A nemzetőrségek szervezése
A nemzetőrségek szervezésében a példát a francia forradalom szolgáltatta. 1848 tavaszán a forradalmi mozgalmak kibontakozásával vette kezdetét a nemzetőrségek toborzása. Erdélyben már március végén kezdtek megalakulni rendfenntartás céljából az első alakulatok, általában helyi kezdeményezésre jöttek létre. Április 20. után felülről intézkedtek megszervezésükről, de a kivitelezés mindig a helyi viszonyoktól függött. Háromszéken az április 11-12-én tartott széki közgyûlésen, a polgári átalakulásokat célzó programban már megjelenik ennek a szükségessége is: a székely katonáskodás megszüntetése, és a nemzetőrség alakítása.
A magyarországi forradalmi átalakulások meghirdetésekor erről a kérdésről a pozsonyi országgyûlés a nemzeti őrségekről címû törvénycikkben foglalkozott, amelyet április 11-én az Uralkodó törvényprogramban kihirdetett, és ezután törvényes hivatkozási forrás lett Erdélyben is, bár az unió még hátravolt. A törvénycikk szerint a nemzetőrségek célja ,,a személyes és vagyonbátorság, a közrend, és belbéke biztosítása?. A törvény azokat a 20 és 50 év közötti férfiakat kötelezte nemzetőri szolgálatra, akik 200 Ft értékû házat vagy földet birtokoltak, illetve jobbágytelekkel vagy ekkora értékû más vagyonnal, avagy 100 Ft értékû jövedelemmel rendelkeztek. A nemzetőrségeket a helyi hatóságok szervezték, és a tiszteket a századosokig maguk választották. A fegyvereket, ha arról az illető nem tudott gondoskodni, köztárból kellett kiutalni. A nemzetőrségek a hadügyminisztérium ellenőrzése alá tartoztak.
Székelyföldön sajátos kérdések is felvetődtek a szervezés kapcsán, főként az okozott gondot, hogy a vagyontalan zsellérek tagjai lehetnek-e az őrségnek. Az igazi problémát azonban az jelentette, hogy a határőr katonaság is szeretett volna átmenni a nemzetőrségekbe. Mint már utaltunk rá, az április 11-12-i közgyûlés a katonaság javára rendelkezett.
Az utolsó erdélyi országgyûlés idején, 1848. május 29.-június 18. között már majdnem minden jelentős erdélyi helységben is nemzetőrségek mûködtek, de a határőrezredek épp úgy a ,,Főhadivezérség? fennhatósága alatt álltak, mint korábban. A törvénytervezet kilenc paragrafusban tárgyalta a kérdést, lényege így összegezhető: a közbiztonság érdekében a lehető legrövidebb idő alatt alakítsanak nemzeti őrsereget, amelynek egy része mozgatható, és zsoldot kap; a nemzeti őrsereg számának meghatározása, felfegyverzése és oktatása a felelős minisztérium hatáskörébe tartozik; a fegyvert viselő székelyeket nemzetőrökké nyilvánítják, a súlyos körülmények miatt a székelység mint nemzetőr köteles rendes katonai fegyelem mellett katonáskodni; ez a fegyveres őrség, a szolgálat, valamint a gyakorlat idején zsoldot kap, és ha a törvényhatóság határain kívülre irányítják, a zsold mellé ruházat is megilleti; ezentúl tisztként csak olyan személyeket alkalmazhatnak, akik magyarul is tudnak; a határőr székelyeken kívül a nemesek és minden más kategória köteles a nemzetőri szolgálatra; ezek haladék nélkül őrsereget alkotnak, fegyvert kapnak, és ugyanúgy szolgának, mint az ország bármely más nemzetőre.
A törvény ezáltal előírta a határőrség megszüntetését és annak átalakulását nemzetőrséggé. Ez látszólag eleget tett a székelység követeléseinek, csakhogy amit az egyik paragrafus megadott: ,,a jelenleg fegyvert viselő székelyek jelen törvénycikk erejétől fogva nemzetőrnek tekintetnek?, annak gyakorlati alkalmazását az 5. paragrafus meghatározatlan időre elnapolta, ,,a jelen súlyos körülmények között a fegyvert viselő székelység köteles katonai rendes fegyelem mellett katonáskodni?, és majd a következő országgyûlés fog dönteni további sorsukról. A katonarend tehát továbbra is köteles volt a Főhadivezérség kötelékében a korábbi rendszer szerint szolgálni.
A magyar rendek nem tartották tanácsosnak, hogy a székely haderő felbomoljon, amelyre a parasztság ellen és az esteleges nemzetiségi küzdelmekben számíthattak, másrészt kerülni akarták az Erdély katonai parancsnokával, Puchner tábornokkal való összeütközést, mivel ha nehezen is, de valamilyen segítséget még nyújtott a mozgalmak megfékezésében. A törvény szövege visszafogott, és nem írt elő azonnal lényeges változtatásokat, de mégis benne volt a Habsburg hatalom által létrehozott határőrrendszer bírálata, a változtatás szükségessége és a magyar kormány illetékességének elismerése. Érthető, hogy a törvény átnyújtása után Puchner nyomban aggodalmát fejezte ki Teleki kormányzónál, aki nem késett értesíteni már június 3-án Háromszék, Csík-, Udvarhely- és Aranyosszék tiszti hivatalait, hogy egyelőre minden marad a régiben. Teleki József megsejtése szerint ennek a törvénynek a további sorsa bizonytalan, sőt, a Puchnerrel való beszélgetés hatására írta a székelyföldi törvényhatóságoknak: a nemzetőrségbe nem léphetnek be a határőrkatonák, ezt Háromszéknek külön hangsúlyozta, mert ott a már megalakult nemzetőrségek katonákból is állottak.
Ezt a törvénycikket az uralkodó megerősítés végett küldte vissza Telekinek, aki ezek után csak annyit tehetett, hogy a közelebbi magyar országgyûlés figyelmébe ajánlotta a kérdést.
Amint már jeleztük, Háromszéken 1848 tavaszán megkezdődtek a nemzetőrség megalakulására irányuló intézkedések. Teleki már március 24-én így ír Petrichevich Horváth Albert főkirálybírónak küldött levelében a forradalmi helyzetből adódható mozgalmak kezelésére vonatkozóan: ,,a netalán felingerlendő kedélyeket, melyek káros mozgalmakat szülhetnének, szelíd móddal lecsendesíteni, a rend és csend felbontását erélyesen gátolni, és a széki közgyûléseken a rendek vitáit odavezetni igyekezzék, hogy azok alkotmányos úton a haza jövendő boldogságára szükséges módosítások hozatalára országgyûlés tartását törvény szabta úton kieszközölni szorgalmazza?. A kormányzó tehát a békés eszközök, a törvényes és alkotmányos úton bekövetkező változások szószólója, és ilyen szellemben való együttmûködésre szólította vidéki beosztottjait.
Az április 11-12-i közgyûlésen már szóba került a nemzetőrségek megalakításának gondolata, mely alkalommal felkérték a főkirálybírót, hogy ezzel kapcsolatosan készítsen ütemtervet. A gyûlésen a rendek meghatározták, hogy a nemzetőrség tagjai az előkelő osztályból kerüljenek ki, és a feladat elvégzésére bizottmányt neveztek ki azzal a felhatalmazással, hogy tervet készítsenek a nemzetőrség ,,leggyorsabb és legcélszerûbb alakítására?. A bizottság elnökének a koridős alkirálybírót tették meg. Alapelvként az értelmességet és a vagyoni helyzetet jelölték meg. Felsorolunk néhány nevet a népes bizottságból: Gidófalvi János, Gidófalvi István, Nagy András, Kispál György, Nagy Ferenc kapitány, Daczó József, Daczó Gergely, Demeter József, báró Szentkereszty Zsigmond, Tompa János, Cseh Ignác, Horváth Ignác, Cserei Lajos őrnagy stb. A szervezés kezdeti szakaszában tehát csak a nemesi osztállyal számoltak, kirekesztve a többi társadalmi réteget, ami igencsak rossz hatással volt a közhangulatra.
Május 18-án Dobay Károly ezredes, a 2. székely gyalogezred parancsnoka a főkirálybíróhoz szóló tudósításában a csernátoni nemzetőrség megszervezésével kapcsolatban már közös, minden társadalmi osztályra kiterjedő őralakulat létrehozását tartja célravezetőnek, ,,állítólagosan, attól tartván, hogy a jövendőbeli rendetlenségeket csak ez által lehetne meggátolni?, ugyanakkor azt javasolja, hogy a közbiztonság fokozása érdekében állítsanak fel falvanként rendőrségeket, melyeknek hatásköre szûkebb a nemzetőrségekénél.
Az általános elégedetlenség, a jobbágyok helyzetének rendezetlensége és a katonatársadalomnak a határőrséggel szembeni ellenséges magatartása állandó nyugtalanságban tartotta a szék vezetését, amely attól félt, hogy a hosszúra nyúló bizonytalanság, ellenőrizhetetlen események elindítója lehet. Ezért az alkirálybíróktól ismételten helyzetjelentéseket kértek a térségükben uralkodó állapotokról. Henter Sándor miklósvárszéki alkirálybíró a május közepén észlelt hangulatot a következőképpen jellemzi: ,,Miklósvárszéken a közcsend, béke és egyetértés, engedelmesség a legszebb lábon állanak, eddigelé semmi ingerültségnek, sem nem pedig bujtogatásnak jelei nem mutatkoznak?, hasonlóan megnyugtató hangnemben nyilatkozik a többi elöljáró is. Lázár Dávid kézdiszéki alkirálybíró május 21-én a rendfenntartás terén történt változásokra utal: ,,a rendőrséget több helyen fel is állították annak ellenére, hogy egyesek véleménye szerint nem rendőrségre, hanem nemzetőrségre lenne szükség?; Alsócsernátonban és Csomortánban megkezdődtek a fegyvergyakorlatok; Altorján a személyi és vagyoni biztonságot védelmező rendőrség felállítása nem járt sikerrel, mert az emberek azt hitték, hogy ez alkalommal saját sorsuk megjobbításának körülményeiről is szó esik, és miután meggyőződtek, hogy a bizottmány célja csak a rendőrség megszervezése, a katona- és adózó rend kinyilvánította, hogy: ,,efféléről még csak tudni sem akarnak?. Báró Apor József indítványára 30-40 személyt kiválasztottak, hogy határozzák meg a rendőrség megszervezésének körülményeit, de a katonarend részéről senki nem jelent meg, tiltakozásként a sorsukkal szembeni közömbösség miatt. A közhangulat romlása félelembe keríti a nemességet, ezért a szervezők aggodalmasan jegyzik meg, hogy: ,,Torjafalvában senki, főképpen pedig az eddigi kiváltságos rend se személye, se vagyona aránt bátorságban nincsen, s talán nem is leend, ha a tisztség a helybeli két ezredek kormányaival egyetértve valami óhajtott módot fel nem találnak, mely által, a kívánt rendőrséget valamiképpen itten is létrehozni lehessen, annál is inkább, mivel itt még újabb és újabb erőszakos foglalások is tervezetben vannak?. A torjai példa is igazolja, hogy a népharagtól való rettegés állandó aggodalomban tartja a kiváltságos osztályt, amely önmagában képtelen a saját biztonságát megteremteni, és ebben a határőr katonaság támogatására számít.
Teleki József kormányzó és Horváth Albert főkirálybíró között ebben az időszakban igen gyakori levélváltásra kerül sor. Horváth mindenről beszámol, amit fontosnak tart, vagy tanácsot kér feljebbvalójától, valahányszor szükségét érzi ennek. 1848. június 4-i levelében a kormányzó óva inti a főkirálybírót attól a meggondolatlanságtól, hogy a katonákkal megerősített nemzetőrségek, amelyek állítólag Magyarországra készülnének kivonulni, addig, amíg az országgyûlés az önkéntes hadsereg ügyében nem intézkedik, el ne távozzanak.
1848. július 20-án a főkirálybíró fontos körlevélben utasítja a szék területén levő négy alkirálybírót, hogy ellenőrizzék a nemzetőrségek szerkezeti felépítését és mûködését: a rendőrségeket változtassák át nemzetőrségekké, ahol még nem alakult volna ilyen, azonnal szervezzék meg, készítsenek kimutatást a falvankénti létszámról, a mûködési szabályzatról, és arról, hogy a fegyvergyakorlatokat rendszerességgel tartják-e, ahol a gyakorlatozást még nem kezdték el, azonnal fogjanak hozzá; a közigazgatás felelőseinek felkérésére viszont azonnal lépjenek közbe a rend és béke megőrzése érdekében. A felszólításnak megfelelően az alkirálybírók, dullók vagy helybeli biztosok hol részletesebben, hol szûkszavúbban számolnak be a rájuk rótt feladatok elvégzésének sikeréről vagy a tapasztalt nehézségekről.
Meghatározták a nemzetőrök ruházatát is, amely vörös zsinóros csizmából, vörös zsinóros fehér harisnyából, szürke zekéből és fekete kalapból állt. A zsinórozáson kívül az egyenruha tulajdonképpen a mindennapi háromszéki népviselet volt. Berde Mózes és Nagy Imre erre vonatkozó rendeletében még ez olvasható ,,feleslegesnek tartjuk figyelmeztetni, miként jól testhez kell szorulnia minden ruhának, hogy népünk csinos is legyen, és ne csak tetteiben, de alakjában is imponáljon?.
Szentiványi József dulló Sepsiszék Feketeügy járásából 1848. július 3-án jelenti, hogy az érdekelt helységekben a fegyvergyakorlat mindenütt folytatódik. Az uzoniak alapszabályként a nemzetőrségre vonatkozó törvénycikket választották. A többi helyen a közcsend és -biztonság fenntartását, az engedelmességet és a közigazgatásba való be nem avatkozást tartották fontosnak. A falvankénti létszám közlésétől eltekintünk, tudniillik az Egyed Ákos monográfiájában szereplő, augusztus elejéről származó, valósághûbbnek tekinthető adatok ellentmondanak a júliusi számoknak. Hadd soroljunk fel néhány ellentmondásos példát:
Cserey Zoltán Egyed Ákos
Réty 163 62
Komolló 50 34
Angyalos 129 33
Aldoboly 100 35
Szentiványi József a más nemzetiségûek által lakott falvak szervezésével kapcsolatosan tanácstalan, és magyarázatot kér, hogy Dobollón, Bodzán és Tálpatakon az ottani román ajkú lakosok közt mi módon alakítsanak nemzetőrséget. Sepsiszék Olt járásában Bóra Dávid június 4-i beszámolója szerint némely helységekben nem alakult ugyan nemzetőrség, de felszólította mindenütt az illetékeseket az azonnali cselekvésre, Fotos kivételével, ahol az őralakulatot azért nem lehetett megszervezni, mert két jobbágyon kívül mindenki katonarendi volt, máshol mindenütt eleget tettek a felhívásnak. Az alapszabályzatra vonatkozóan konkrét adatokkal nem szolgálhatott, mert az őrségek jogi helyzete még nem rendeződött.
Semsey Tamás Málnással kapcsolatosan jegyzi meg, hogy június 25-én alakult meg a nemzetőrség, és 27-től kezdték meg a gyakorlatozást. Alapszabályként a pozsonyi országgyûlésben hozott törvény szolgált, miszerint mindenki köteles a nemzetőri szolgálatra, fő célként a személy- és vagyonvédelmet tekintik. Gidófalvi János szotyori értékelésében kiemeli, hogy a már régebben megalakult nemzetőrség munkáját az úrbériség megszüntetésére utaló hírek zavarták meg. A fegyveres gyakorlat megfelelő szakemberek hiányában akadozott. Az elmúlt napokban az utasításoknak megfelelően viszont újjáalakult, altiszteket, káplárokat választottak, és ezáltal valóságos nemzetőrséggé formálódott. Nagy Ferenc nyugalmazott huszárszázados vállalta, hogy amikor egészségi állapota engedi, tanítani és gyakoroltatni fogja a csapatot, melynek beesketését is megejtették, és várják az elöljáróság által kidolgozott alapszabályzatot. Székely Gergely és Daczó Gergely, a sepsiszentgyörgyi események krónikásai: ,,Sepsiszentgyörgyön negyvenhét számú önkéntesek ajánlkoztak, de minden megfeszített igyekezetünk mellett is a mindenfelől csoportozó békétleneket egészében meg nem nyugtathattuk, sőt az ingerültséget annyira növekedni tapasztaltuk, hogy kitörésekre, személyeink megtámadására célzásokat vettünk észre. Ez okból célszerûnek láttuk bejelenteni, hogy íj körülmények között tóborzási eljárásunkat tovább folytatni szinte lehetetlenné vált.? Oltszemen nagy érdeklődés mellett mindenki jelentkezett, még a testi fogyatékosok és a 60 éven felüliek is. Bodoki gróf Mikó Károly századost kérték fel az oktatásra. A bodoki nemzetőrség bíráskodási szerepet is vállalt, hét személyt választottak erre a célra, akiket igazságszolgáltatási feladatokkal bíztak meg. Az általuk alkalmazott büntetések: kenyéren és vízen való böjtölés, pénzbírság és zárka.
Nem csak Sepsiszentgyörgyön, hanem más helyeken is zavargások közepette került sor a nemzetőrségek megalakítására. Szentléleken és Torján is történtek incidensek: ,,nem csak a közcsend, személy- és vagyonbátorságok veszélyeztetve volnának, hanem a közigazgatásnak hatóságát is tagadni kezdték volna s ez ellen naponként szegülnének? - jegyzi meg a szemtanú Cseh Ignác alkirálybíró. Torján odáig fajultak az események, hogy a felizgatott jobbágyok - akik közül a gyalogszereseket azért nem vették fel a nemzetőrségbe, mert az anyagi megterheléssel járt volna számukra - Kézdivásárhelyre mentek, ahol az ezredparancsnoktól fegyvert követeltek. Jancsó János kézdivásárhelyi gombkötőmester tovább lázította az amúgy is feltüzelt embereket: ,,üsd agyon mind a nemesembert, akit találsz, mind kutya, mind csaló?. Dálnokon az elégedetlenkedők Lázár Dávid alkirálybírót halálosan megfenyegették, Veres János és Polgár Mihály pedig arra biztatta a jobbágyokat, hogy úri szolgálatra ne menjenek, a robotot - vagy ahogy még nevezték, a hétszámot - tagadják meg. Ebben a feszült helyzetben a faluba táblabírót rendeltek ki azzal a feladattal, hogy magyarázza el a jobbágyoknak az országgyûlésen elfogadott törvényeket és ?felsége április 3-i leiratát, amelyben arra utasítja az úrbéreseket, hogy földesuraiknak járó tartozásaikat pontosan törlesszék, mert csak ezáltal érhetik el az úrbéri viszonyokból való kibontakozásukat. Gelencén is a nemzetőrök összeírásakor Kádár József gyalogkatona népes tömeg előtt a jobbágyságot biztatta az állammal szembeni és úrbéres szolgálataik megtagadására: ,,Kentek az adót meg ne fizessék, kutyateremtette, mert ha unió van, egyformák vagyunk, én tudom azt, hogy kentek adóval addig tartoznak, míg más is nem fizet, akármerre csavarják a dolgot az urak, nincs többé úr.? Kökösben is feszült légkörben került sor a nemzetőrség toborzására Vajna Tamás, Gidófalvi László és Jakó Pál biztosok jelenlétében. Orbók István gyalogkatona és a hozzá csatlakozó Kökösi Bálint jobbágy uszította az összegyûlteket a nemesi szolgáltatások megtagadására és általános engedetlenségre.
Mint látható, a nemzetőrségek szervezése jó alkalom volt a felgyülemlett feszültségek napvilágra kerülésére. A katonák és jobbágyok szószólói pedig a nemesi szolgáltatások nyílt megtagadására uszították a falvak lakóit. A bujtogatók közül némelyeket veréssel és börtönnel büntették. Kökösi Bálintot három hónapi börtönnel és 50 pálcaütéssel, Pákéi Üke Sándor napszámost szintén háromhavi börtönre és 25 botütésre ítélték.
A nemzetőrség szervezői nem csak a jobbágyok indulataival kerültek szembe, de a határőr katonáékéval is, ez a népcsoport, amely számánál és felkészültségénél fogva fő alkotóeleme lehetett volna a védelmi szervezetnek, helyzetének tisztázatlansága miatt tanácstalanná vált. Az erdélyi országgyûlés és a háromszéki székgyûlések a katonákat ugyan nemzetőrökké nyilvánították, a törvény alkalmazását azonban elnapolták. A kialakult helyzetet jól jellemzi bikfalvi Török József esete, aki 1848. augusztus 5-én folyamodik panaszával a tiszti hivatalhoz, saját, de ugyanakkor általánosan érvényes jelenségre figyelmeztetve, mely szerint a nem tényleges határőr katonák a nemzetőrségbe kerüljenek. Ebből következett volna, hogy az olyan ifjak, akik noha a katonaság kötelékeibe tartoztak, de koruknál fogva még nem voltak valódi katonák, többé nem tekinthetők határőröknek. Hasonló sorsú a kérvényező is, aki a székely huszárezred parancsából kollégiumi tanulmányait volt kénytelen félbeszakítani, és ehelyett katonai iskolát végezni anélkül azonban, hogy katonai esküt tett volna le. Úgy esett értésére, hogy a lovasezred parancsnoksága a sorkatonák közé szándékozik őt beosztani, meggátolván ezáltal nemzetőrré válását. Az intézkedést törvénybe ütközőnek vélte, és nem volt hajlandó engedelmeskedni. Kérte felvételét a bikfalvi nemzetőrségbe, egyben felszólította a huszárezred parancsnokságát, hogy: ,,Személyem irányában minden katonai hatalom gyakorlatát megszüntesse.?
Török József esete jól jellemzi a székely katonák ellenséges érzelmeit a rájuk erőltetett katonai szolgálattal szemben. A civil igazgatás részéről is hiányzott a határozott, egyértelmû állásfoglalás: ,,várja be a kérelmes a nemzetőrségek célba vett országos rendezését, igyekezzen mentességét az illető lovasezred kormányától kieszközölni?. Ez a fajta óvatoskodó, semmiféle kockázatot nem vállaló magatartás jellemzi Horváth Albert főkirálybíró és a Gubernium politikáját, amely nem szolgálta a társadalmi béke és egyezség kialakulását.
Noha a nemzetőrségek szervezése már áprilisban elkezdődött, a szék vezetése továbbra is sokféle nehézséggel került szembe. A törvények kétértelmûsége és félremagyarázhatósága, a helyi szervek félénksége és a törvény túlzott tisztelete értetlenséget okozott, és gátolta az elkezdett folyamatot. Az 1848. július 4-i székgyûlésen sürgetik a nemzetőrségek minden helységben való megalakítását. A felmerülő vitás kérdések rendezése érdekében gyorspostán kérik egy teljhatalmú királyi biztos kiküldését, aki a törvények szellemében járna el, a fegyverzet kérdésében is megoldást találna, és elrendelné az őrségek mûködési körét.
Időközben a már megalakult nemzetőrségek gyakorlatoztak és készültek a bevetésre. ,,Háromszék harctérként nézett ki mindenütt? - számolt be Bíró Sándor radikális értelmiségi. ,,A Feketeügy és Olt népes terén mindenfelől zene, dob, lövés vagy egyszerû csengetések hangzanak faluról falura füleinkbe, mint jeladások a katonai gyakorlatra? - írta egy korabeli szemtanú. Nagyborosnyón a körülbelül 200 főből álló, választott tisztekkel ellátott nemzetőr század reggel 8-10 között a templom előtti pázsiton végezte gyakorlatát.
Lisznyón Szentháromság vasárnapján (június 18.) istentisztelet keretében 140 személy tett hitet a szabadságharc mellett. A főnemesség is képviseltette magát, a legtöbben azonban a határőr katonaságból kerültek ki, a templom előtt zászlót emeltek, és ezek után megkezdődött a felkészítés. Az esemény tanúja Barabás Mihály nyugalmazott őrmester volt.
Zágonban a nemzetőrség lobogójának felavatásakor a szónok a Habsburg-elnyomásra célozva kifejtette, hogy: ,,nemzetiségünkön kívül nincs polgári üdvünk és boldogságunk?, s a fő feladat a szülőföld és a szabadság megvédése.
Kevés volt az idő a fegyverforgatásbeli jártasság elsajátítására, mert rövidesen elérkezett a megmérettetés, a tûzkeresztség, az ellenséggel való megütközés pillanata. Erre november utolsó napjaiban került sor, amikor a Barcaság felől támadó osztrák csapatokkal kellett szembeszállnia a háromszéki haderőnek.
A nemzetőrségek nemcsak a rend és belső nyugalom, de az önvédelmi harc nélkülözhetetlen egységei is voltak, hiányukban lehetetlen lett volna a fegyveres ellenállás, a szék megvédelmezése. Kezdetben rendőrség, majd nemzetőrségként megszervezett, a polgári lakosságot is tömörítő alakulatok, a harci sikerek elengedhetetlen részesei voltak, általuk valósult meg az önvédelmi harc össznépi jellege.
Cserey Zoltán