A nyersanyagtól a végtermékig hosszú lehet az út, az erőfeszítések hasznán sok cég osztozhat. Maga a kitermelés vállalása is javíthat a haszonkulcson, de ha fel is dolgozza nyersanyagát az erdő-közbirtokosság, a profitból még több juthat neki.
A megye északnyugati sarkában három szomszédos faluban négy jól menő, magánvállalkozók által épített fűrésztelepet számoltam össze (a régióban ennél is több van), a száldobosi közbirtokosság mégis úgy döntött, saját szalagfűrészt vásárol. A két gép ― egy lézervezérelt körfűrészt is beszereztek ― tetemes kiadást jelentett, a tagság mégis megszavazta ― figyelemre méltó önfegyelemről és előrelátásról, hogy ne mondjuk, közösségi szellemről tévén tanúbizonyságot Háromszéken, ahol, mint láttuk, nem megy kivételszámba a civakodás, a mindent szétmaró irigység, és ahol nem egy közbirtokosságot a belső viszály, bizalmatlanság bénít meg. A közbirtokosságoknak életképességüket mindenekelőtt gazdaságilag, a piacon kell bebizonyítaniuk, s ehhez üzleti stratégia, egységes cselekvés szükségeltetik, azaz jövedelmük egészét kiosztaniuk vagy felélniük nem szabad, egy részét mindenképpen be kell-kellene fektetniük. Ahol nem tőkeként kezelik a pénzt, ott csak a szegénységet oszthatják szét ― sokfelé ez történik ma a megyében. Száldobos abban nyújt példát, ahogy e veszélyt elkerülte ― ezért tagsága és vezetői csak dicséretet érdemelnek.
A megyében az egyik legnagyobb
Kolumbán Ábrahám elnököt és Nyikó Sándor alelnököt mindenekelőtt arra kértük, osztatlan tulajdonukról számoljanak be. Száldobos abban különbözik a megyei átlagtól, hogy méreteiben is inkább Hargita megyei társaihoz hasonlít.
— Van 1637 hektár erdőnk és 500 hektár legelőnk, még vissza kellene kapnunk 145 hektár legelőt és kb. 80―100 hektár erdőt. A szomszédok megvannak, hiányzik a telekkönyv. Kivettük Csíkból a százéves üzemtervet, lefordíttattuk, azzal tudjuk a szomszédokat bizonyítani.
Kérdésemre, hogy köti-e valaki a kereket, összenéznek. Olaszteleken erdőkerületet tart fenn az állami erdészet, holott a körzetben nagyon megfogyatkozott az állami vagyon, annak is jó része visszajár a volt tulajdonosok leszármazottainak. Érdekes, amit a két vezetőtől megtudok: ,,Ők a Berdinand-féle erdőt kezelik, román ügyvéd volt a két világháború között, és senki nem kérte vissza az örökséget." A közbirtokosság úgy véli, hiányzó aktái megvannak az erdészetnél, ,,de nem akarják elévenni". (Úgy lehet, a napokban kinevezett megyei igazgatótól, Kiss úrtól több segítséget remélhetnek a tisztázásban.)
— A baróti erdészethez tartozik egy még nagyobb területű közbirtokosság, de le Bölönig mienk a legnagyobb. A vargyasiakkal és a szentsimoniakkal megkaptuk a hármas határt, a csíkiakkal kell még tárgyalni. Egy rend halmot megtaláltunk, egy másikat még nem. Kiosztva? Nincs az igényelt terület kiosztva másnak, az állam kezeli, le is vágott vagy 25―30 hektárt. A hatvanas években pedig 500-at. De nemhogy visszadjanak, még elvenni akarnak, a vargyasiaknak átadni 10 hektárt.
Az erdők minőségével is szerencséjük van a száldobosiaknak:
— 50 százaléka csereerdő, 700 hektár idelent. Van bükk olyan 250 hektár, de az 140―120 esztendős erdő! A többi fenyő. A hatvanas évektől tömbben vágták le felfelé mindenütt, ezért az olyan 30―40 éves fiatal fenyőerdő, bükkel vegyesen, benne lágyfa, nyírfa és nyár is kevés. Akkor az utak mentét beültették fenyővel, a többi maradt bükk. Olyan erdők is vannak ― százhektárosak ―, melyekben negyven éve nem járt senki, a gyérítést sem végezték el. Elhanyagolták, és a költséges munkálatok mind ránk maradtak. Évente 50 hektárt kell elvégeztetnünk az üzemterv szerint. Akkor van odafel 200 hektár véderdő. Meredek az oldal, nem szabad kitermelni, egy százalék vágható csupán évente. Mivel út sincs, az is ott rothad el. Sodronypályával lehetne lehozni, de hozzáférhetetlen, olyan köves. A bardoci tanács pályázatot nyert, jövőre megkezdi a megyehatárig a 17 kilométeres út feljavítását.
A birtokosság összesen ötezer köbmétert vághat évente üzemterve szerint, mely különben 450 millióba került (megemlítjük, hogy alább a kiadások tételeit össze lehessen hasonlítani.) Érdekes, az állami időkben még ugyanott kilencezer köbmétert lehetett vágni.
Mit építettek rá?
A megyében a közbirtokosságok zömét annyira agyonnyomják a kiadások, hogy lábon adják el a fát, mérsékelt áron, azt vállalkozók termeltetik ki és szállítják el, többnyire minden ellenőrzés nélkül, feldolgozásról szó sem lehet, pedig munkaerő mindenütt kerülne. Hiányoznak viszont az egyebek. Ilyen helyt magának a közbirtokosságnak sem anyagi, sem erkölcsi ereje nincs ahhoz, hogy könyvelésen, tűzifa-, esetleg némi pénzosztáson és a veszekedésekkel megtűzdelt közgyűléseken túl bármi egyebet produkáljon. Száldobos üdítő kivétel:
— Van egy kitermelő csoportunk négy taggal, vettünk három Husqvarna ,,druzsbát" (láncfűrész), egy traktort és remorkát (pótkocsi). Most pedig egy szalagfűrészt és egy lézeres cirkulát. Drága? Egymilliárd és 50 millió volt régi lejben. Már működik idelent, a próbavágásokat most végezzük. Két év alatt tettük félre ezt a pénzt. Bolinderünk is van, emelőnk, amivel a rönköket fel tudjuk markolni. Építjük a kis fűrésztelepet, a betonalapot már kiöntöttük, a gépek fel vannak állítva, tető kell föléjük. Viták? Nem volt nagyobb vita a tagság körében, csak páran ellenezték. Első évben osztottunk másfél méter fát jogonként ― egy jog egy hektár ―, és adtunk 300 000 lejt szintén jogonként. Két éve a 300 000 lejt nem adjuk, gépekbe fektettük. Tag? 350-nel indultunk, de a szám nő, ahogy halnak ki az öregek, több az utód. A jogok ötven ártól 30 hektárig terjednek, egypár tagnak 30 jogig terjedő része van. A tűzifát megkapja mindenki, készen hazavisszük, seggelünk bé a kapun a kocsival, és ürítjük le. Mindent a közbirtokosság fizet. A vékony fát, nyolc centi átmérőn alul, kiszedjük belőle, azt külön eladjuk 300 000 lejért. Épületfa? Adunk azt is, aki feliratkozik. A jogban, rendesen. Úgy akarjuk, hogy a tagoknak olcsóbban vágjunk, mint másoknak.
No de miért döntöttek a befektetés mellett?
— Megalakítottuk a Valál Kft.-t, mivel a közbirtokosság nonprofit szervezet, nem adhat el, nem dolgozhat fel fát haszonra. A vezetőség ugyanaz, adminisztrátora Kolumbán János kollégánk, most betegszabadságon. Felvettünk tíz embert. Egy faluban az már számít. Tavasszal a csemeteültetésekkor 40 000―50 000 csemetét kell hogy ültessünk egy rendben, fűnyírást végezni, megtisztítani az erdőt a lágyfától ― olyankor még felveszünk 10―15 embert. Mi hárman elvégeztük az erdőkezelési tanfolyamot, konyítsunk mi es valamit hezza. Van persze három erdészünk, akik a technikai munkát végzik az erdészet részéről. Fizetünk minden hónapban 55 milliót őrzésért. Amíg az állami erdészetnél voltunk, majdnem egymilliárdot fizettünk mindkét évben, most kevesebbet. Igaz, a magánerdészetnél nagyobb a szigorúság, erősen rejik vannak esve, az ellenőrök csak őket járják. Még a vadászatról el kell hogy mondjuk: nagy baj, hogy a vadállat nem a miénk. Sok kárt tesznek a medvék a fiatal fenyőfákban: hántják meg! Sok a medve. S a vadászok a mi területünkön vadásznak, és alig fizetnek. Tavalyra 1,9 millió lejt kaptunk régi lejben, csak a papír többe került nekünk, amikor a társasággal a szerződést megkötöttük!
— Miért érdemes gépet venni, beruházni? Előre az erdőt a lábán adtuk el, mint mindenki. Igen ám, de a méterfát tűzifának vissza kellett vásárolnunk, hogy az embereknek kioszthassuk. Akkor nekünk olyan fát hoztak, hogy a nép nem volt megelégedve vele. Hitvány fát. Ráadásul nem volt meg a kifizetett méter, hoztak egy kocsival, és hiányzott belőle. Mivel nem volt csoportunk, másnak kellett kitermelnie. Nem a mi cégünk volt, nem parancsolhattunk neki, nem kérhettük számon olyan pontosan. Kerültek hercehurca-dolgok, nem volt megfelelő a fa, és nem akarták elfogadni az emberek. Na, ezért vetődött fel, hogy brigádot alakítunk olyan emberekből, akik jobban idehúznak a néphez, a sajátjaikhoz. S ha a mi traktorunk és a mi emberünk ― akkor hátha jobban jövünk ki!
A száldobosi közbirtokosság tehát megszabadította magát attól a függéstől, mely oly kiszolgáltatottá teszi gyengébben eleresztett társait, s oly könnyen megzsarolhatóvá, sarokba szoríthatóvá.
Versenyezni
Ezzel megnyílt az út a termelés, feldolgozás előtt.
— Ezentúl mi akarjuk kivágni. Hogy lábon minél kevesebbet adjunk el, bár a fenntartás végett arra is szükség van. A nagyobb részt mi vágjuk ki, hogy minél több maradjon a népnek. Palétát akarunk gyártani, raklécet, mert van lágyfánk. Tűzifaként 300 000 lejt kapunk köbméteréért, palétaként sokkal többet. Ezért vettük meg a szalagfűrészt. Akkor ott a sok fiatal erdő, abból lehet szarufát vágni, különben tűzre menne, vagy cellulóznak, s úgy kicsit adnak érte. Éppen hogy a kitermelés ára ha megtérül úgy. Márpedig útadót is kell fizetnünk a helyi tanácsnak, képzelje el, 70 000 lejt minden köbméter után!
— Egy helyt az történt, hogy az erdőtulajdonosok előnyös ajánlatot kaptak külföldi cégtől favásárlásra, s ők mégis úgy döntöttek, a helyi magánvállalkozóknak adják el a fát, bár azok kevesebbet ígértek. Gondolom, a fűrészüzemekben dolgozók munkahelyét védik ezáltal, bár mások azt mondják, a közbirtokosságok vezetősége lepaktált a gatterosokkal. A verseny itt is jelentkezik, sok fűrészüzemet láttam a környéken.
— Jelentkezik bizony. Itt a patronok (magánvállalkozók) összeegyeznek, és többet nem adnak. Még lefelé jön a lábon álló fa ára, nem felfelé. Ezért kellett nekünk gattert vennünk. Az első kategóriájú, jó minőségű rönköt is vagy feldolgozzuk, vagy eladjuk, de csak akkor, ha úgy jobban jövünk ki. Jelentkezett külföldi cég, bükkfa deszkát venne, ki kéne szállítani. Most a fűrésztelepet építjük. Székhely is kellene, mert itt, a kultúrban a tanácsét béreljük. Kiöntöttük az alapot, most két évig van, mit csinálnunk, nem kell gondolkoznunk, hova tesszük a pénzt.
Ajánljuk az olvasó figyelmébe a mellékelt fényképet: a leendő, idén tető alá kerülő fűrészüzem kezdeményését az alszegen. A szomszédságban az erdőfülei közbirtokosság is ugyanabban a hajóban evez, bizonyára hasonló meggondolásból vásárolt szalagfűrészt. A kisrégió iparágában emiatt a verseny kiéleződésére lehet számítani, s ebben a közbirtokosságoknak nem lesz könnyű dolguk. A magáncégek korábban indultak, mozgékonyabbak, kiépített piaci és hatósági kapcsolatokkal rendelkeznek, beruházás esetén nem függenek sok száz ember szavazatától, tőkeerősebbek, ráadásul érdekszövetségük már működik, s a közhangulatot is befolyásolhatják, mivel több munkahelyet tudtak eddig teremteni. Nem megy kivételszámba köztük a száz-kétszáz alkalmazottnak kenyeret adó cég. Meggondolandó hát, hogy nincs-e üzleti szövetkezésre, közös stratégiára szükségük a közbirtkosságoknak is, ha a versenyben állni kívánják a helyüket.
