Kovak?: A börtönévek

2006. október 28., szombat, Archívum 2003–2007

Bordás Attila: Másnap megengedték, hogy még egyszer láthassuk a szüleinket, és akkor még élelmiszercsomagot is kaphattunk t?lük. Mindannyiunkat átvittek a börtönépületbe.
C. E: Meddig maradtak ebben a börtönben?
- Szeptember 14-ig. Aztán Jilavára szállítottak, ahol az volt a jelszó: ,,Ha nem akarsz megdögleni, ne egyél és ne igyál? - mert a víz poshadt volt, és az étel romlott. Három hetet ültünk ott is, aztán Nagyaknára vittek.
- Ott mi volt az étrend?
- A reggeli volt a legtartalmasabb, akkor kaptunk 30 deka kenyeret, egy csésze árpakása teát, és egy kockacukor nagyságú lekvárt is. Esténként gyakran kaptunk káposztalevest, de abban a káposztát is keresni kellett. Pár hét alatt annyira legyengültem, hogy ha letérdeltem, képtelen voltam felállni. Egy-két hónap múlva egyszer?en beszélgetni is gyengék voltunk.
- Nagyaknán meddig maradtak?
- Nem sokat, mert októberben betöltöttem a tizennyolc évet, így ismét elköltöztettek, ezúttal Nagyenyedre. Aztán váratlanul összeszedtek minket, és elvittek Szamosújvárra. Ott begyúrtak egy nagy csarnokba. Ez volt a karantén. Itt megetettek romlott pacallal, és mindenki vérhast kapott. Vécé gyanánt öt-hat nagy vashordó volt betéve, de az nem volt elég háromszáz embernek, így már aznap éjjel megtelt a fél terem ürülékkel.
- Nem segítettek, nem csináltak semmit?
- Kértük a segítséget, de ránk sem néztek. Reggel hatkor jöttek ellen?rzésre, és három napig csak klóros vizet adtak, hogy feler?sítse a gyomrunkat.
- És hogy teltek a cellában a napok?
- Itt is egyhangúan teltek. De aztán gondoltak egyet, és jól megvertek, nehogy unatkozzunk. (...)
- Mikor jöttek a változások?
- 1962-ben. Ekkor hazaengedték a zsidókat, majd utánuk a szerbeket is. Aztán 1964-ben felgyorsított eljárással engedték haza a rabokat. Végül ?64 április 18-án rám is sor került. Amikor kimondták a nevemet, annyira izgultam, hogy nem bírtam felhúzni a bakancsom. Elbúcsúzni sem tudtam. Kiadták a ruháimat is. A nadrágom a lábam szárát csapdosta, az ingem szinte csak a könyökömig ért, hiszen tizenhat éves voltam, mikor bevittek, és huszonkett?, amikor hazaengedtek. Cip? nem volt, hát a halottak cip?i közül próbáltam két egyformát kiválasztani. Teherautóval szállítottak el hetven-nyolcvan foglyot, velük együtt engem is, egy Dézs melletti falu állomására.
- Mi történt, amikor a vonat megérkezett?
- Beültünk egy fülkébe, és türelmetlenül vártuk, hogy érjünk haza. Mikor már Csíkdánfalván járt a vonat, benyitott a fülkébe két n?. Nagyon megijedtem t?lük, hiszen már hat éve nem láttam n?t. Aztán addig néztek, hogy felismertük egymást. Két évfolyamtársam volt. Hazáig aztán együtt utaztunk.
- Milyen érzés volt olyan hosszú id? után ismét otthon lenni?
- Mindenki szólni akart hozzám, meg akart ölelni, és nem akart elengedni. Aztán, amikor valahogy kiszabadultam, rohantam haza. Nagyanyám a kapuban állt éppen. Én eléje szöktem, ? nem ismert meg. Mondtam neki, én vagyok nagymama, az unokád. A hangomat megismerte. Édesanyám is meghallotta, és rohant ki az udvarra. Nem hitt a szemének, hogy végre otthon vagyok.
- Miben változott meg az élete a fogság után?
- Nem bírtam az ágyban aludni, mert túl puhának tartottam. Szidtam édesanyámat, miért vasalja ki az inget. Nem tudtam hangosan beszélni, mert a börtönben hat évig csak sugdolózni szabadott. Nem mertem kimenni a házból, de aztán nem bírtam sokáig otthon ülni, emberek közé kívánkoztam.
- Mi történt ezek után?
- Édesanyám segítségével felvettek a bútorgyárba. Itt nagy meglepetés ért: a f?gépész az a szekus volt, aki hat évvel ezel?tt, március 15-én olyan nagyon megvert. Behívott mézes-mázas szavakkal az irodájába. A hangján hallatszott, hogy nagyon meg volt rémülve. ?sszel aztán beiratkoztam az esti iskolába. A tizediket is újra kellett járnom, mert tizedikben tartóztattak le. Onnan a faipari technikumba kerültem, majd ismét a bútorgyárba.
- Még egy utolsó kérdés. Megbánta, hogy ?58 március 15-én olyant cselekedett, amit az akkori id?kben nem szabadott volna?
- Nem bántam meg. És egyébként is, mit tettünk? Megkoszorúztunk egy ?48-as emlékm?vet. Ezzel mi sem rosszat, sem különösebb jót nem tettünk, csak annyit, amennyit bármely más magyar embernek kötelessége lett volna megtenni.
Cerják Em?
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép