Ezerkilencszázötvenhat: Másvilág

2006. október 21., szombat, Archívum 2003–2007

(részletek egy ciklusból)
A forradalmi ­menetoszlop
Kik élve maradtak,
akik meghaltak,
harcoló csapataink,
a temetetlen holtak,
Corvin közben
a Széna téren
találkozunk
a jövo télen.
Jöttünk napkeletrol,
futhatunk vadnyugatra,
nincs már, aki
a sorsunk visszalopja.
Egy kalap,
egy szemüveg,
egy sétabot,
egy sapka,
somogyi föld
egy zacskóban,
kész a leltár,
a mustra.
Kulcscsomó, amely
nem nyit már
semmi zárat.
Egy róka,
egy menyét,
pár szimatoló
vadállat.
Karóra, amely
az idot már
nem mutatja,
pár túlélo,
ki önmagát
és társait
siratja.
A pesti srácok,
akik megöregedtek,
a süllyedo,
az emelkedo nemzet,
a körbeéro
hazugságok,
tiltás, turés,
orjöngések,
fogadkozások.
Kérdések
És Budapestrol akkor hova tunt el az Isten?
A szívünkben rejtozött? Tétova délkörökben?
Versekben bujkált volna? Költok álmaiban?
Molotov-koktélokban? Ahogy a szél suhan,
változtatta alakját? Többé senki se látta?
Míg harcok dúltak, hol volt? Átment a másvilágra?
A Hádeszek öblében, Kharón ladikján strázsált,
várva az érkezoket? Hazánk színe-virágát?
Obulust tett a nyelvük alá, hogy vigye Kharón?
Megtérnek új alakban. A bajlátott világon
sem lelhet nyugtot soha, nem nyugodhat a lelkük.
Sírjuk sincs, hogy gyertyát gyújthasson a szerelmük.
Hol volt akkor az Isten, mikor a földre rogytak?
Halhatatlan lelkük szánván az angyaloknak?
És mért turte az Isten, hogy szétlojék a várost?
A kérdés, mint a pelyva. ,,Aludj!? Nem vagyok álmos,
S még van három golyóm. S ha engedi az Isten,
három ellenségem még, a halálba segítem.
Hogy szolgáljanak ott túl. Mint hun vezéreket
leölt ellenfeleik. Nélkülük nem megyek.
De addig is érdekelne, hol rejtozik az Isten?
Akiben én idáig, pillanatig se hittem,
de most már tudom, hogy él! Hol rejtozik vajon?
A görög istenek is süketen és vakon
rejtoztek el Trójában? A harcban részt nem vettek?
Könnyu dolguk volt mindig a bujkáló isteneknek?
De a mi Istenünk más? Más a keresztyén Isten?
De hol rejtozik vajon? A szó- és sorsközökben?!
És lehet, nem is tudja, hogy szétlotték Budapestet.
A Corvin közben szél fúj. Új orosz tankok jönnek.
Nincs hova menekülni. Vállalni kell a harcot,
az utolsó golyóig. Vajon az Isten boldog?
A kis éji zene
Eörsi István emlékének
Mert végül mindég ez marad,
káromkodások, tájszavak,
egy zárka szürke négyszöge,
kübli, homály, rácsok, falak.

Egy priccs és az önszürke ég,
kenyérgalacsin-menedék,
valahonnan éji zene,
hazának most untig elég.

Kivégzok elott a fogoly,
egy fellázadó hangyaboly,
kiszabadulsz egyszer te is,
ne fogadkozz és ne bomolj!

Társaid közben megkötik
sivár kompromisszumaik.
Ne csodálkozz! Ne keseregj!
Itt mindenki megalkuszik.

De akkor október mi volt,
ha minden vád úgyis koholt,
miért akasztattak, lövettek,
a magyar vér mivégre folyt?!
Után
Történhetett volna természetesen másképpen is,
nohát, meséljünk,
gyozhettek volna a foradalmárok,
és Maléter csapatai élén bevonulhatott volna
Moszkvába,
lemondásra szólíthatta volna fel Hruscsovot,
aki így nyugodtan írhatta volna dicsoséges
emlékiratait
a balatonoszödi kormányüdüloben,
s a térségben harminchárom évvel hamarabb
kezdodhettek volna el a demokratikus
átalakulások,
boldog lehetett volna mindenki,
Nagy Imre vagy Bibó István az ENSZ
ülésein fejthették volna ki
emelkedett nézeteiket az emberi jogokról
és Vlagyivosztoktól Drezdáig
megvalósulhatott volna végre,
a nagy francia forradalom hármas jelszava:
szabadság, egyenloség, testvériség,
de hát nem ez és nem így történt.
Jött Kádár az akasztófákkal,
jöttek az ítéletek,
Pest felett körözött a halál
Hát ennyit ért a magyarok vére?
Késobb persze változott a lemez,
ígéretek is jöttek:
aki nincs ellenünk, velünk van!

De mindez már hideglelosen ismeros.
Egy népfelkelo delirál
passziánsz romlott Apollinaire-verssorokkal
Fut a mirabeau-i híd alatt a Duna.
A Margit híd alatt zubog-robog a Volga.
Ó, csak egy korty
vodka volna.
Szerelmeink
Ránk néznek kitakarva.
Már a Lánchíd alatt oson tova
a Szajna, a Volga, a Rajna, a Duna.
Lángol egy tank a Széna téren,
csörömpöl egy szitává lyuggatott
szovjet csajka.
Mért volt az öröm
ráadás a bajra?
Akár a csendes Don, rohan az élet,
hurrázva szovjet harcosok,
dübörgo harckocsik jönnek.
Szerelmeink
szétesve is igéznek,
tovaringó,
agresszív remények.
Már Csepel szigetét érinti, elmossa,
nincs már, ami az arcunk visszamossa.
Lángol utolsó Molotov-koktélom,
Üvöltözo, égo katonákat
s egy lángoló Budapestet látok.
Sudáran állsz, élo életcélom.
Hétre hét és nap a napra,
nincs már mit a
szerelem visszaadna.
Fut a zörgo Lánchíd alatt a Volga,
halott vagyok immár egy ido óta?!
S immár éber álmomban delirálok?
Lehet, véresen is terád várok?
Visz a vonat, s nem mehetek utánad,
kipróbálni a bécsi szállodákat.
Szeretnélek szeretni egy vízágyon,
hogy ringasson már halálba az álom.
Helyette most egy versbe költözöm,
s felhokbe hanyatlik a drégelyi rom.
Bogdán László
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép