Az 1848-as tavaszi európai események hullámai Magyarországon keresztül gyorsan elérték Erdélyt is. A magyar március 15-e Erdélyben elsőként Kolozsvárott váltott ki mozgalmat és állásfoglalást. A társadalomreformáló program az első pillanattól összekapcsolódott az Unió, azaz a két haza egyesítésének igényével, ám csakis a ,,testvérhonban? megvalósult békés, alkotmányos úton.
Kolozsvár 1790-től az erdélyi kormány, a Gubernium székhelye volt, itt tartották - egy kivételével - a reformkori országgyûléseket. Kolozsvár Erdély fővárosának számított. Szerepköreit növelték nagy hagyományú kollégiumai, 1792-ben alapított színháza, a reformkorban Wesselényi Miklós és Bölöni Farkas Sándor által alapított kaszinó. Itt került sor a nemzeti liberális mozgalom megszervezésére, de központja lett a konzervatív pártnak is. S végül itt született meg az erdélyi magyar politikai sajtó, a szabadelvû Erdélyi Híradó, amelynek szerkesztői közt az 1840-es években ott találjuk Kemény Zsigmondot, valamint az ellenzéki mozgalom vezérét, id. Bethlen Jánost.
Az erdélyi magyar program
Gróf Széchenyi István fellépése óta Erdély különös érdeklődést mutatott a magyarországi reformmozgalom iránt, s Wesselényi Miklósék egyik fő törekvése a magyarországi és az erdélyi reformmozgalom összehangolása volt. Ez a felfokozott figyelem tette lehetővé, hogy a Kolozsvárott összpontosuló politikai mozgalom a pesti március 15-e hírére késedelem nélkül hozzálásson az új helyzet által követelt erdélyi magyar program kidolgozásához.
Az előzményekhez tartozik az is, hogy március 19-én, amikor Erdély még mit sem tudott a március 15-ei eseményekről, Kolozsvárott összeült az erdélyi liberális ellenzék majdnem teljes vezérkara, hogy állást foglaljon a pozsonyi országgyûlés március 3-ai felirati javaslatával kapcsolatban. Az itt elfogadott nyilatkozat üdvözli a feliratot, amely az alkotmány tiszteletben tartását és felelős magyar kormányt követel Bécstől. A kolozsvári értekezlet résztvevői különösen fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy a ,,két magyar hon? egyesülését kérő pontban ,,a magyar nemzetiség fennmaradásának legerősebb biztosítékát? látják, azért is, mert ,,a mostani európai mozgalomban senki sem tudja, mely nemzetek maradnak baráti viszonyban, melyek fognak egymás ellen támadni?.
De alighogy útnak indították a nádorhoz a nyilatkozatot, március 20-án megérkezett a bécsi, valamint a pesti forradalom híre, ami új helyzetet teremtett. Kolozsvár történetének legmozgalmasabb napjai következtek. A kivételes jelentőségû hírek megérkezésének pillanatáról a márciusi ifjak egyik legtevékenyebb képviselője, kiváló újságíró s az események megbízható krónikása, Kőváry László ezeket írta: ,,Megjött a hír, mikép 13-án Bécsben forradalom ütött ki, a nép fegyverre kelt, vér folyt, a győzelem a népé (...). Jött a hír, hogy Pozsonyban mart(ius) 14-én a rendek nagyszerû ülést tartának (...) s hogy estve, fáklyás zene alkalmával, Kossuth gr. Batthyány Lajost mint Magyarhon leendő minister-elnökét mutatta be. (...) Megjött, mikép Pesten forradalom volt, a nép Stancsics Mihályt, ki irományaiért börtönben ült, kiszabadítá; hogy Landerer nyomdáját hatalmába kerítvén, Petőfi ?Talpra magyar?-ját s egy falragaszt nyomatott, melyben szabad sajtó, felelős ministerium, népképviselet, jogegyenlőség, nemzetőrség, közteherviselés mellett, kívánja az úrbér megszüntetését, nemzeti bankot, a katonaság esküjét az alkotmányra, a politikai foglyok szabadon bocsáttatását, végre uniót Erdéllyel.? A hírek hatására a kolozsvári ifjúság tüntetni készült, a politikusok pedig ismét tanácskozni kezdtek, hogy újragondolják előző napi feliratuk eszméit.
A március 20-ai kolozsvári gyûlést joggal nevezhetjük történelmi jelentőségû eseménynek az erdélyi forradalom szempontjából. Id. Bethlen János a nemzeti liberális mozgalom és párt vezetője. Erdély ,,Deák Ference? nagy alapossággal szervezte meg a gyûlést. Az ellenzék képviselői mellett meghívta a ,,polgári osztálybeli egyének? kiemelkedő személyiségeit, sőt, a konzervatív párt vezetőit is, köztük Jósika Lajost, a párt elnökét, Doboka vármegye főispánját, Jósika Samu erdélyi kancellár testvérét. A nagy taktikus hírében álló Bethlen a lehető legszélesebb társadalmi-politikai bázisra kívánta helyezni az erdélyi magyar mozgalom célkitûzéseit. Először történt meg, hogy a két irányzat és párt a megegyezés szándékával, együttesen ülésezett. Az Erdélyi Híradó lelkendezve számolt be az új helyzetről. ,,Ott ültek ők, az egykor heves véleménytusákat vívó pártok főnökei és közvitézei, testvériesen osztozva érzelemben és akaratban - ?Feledjük a múltakat? - ez volt a jelszó. Siessünk, sürgetve tegyük, mit fejedelem iránti hûség, honszerelmünk és az események hatalma parancsol - ebben összpontosult minden irányérzet.? Az értekezlet közös nyilatkozatot fogadott el, melyben az Európa csendjét felforgatással fenyegető eseményekre hivatkozva felkérték a vármegyéket, hogy a küszöbön álló közgyûléseken tárgyalják meg és fogadják el a következő programot:
1. A két haza egyesülésének előmozdítása érdekében a közgyûlések szólítsák fel Magyarország központi megyéjét, Pest megyét, hogy az ,,Unió létesítésén munkálkodjék?, továbbá Magyarország fogadja el ,,azon baráti kezet, amelyet néki Erdély a közelebbi országgyûlésen nyújtott?.
2. A megyék siettessék az erdélyi országgyûlés minél előbbi összehívását, amelynek feladata lesz a közteherviselés, a törvény előtti egyenlőség, az úrbéri viszonyok végleges megszüntetésének törvénybe iktatása, valamint a székelység sérelmeinek orvoslása.
3. Egyesítsenek minden erőt, pártszínezet nélkül, hogy ,,a testvérhon példájára? Erdélyben is fennmaradjon a csend és rend, mert csak így remélhető a békés átalakulás, amely ,,mindnyájunknak szívén fekszik?.
A Jósika Lajos és id. Bethlen János által aláírt határozatot körirat formájában szétküldték a városoknak és vármegyéknek, amelyek változtatás nélkül vagy kisebb módosításokkal el is fogadták azt. A ,,kolozsvári program? hatását a történetírás nem vagy alig vette figyelembe, pedig döntő jelentősége volt az erdélyi magyarság mozgósításában.
A kolozsvári programmal kapcsolatban nem kerülhető meg az a kérdés, hogy miért fogadták el azt a konzervatív vezetők, holott voltaképpen a liberálisok törekvéseit tükrözte. Úgy véljük, hogy a konzervatívokat a pillanatnyi helyzet nyomása kényszerítette e lépésre, de tulajdonképpen a paktum által csak időt szerettek volna nyerni. Erre enged következtetni az is, hogy nemsokára szembefordultak az egyezményben foglaltakkal, vagy nem segítették a program gyakorlati megvalósítását. Ezt a taktikát tükrözi báró Jósika Samu kancellárnak Teleki József főkormányzóhoz március 24-én írt levele: most a fő dolog ,,időt nyerni (?), különben a forradalom martalékává válunk?. A változások halogatását célzó taktika tehát ezúttal is a konzervatívok ,,fegyvertárához? tartozott. Abban természetesen mindkét párt egyetértett, hogy lehetőleg elejét kell venni egy olyan véres forradalom kirobbanásának, amilyen már több országban bekövetkezett, de a reformok tartalmában nézeteik most is nagymértékben eltértek. A liberálisok azért döntöttek a közös fellépés mellett, mert így a program könnyebb elfogadását remélték a konzervatív többségû megyékben és városi tanácsokban. A március 20-ai tanácskozás felszólítást küldött Kolozsvár főbírójához, hogy a következő napra hívja össze a város közgyûlését.
Kolozsvár nagy napja
Március 21-én azonban sokkal több és fontosabb esemény történt, mint a városi tanács ülése: ez a nap ugyanazt jelentette Kolozsvárott, mint március 15-e Pesten, ezért joggal nevezték egyes kortársak e napot Erdély március tizenötödikéjének. Az ifjúság és a nép már korán reggel ellepte a főteret, s izgalommal várta a tanácskozás eredményeit. Kolozsvár ifjúsága: a három kollégium nagyobb diákjai, tanoncok, mesterlegények tüntettek, s mindenhol jelen voltak: élükön a költő Gyulai Pál, Szilágyi Sándor, a későbbi nagy történetíró, valamint Kőváry László állt, aki mintaképének a pesti radikális ifjakat tartotta. Falragaszok hirdették az uniót, a sajtószabadságot; hirtelen felbukkantak a nemzeti szimbólumok: a zászlók lobogtak, háromszínû kokárdákat tûztek magukra a tüntetők, s a Szózatot énekelték, Petőfi Nemzeti dalát szavalták. A fiatalkora ellenére már tekintélyes tanár, Brassai Sámuel boldognak látta a ,,jelent újjáteremtő korszak gyermekeit?, mert megérhették a magyar nemzet ,,újjászülető napjait?. És itt a nemzeti megújulásra, a reformkorszakban annyit hangoztatott haladásra esett a hangsúly; ezt kell látnunk a ceremoniális események hátterében is.
A március 21-ei városi közgyûlést megnyitó főbíró felkérte Méhes Sámuel tanácstagot, a nemzeti liberális mozgalom lapjának, az Erdélyi Híradónak a főszerkesztőjét, a Református Kollégium tanárát, hogy értékelje a kialakult helyzetet, s terjesszen elő javaslatokat a teendőkre. Méhes beszéde az előző nap elfogadott program alapján mutatta fel a tennivalókat, de új szempontokat is hangsúlyozott. Véleményünk szerint Méhes Sámuel a korábbi társadalmi-történelmi rendszer polgárivá alakításának elméletét fejtette ki a nemzeti mozgalom vezetőinek nézeteivel teljes összhangban. Az ő nevükben és megbízatásuk alapján szólt: ,,Alig egy hónapja, hogy a Seine partján forradalom ütött ki, s lángjaival már íme, csaknem egész Európát elborította; fényes trón hamuba dőlt, s más, szintoly fényes és hatalmas trónok meg lőnek rendítve; alkotmányok születtek: alkotmányok és igazgatásformák változtak, nyertek egészen új alakot, s mindez nem béke, hanem vérontás útján.?
Figyeljük meg a hangsúlyokat: a ,,trónok meg lőnek rendítve?, a változások ,,nem béke, hanem vérontás? útján következtek be. Kolozsvár (s ezen természetesen Erdély, főként az erdélyi magyarság értendő Méhesék koncepciója szerint) nem követheti a fenti példát: az ,,Európát megrázkódtatott viharok dacára? a császári-királyi családnak hûséges hívei ,,kívánunk továbbra is maradni?. De a tanácskozók - teszi hozzá az óvatosan s mégis határozottan fogalmazott feltételt - az alkotmányos monarchiát tartják egyedüli ,,boldogító? államformának. A ,,békés alkotmányos úton? lezajló változások érdekében a magyarság hajlandó hozzájárulni mindenhez, ,,mi üdvös célra vezet?.
A békés átalakulás érdekében Méhes szükségesnek tartotta javasolni, hogy Kolozsvárott létesüljön polgárőrség, s ehhez hozzáfûzte: kívánatos lenne, hogy ,,egy minél előbb tartandó országgyûlés útján? országos nemzetőrség alakuljon. Ebben az esetben ,,bátrabban nézhetünk szembe a fenyegető veszélyekkel? - fejti ki Méhes. Bár nem mondta ki, bizonyosra vehető, hogy a magyarság vezetői egy esetleges parasztfelkeléstől tartottak: más olyan veszély ugyanis, amely ellen fegyveres védelemről kellett volna gondoskodni, egyelőre nem mutatkozott. A Horea-féle felkelés emléke azonban még élt a köztudatban, s mindenki tudta, hogy a jobbágykérdés rendezetlensége magában rejti a felkelés lehetőségét.
Az átalakulások békés, alkotmányos kerete - hangsúlyozta Méhes - csak az erdélyi országgyûlés lehet. Ezért Kolozsvár közgyûlése indítványozta, hogy a Gubernium eszközölje ki annak összehívását. Az országgyûlés ,,ránk nézve halaszthatatlan életkérdéssé vált teendője? a két magyar haza egyesülésének megvalósítása. Erre azért van szükség, mert Magyarország szembetûnő előrelépéseket tesz az alkotmányos haladás terén, s hovatovább virágzó fejlődésben reménykedhet, Erdély viszont magára hagyva képtelen valódi alkotmányos életre vergődni. Erdély nem várhatja ölbe tett kézzel, míg ,,a sors felettünk? intézkedik, mikor valószínûleg az osztrák örökös tartományok is alkotmányt kapnak. Az ,,unió biztosítani, erősíteni fogja nemzetiségünket, biztosítani, erősíteni alkotmányos létünket és a trónt?. Az országgyûlésnek az uniót össze kell kapcsolnia a törvény előtti egyenlőség és a közteherviselés törvénybe iktatásával, valamint a sajtóügy rendezésével, amíg a teljes sajtószabadság megvalósul.
A tanácskozáson elhangzott javaslatokból kiformált határozatot Pataky József tanácsos ismertette a városháza előtt összegyûlt ,,roppant néptömeggel?, amely hatalmas éljenzéssel azt elfogadottnak nyilvánította. Ezt követően a feliratot a főbíró által vezetett küldöttség, nagy néptömegtől kísérve, átadta Teleki főkormányzónak. A főkormányzó megígérte, hogy egyes kérdésekben a kormányszék saját hatáskörében intézkedni fog, a város kérését pedig felterjeszti az uralkodóhoz.
A nap történetéhez hozzátartozik az esti fáklyás menet és tüntetés, amellyel az ifjúság id. Bethlen Jánost, Méhes Sámuelt és Teleki József főkormányzót tisztelte meg. Március 21-e értékelését Kőváry László végezte el: ,,Ily magatartással üdvözlé Kolozsvár a szabadság, egyenlőség, testvériség első reggelét. Senki ellen semmi demonstráció. Csupán a fáklyák süllyedtek alá, mikor a menet a conservatív vezérek háza előtt vonult el.? Az események után tizenkét évvel kiadott, Erdély története, 1848-49-ben címû könyvében március 21-e történetével kapcsolatban a fentiek mellett még szükségesnek látta megjegyezni: ,,Azonban a királyt, Magyarország nádorát (a nép) még folyvást éltette; boldog hiedelem volt.? De ezt az akkori eufóriás hangulatban senki sem tudhatta, hiszen Bécs olyan engedményeket tett a magyar szabadság javára, amelyeket kevesen remélhettek.
A korábbi liberális ellenzék vezetői tehát Kolozsvárott kidolgozták, és először egy pártszerû értekezleten, majd a városi közgyûlésen, valamint a nagy népgyûlésen elfogadtatták az erdélyi magyar nemzeti törekvések programját, amely gyökeres, forradalmi átalakulásokat irányzott elő, de csak békés, alkotmányos úton kívánta azok megvalósítását.
Kolozsvár forrongott és bizakodott, mert úgy látta, hogy a kezdet jól sikerült: társadalmi rétegek és pártok fogtak össze, s a polgári átalakulás megalapozottnak látszott és békésnek ígérkezett. Közben önbizalomnövelő hírek érkeztek Magyarországról. Március 24-én a fényesen kivilágított város a felelős magyar kormány megalakulását ünnepelte és köszöntötte, annál nagyobb örömmel, mivel a miniszterek közt olyan nevek csillogtak, amelyeket a reformkorban a polgári haladás és a magyar függetlenség híveiként ismerhettek meg. Kolozsvár bizakodó hangulatához az is hozzájárulhatott, hogy a március 27-28-án a városban megtartott román ifjúsági gyûlésen elfogadott nyilatkozat hangvétele nem volt ellenséges a magyar törekvésekkel szemben.
Egyed Ákos