Isten veled, Elekes tanító bácsi!

2009. szeptember 25., péntek, Nyílttér

Rohanó életünk során gyakran megálljt parancsol egy-egy esemény, mint ahogy ez az elmúlt napokban is történt, amikor hirtelen megrendített egykori tanítónk eltávozása.

Úgy tudta lerakni a tudás alapjait nebulóiba, hogy következetes, szigorú oktatómunkájának eredménye legyen. És volt.

Mert csak a minőségi munkával elégedett meg. Felelősséggel végzett munkája a tanítványok előmenetelében kamatozott: megállták helyüket bármelyik iskolában, és az életben is.

Hivatástudata, emberformáló pedagógusi tevékenysége méltán kivívta az elismerést távolabb is. Egyszerre tudott egy tanteremben négy különböző osztálynak órát tartani és számon kérni.

Mindig eleven élő emlék marad számomra a negyedik osztály elvégzésekor a szülők és a faluközösség előtt tartott vizsga. Páratlan módja volt az addig megszerzett tudás felmérésének és a szülők ilyen irányú tájékoztatásának. Azt hiszem, mindannyian szerencsésnek vallhatjuk magunkat, akik a tanítványai voltunk. Mert Elekes Balázs tanító ember is volt, mégpedig egyenes ember. A nehéz időkben is. Életvitele példát statuált falusfeleinek.

Önzetlenül felvállalta és elkötelezettségének tekintette Kurtapatak, a kis felső-háromszéki falucska sorsát, aktívan részt vállalva kulturális életének formálásában is.

Kitartó munkája, a székely falu megmaradásába vetett hite folytatásra kötelez mindannyiunkat.

Volt tanítványa

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2009-09-25: Nyílttér - x:

Az utca hangja

Sepsiszentgyörgyi forgalom
UGRI KLÁRA, Sepsiszentgyörgy. Szeptember 19-én, szombat este a fiam leesett, és nagyon megdagadt a lába. Hajnali 4 órakor jelentkezett a sürgősségen (a megyei kórházban), ahol elutasították, mivel ilyen dologgal nem foglalkoznak éjszaka, jöjjön reggel (azért adtak egy fájdalomcsillapító tablettát).
2009-09-25: Nyílttér - x:

Történelmi helyesbítés — Dr. Szőts Dániel

Az 1990-es években sikerült némely magyarországi hadtörténészeket felvilágosítani, hogy nem a Rákosi—kádári történelemkönyvben leírt Battonya község volt az első magyar település, melyet a szovjet hadsereg elfoglalt,