— Hány embert foglalkoztattok?
— Húsz állandó alkalmazottunk van a két cégnél. Szezon idején viszont száz moldvai csángó munkást alkalmazunk. Egyre nehezebb megtalálni ezeket a munkásokat. Mennek Olaszországba, Spanyolországba. És akik itthon maradnak, azok, sajnos, egyre inkább alkalmatlanok a mezei munkára. Idősek, betegesek... Az itteni emberek valahol más helyen vannak elfoglalva. Nem lehet őket elérni. Olvastam a bányászokról írt cikket, hogy a Bechtelnél nem vállalnak útépítési munkát. Ugyanez a helyzet nálunk is. Munkanélküliség van — és mégsem kapok munkást. Pedig jól megfizetem. Szezonban adok 30 lej napszámot. Ezt, ha egy hónapra rávetítem, nagyobb összeg, mint amennyit egy kezdő értelmiségi egyes szakmákban kaphat. Ezért (is) kezdenek rájönni a gazdák és az egész farmertársadalom, hogy muszáj gépesíteni.
— Hány csernátoni emberetek van? Itt a farm székhelye...
— Sajnos, innen nincsenek alkalmazottjaink. Kézdivásárhelyiek, nyujtódiak a mi embereink. Így hozta a sors.
— Csak a vetőburgonya termesztésére összpontosítotok?
— Nem. Sűrűn járok a Barcaságra, egy világhírű cukorrépamag-termelő cégnek mi forgalmazzuk a termékét. Ez mintegy 130 éves múltra visszatekintő répamagtermelő cég, a KWS. A világon elvetett répamag egyharmada a KWS-től származik. Igaz, ez a legdrágább. Hatalmas üzeme van Niedersachsenben. A bodfalusi cukorgyár környezetében a vetőmag 45 százalékát mi biztosítjuk.
— Az uniós feltételek teljesítésére mennyire vagytok felkészülve?
— Bizonyos szempontokból megfelelünk az uniós kritériumoknak. Környezetvédelmi vonatkozásban vannak kifogások. Vegyszer, hulladékanyag-kezelés, vegyszeres göngyöleg — ,,bidonok", azaz dobozok —, a gond az, hogy a csomagolóanyagot a forgalmazónak vissza kellene vásárolnia. Ha egy uniós ellenőr megkérdezi, mi történik a vegyszeres dobozokkal, erre nehezen tudunk válaszolni. Mondjam, hogy egy részét elégetjük? Szabálytalan. Ha azt kérdezik, olajcsere után hova lesz a fáradt olaj, nem mondhatom, hogy odaadtam valakiknek, hogy a kerítést lekenjék vele. Ezekkel gondok lesznek. Azzal jól állunk, hogy világviszonylatban is a legjobb, az unió által is engedélyezett vegyszereket használunk. A nyugati kereskedők tudva azt, hogy nálunk még nincsenek uniós szabályok, próbálták a régi termékeket eladni. Ezeket mi megvásároltuk. Forgalmazásukra van egy türelmi idő, de ennek lejárta után többet nem lehet ezeket forgalmazni. Ami nekünk raktáron van, azt elhasználhatjuk.
— Végül is a mezőgazdasági gép- és eszközforgalmazás a legjobb üzlet számotokra?
— A minőségi burgonyatermesztésről már szóltunk. A gépkereskedéssel úgy állunk, hogy a háromszéki ember nagyon találékony. Az országban, a város méreteihez viszonyítva, nincs annyi autó- és haszonjármű-kereskedés, mint Kézdivásárhelyen. Oroszfaluban egymást érik ezek a vállalkozások. Ugyanennyi mezőgép-kereskedés is van. Először mi is használt mezőgép-kereskedéssel foglalkoztunk, Hollandiában voltak farmerismerőseink, akik összegyűjtötték a használt gépeket, és elhoztuk ide. Behoztuk az ilyen gépeket, majd akitől vásároltuk, felújíttatta, és mi itthon továbbadtuk. Rájöttünk, hogy a mi példánkra rengetegen belevágtak ilyen vállalkozásba. Farmerről farmerre járnak Nyugaton, s azt kérdezik, van-e használt gép? Ha van, bármi is legyen, megveszik. Általában nem szakemberek. Olcsó gépeket forgalmaznak, s az aztán egy másik kérdés, hogy a vásárló többet költ rá, mint amennyire számított. Így jöttünk rá, hogy ezen a piacon mi nem vagyunk konkurensek. Mások ,,olcsóbbak". Ekkor gondoltunk arra, hogy mi a piacnak azt a szegmensét szerezzük meg, amelynek tagjai meg tudják vásárolni az új, természetesen, drága gépeket. És lízinget, részletvásárlást ajánlunk, egyszóval, megteremtjük a vásárlási feltételeket. Most csak új gépekkel foglalkozunk. És a gazdaság nálunk — szinte hihetetlen — olyan mértékben fejlődik, hogy egyre több farmer engedheti meg magának az új gép vásárlását. Régi pénzben 50—100 milliárd lej lesz az évi forgalmunk. Olyan engedményeket alkalmazunk, hogy sok esetben a mi jövedelmünk erre teljesen rámegy. A gépgyár ugyanis mindenhol azonos áron forgalmaz. Ad a kereskedőnek egy bizonyos százalékot, amiből gazdálkodjék. Nem alkuszik. Nekünk is annyiért adja, mint a holland gazdának vagy a franciának. Úgy adtunk el gépeket Háromszéken, hogy szinte semmi jövedelem sem volt rajta, arra számítva, hogy szokjanak rá az emberek. Ami nyereséget a gépgyár nekünk szánt, azt majdnem teljes egészében odaadtuk a vásárlónak. Így is megtörtént, hogy nem tőlünk, hanem holland közvetítőtől vásároltak gépet, s a gyár figyelmeztetett minket, mi történik. Elhozták Hollandiából a gépet, és nem tudták üzembe helyezni. Minden gépben elektronika van. A kombájn ment ki a sorból. Szégyelltek hozzánk fordulni, de végül is rákényszerültek. Mi tudtuk, miről van szó, és nagyon szívesen segítettünk. Fél óra alatt beállítottuk a gépet.
— A szakemberképzést hogy oldjátok meg?
— Minden új típusú gépre szakembert kell kiképezni. Kiküldjük őket Németországba, a gyárba.
— Ehhez a szükséges nyelvi ismeretek is megvannak?
— Olyan embereink vannak, akik németül jól beszélnek, több alkalommal jártak ott, és vizsgáztatják is őket. Gépkezelői diplomát kapnak arra a gépre. Van egy elektronikai szakemberünk, Kádár Béla. Egyre komplikáltabbak ezek a gépek. Van egy magas képzettségű gépészünk is.
— Társadalmi, szociális, kulturális támogatásokra jut-e a nyereségből?
— Az összjövedelem három ezrelékét szánjuk erre. A kézdivásárhelyi kórházat, a Pro Scola Alapítványt támogattuk, a Rotary Clubot, a futballcsapatot, a szentkatolnai tanácsot, az asztaliteniszt és másokat is. A jó és a nemes cél érdekében, amit lehetséges, azt megtesszük. Újabban a Rotary Club elnöke vagyok. Kézdivásárhelyen egy nagy sportbázis létesül, jégkorongpálya, műjégpálya, fedett uszoda lesz. Van, amit támogatni. Valami maradandót kell mindannyiunknak alkotnunk. A művészetekben is. Vannak dolgok, amelyeket az államnak kell felvállalnia. Mi nem ezeket fogjuk támogatni.