Irodalom: Aletta

2006. augusztus 31., csütörtök, Archívum 2003–2007

És Csere János? Neki nem voltak előítéletei? Az idegenség távolságait nemcsak a gyalogszer és a szó szerint veendő lóerő lassúdadsága tágította beláthatatlan messzeségekké, hanem jószerint a tudatlanság. A hajósok már új világokba is eljutottak, de a legtöbb embernek, ahogy a telkibányai skólamester írta, addig tartott a világ, amíg a szeme ellátott. Ha nem is vitorlásokon, de a tudományok és a nyelvek kedvező hátszelével Apáczai ugyancsak megismerte az akkor adott világ jó felét ahhoz, hogy minden embert emberszámba vegyen. Volt hozzá indíttatása otthonról is, a szülőföldről, ahol már gyerekkorában látva látta, hogy a román pakulár és a szász mesterember is főre-lábra vele azonos emberi teremtmény. Talán mint máshová, idegen faluba tanulni kiadott cseregyerek (e szokásból eredhet a család neve is), megtapasztalta az erdélyi világ sokajkú valóságát, ki tudja, talán Brassóban is megfordulhatott apjával a városháza körüli nagyvásáron, a búzasoron, virágsoron, lópiacon, arra meg bizonyosságunk van, hogy Fehérvárott szász tanulótársai voltak; azt meg nem csak tudta, de egyenesen büszke is lehetett rá, hogy az ő hazájában, Tordán nyolcvanhárom évvel ezelőtt megpecsételtetett a vallásbéke törvénye. Vagyis a másság iránti türelem. Ahonnan már csak egy lépés ? igaz, hétmérföldes, ha nem éppen hétszáz mérföldes lépés ? kell a szeretetig, a szerelemig. Tapasztalat, meggyőződés még habozhat az ismeretlen lépés veszélyétől, de a szerelem ? ha vakít, ha szemet nyit ? bátorrá nemesíti a tétovázót. Mint kérő csak a kikosarazástól ódzkodhatott, egyébként bizonyosságainak tudatában, emelt fejjel léphette át Apáczai Csere János azt az utrechti küszöböt.
Abban, hogy a lélek és a kapu zárai felpattantak, nyilván neki kellett hogy a legnagyobb érdeme legyen. Különösen szemrevaló deli legény nemigen lehetett, már csak betegsége miatt sem, melyről tudjuk, hogy arcot sápasztó és testi erőt apasztó, de melynek lázai különös elegyként egybefonódhatnak az ifjúság lobogásával. S ha az tudással párosul, tanulmányokkal megalapozott hírnévvel és abból fakadó tekintéllyel, ellenállhatatlan vonzerővel fegyverzi fel a férfiembert. Jó híre lehetett a fiatal doktornak, Voetius alighanem kedvencei közé tartozó tanítványának, akinek nemcsak tudásáról, de kegyes és igaz hitéről is foltatlanul szólt az utrechti fáma, ki mindenekben jeleskedő ifjúként tündökölhetett a Maet család szemében, mint a szent és a világi tudományok, filozófia és a nyelvek kitûnő ismerője, de mint töretlen jellem is, a hollandusoknál oly nagybecsû szorgalom valóságos bajnoka, hiszen alig három év alatt végezte el az összes egyetemi klasszisokat, és munkája révén nem csak doktorátust szerzett, hanem káprázatos előmenetelével meghódította két akadémia magisztereit. Akiről tudós és kegyes férfiak megbecsüléssel és szeretettel beszélnek ? Maeték másként fogalmaztak, de így vélekedhettek ?, az csak jó parti lehet.
És Aletta? Sok beleszólása nem lehetett abba, hogy kihez kötik sorsát a szülei, akiknek föltétlen engedelmességgel tartozott. De minthogy idegent jelöltek ki jövendőbelijéül, kettőzött érdeklődéssel kellett szemügyre vennie a háztûznézőben levő férfit, s odafigyelnie szavaira. Mert lehetett volna az a hungarus transilvanicus mégoly doktor is, ha egyszer sivatagi szárazság és lélekszikkasztó unalom áradt volna szavaiból, ha szokványos szalmacséplés és imamalmos papolás lett volna szövegelése, alighanem beleborzadt volna Aletta amúgy is fölkavart lelke, jaj, kihez is kell kötnie élete szekerét. Csakhát Csere Jánosnak manapság charme-nak, bájnak nevezett tulajdonsága, szikrázó meggyőződése, életes elevensége valóban bájerővel hathatott a gyermeklányra, aki megszállott lobogásától ugyan megszeppenhetett, de az idegen egész viselkedésének sugárzásában tüstént fölismerte családi nevelése puritanizmusával egybevágó férfieszményét.
Dagadó szívvel hallgathatták a véleményét mindig komolyan, de inkább szenvedélyesen kifejtő Apáczait, aki jól érezhette magát közöttük, fölszabadultan cseveghetett is, hiszen életelve volt: ,,Sohasem az árnyékot, hanem a fényt és az emberek társaságát szeresd!? Mintha csak saját gondolataikat fogalmazta volna meg, amikor talán csak úgy mellékesen vagy éppen a világ forgandó dolgairól egyenesen szólva, bölcsen és higgadtan megjegyezte: ,,A szerencse ajándékai, mint az országok, városok, testi szépség, mulandók, de amit erény és munka szerzett, az maradandó. Ezt a vagyont nem pusztíthatja el sem vas, sem láng, sem rabló, sem mostoha idő.? Enciklopédiája előszavában hangzanak el ezek a mondatok, de lehetetlen, hogy ne lett volna szó hasonlókról a fiatal doktor látogatásaikor: minden kornak megvannak a maga beszédtémái, eszmék és dolgok és események, melyek körül lankadatlanul forog az érdeklődés, amiket meghánynak-vetnek barátok és szomszédok, vagy csak hordoz, és nehezen tud megfogalmazni a létérdek gondjaitól telítődő szenvedély. Keblemre, fiam ? mondhatta, de inkább gondolhatta régies regényességgel Minheer van der Maet, eljövendő vejének szavait hallgatván. És Aletta is, kit most már sûrûbben odaültethettek az asztalhoz a doktor úr látogatásaikor, nagy szemeket meresztve és nyilván szökdöső szívdobogással figyelte a férfit, aki okos szavaiból áradó benső tisztaságával lassan a boldogság letéteményesévé vált a szemében. Már nem zavarhatta szöghaja és dióbarna szeme, magas homlokán a fiatal évei ellenére türemkedő mély ránc, kezét nézte, az idegesen repkedőt, mely majd megsimogatja és átöleli és magához szorítja a közelgő nász éjszakáján.
És Aletta? Hiába is keresnők hasonlatos képmását a kortárs Rembrandt képein, ő az Utrechtnél sokkal gazdagabb és szabados nagyvárosban, Amszterdamban élt, ahol a női szépség nemcsak az arányok harmóniáját jelentette a való világot fölfedező szemekben, hanem az érzékiség gyönyörét is, aktjain telt idomú, ragyogó húsú, érett asszonyok tündökölnek, ha nem is az érzékiség olaszos habzásában, mint Rubensnél, de bensőbb és tartósabb tüzû szenvedélyek remegésében. Aletta gyermeklány volt, szép szûz, de az asszony ígéretével minden porcikájában. Arcán a szemérem csillagzó mosolya, mint az öreg Holbein fiatal lányt ábrázoló rajzán, haja középen elválasztva, varkocsba fonva, még kibontatlanul, teste karcsú volt az ölelések híján, melle két kemény alma, csípője finoman ívelt, mint a lant, Van Eyck, Cranach és Dürer képein ilyenek az Évák, hosszú lábúak, válluk formásan sovány, hasuk keményen domborodik, s egész testükön, tetőtől talpig visszafogott, de annál fényesebb várakozás hullámzik végig, a szerelemé, az életé. A megpróbáltatásoké, melyek Évára várnak. Alettára is. De hogy miféle, mekkora és mily végzetes megpróbáltatások várnak rá, azt a nász fájdalmas örömeinek éjszakáján igazán nem sejthette.
Reggel, hogy az emeleten levő hálószobából kilépve megindult Apáczai a nyaktörően meredek lépcsőkön a földszintre, már javában süröghetett a házi nép Maeték portáján, uszályok érkezhettek a csatornán, áruval telt a raktár, az asszonynép főzött-mosott, habzott a friss tej, illatozott a sajt a konyhában, csillogtak a rézedények, s benn a szobák szép és kényelmes bútorairól serény kezek törölgették a port. Rend honolt mindenütt, és tiszta szag terjengett, az ablakokon beáradt a vizeken visszaverődő napfény, merő fény és árnyék volt a világ, s benne minden tisztán látható, minden a helyén. Otthon? Igen, otthon volt, de mi van otthon, ott messze hon?
Nincs az a tudatfolyamat-rögzítő, modern regényíró, aki persze stílusában mindenképpen másként, de tartalmaiban ne világra hasonlóan jegyezné fel annak az első reggelnek hazagondoló feszültségeit: ,,Ki-ki emlékezzék vissza mindarra a sokféle bajra, ami élete kezdetétől fogva érte, gondoljon vissza arra, micsoda semmiségekre fordította számtalan napját...? Körülnézett, de egy pillantás is elég lehetett ahhoz, hogy színek és hangok, zajok és neszek elkeveredjenek, az apácai csûr nyikorgása és a raktári emelőcsigák lánccsikorgása, apja hívó hangja, a munkások bálaemelő hórukkjai, sajtárok kotyogása, az otthoni zöld és az itteni réz, az otthoni gönc és az itteni brokát, selyem, a delfti cserepek kékje és a barcasági ég, erdélyi dúlások füstjei, hadak vad nyoma, csobbanás, csönd, szürke virradatok a kollégiumok kaszárnyás lábdobogásában, az elmúlt éjszaka nászmelege, a hófehér párnák felhője elúszik a Kárpátok karéjáig, szája sarkában vér, habzó tej a csupor tiszta ajkán, feltörő, fojtó köhögés, nyújtózkodás a réten, a fehéren sustorgó ágyban, Aletta szénaillatú haja, kaszálók, kaszások, kardok, a szemhéja alatt kanyargó Szamos partok kalodájában, Harlingenben a vége-nincs tenger, a sík és a hegy, a völgy és a domb éles fényekben egymástól elváló rajza, és itt a szûk térben, városban, szobákban a mindig egybemosódó színek, a fény-árnyék, az örök átmenet, a fényből az árnyba és vissza a fénybe és vissza az árnyba, mint jómaga is, ahogy ott állt fényben és árnyban, az utrechti boldogságban és az otthoni nyomorúságban, honosan s mégis hazavágyón, a fényárnyékban villódzó vágyakkal az egész világot fényárnyakba göngyölő reggelen: ,,Képzeljük el hátralevő éveinket ... veszedelmek nélkül, betegségek nélkül. De mégis fájlalnunk kell, hogy életünk virágának évei eddig gyümölcs nélkül tûntek tova, s hogy a tovatûnt idők vissza sohasem térnek már.? Hát akkor legalább most: ,,Mondjunk búcsút a tétlenségnek, mondjunk búcsút a sors küldte csapások sokaságának, melyektől egyetlen bölcs sem fél: a lélek eléggé erős, és nem szorul a szerencse pártfogására, ha az erény dicsősége felé szárnyal szenvedélyesen.? Boldog volt, révbe jutott, a hit tisztasága, a szabadság horizontjai, a jólét biztonsága és a szerelem boldog melege, minden az övé volt abban a pillanatban, azon az utrechti reggelen, és őt mégis megrohanta ,,harag és fájdalom amiatt, hogy annyi esztendő tûnt tova eredmény nélkül?. S már idegesen keresni kezdte frissiben hozott, kevés poggyászában árkus papírjait, lúdtollát és könyveit, hogy ,,annál nagyobb dühvel lásson a munkához?.
Csodálkozhattak is rajta a háziak, Aletta és a szülei nemkülönben, hogy már azon az első boldog reggelen harag, fájdalom és düh háborgatja, ha egyáltalán leolvasható volt arcáról mindaz, ami a tudatfolyamatok mélyén emésztette. Alighanem csak annyi történhetett, hogy bocsánatot kért, és visszavonult dolgozni.
Szász János
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép
2006-08-31: Archívum 2003–2007 - :

Irodalom: Johannes

2006-08-31: Archívum 2003–2007 - :

Család: Tanító és tanítvány