőjüknek is.
Gazda László
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.