Hosszan lehetne töprengeni azon, hogy a meseíró Benedek Elek nem alaptalan és máig ható, példátlan népszerűsége miért homályosította el az elmúlt évtizedekben a közírót.
A maga korában, a századfordulón és a századelőn Benedek harcos publicistaként is ismert volt, vezető témái között szűkebb pátriájának, Székelyföldnek a megoldatlan és megoldhatatlannak látszó problémái éppúgy szerepeltek, mint a tanügy anomáliái, a néptanítók áldatlan helyzete, a századelőn tetőző, példátlan méretű kivándorlás éppen úgy, mint a forrongó és állandóan változó belpolitikai helyzet botrányai, a nagy országos umbuldák éppen úgy, mint a politikusok korrupciós ügyei, a magyar politikai elit lezüllése éppen úgy, mint a nemzetiségi kérdés… Szarkasztikus, kíméletlen bírálója volt a maga korának, igazi, született plebejus közíró. Szerteágazó, hatalmas életművének ez a része sajnálatosan a feledés homályába merült, politikai írásaiból és irodalmi bírálataiból utoljára 1957-ben jelent meg reprezentatív válogatás Halljátok, emberek? címmel Balogh Edgár válogatásában, a korszak ,,felfogására" részben jellemző, de mélységes rokonszenvet is eláruló előszavával és a szinte átláthatatlan életművében eligazító jegyzeteivel… Hogy milyen publicista is volt a kék szemű meseköltő, Elek nagyapó, sokat elárulnak alábbi cikkei is, amelyek megjelenése óta százhat esztendő zúgott el fölöttünk, megállapításainak nagy része mégis, ma is érvényes, a látlelet hiteles és pontos. Hogy ez miért van, miért lehet így, hosszan töprenghetünk…
