Hetven esztendo házasságbanRiport: Egy hosszú élet csomópontjai

2006. december 30., szombat, Archívum 2003–2007

Vitályos Béla fehérlova
Vitályos Béla bátyánk 94 esztendos, párja és hitestársa, az étfalvi Kövér családból feleségül Fotosra hozott Róza néni 90 éves. Isten éltesse és tartsa meg oket - mondjuk a családi házban házasságuk 70. évfordulóján, amely 1936 karácsonyán, éppen december 26-án esett meg, s amint Róza néni mondja, ekkor hozták ot ebbe a kicsi faluba, és vezették be egy nagy üres házba, aminek a fundamentumából néhány ko még megmaradt.
Amikor a fotosi fenyofás portára beléptem, elso nekifutamodásra Béla bácsival szándékoztam diskurálni a réges-régi idokrol, de aztán kiderült, hogy o csak egy fehér lóra emlékszik teljes tisztasággal. Bár emlékezetünk 1940 körül bolyong, nem tudni, hogy a Horthy Miklós fehér lováról van-e szó, vagy a sajátjáról, de aztán elokerül a régi kép, s ez kitisztítja az emlékezetet, Béla bátyánk nem fehérre, hanem egy fekete paripára tette fel a nyereg alá a kockás pokrócot. Hatvanhat évvel ezelott úgy üli meg a lovat, ahogyan derék és délceg fiatal férfiak szokták. Vitályos Béla akkor már két éve nos volt.
Ez a fehér ló aztán meghatározza beszélgetésünk további menetét, mert percek alatt Béla bácsi köré kerekedik a nagy család, s néha Róza néni veszi át a szót, aki tisztán és szépen emlékezik, különösen a hosszú élet és házasság emlékezetre méltó csomópontjaira, márpedig a magyarok bejövetele ilyen. Ezt az idos magyar emberek mindannyian tudják, de 1945, az újabb hatalomváltás után nem volt tanácsos ezzel az életre szóló élménnyel dicsekedni, mert könnyen megütötte az ember a bokáját.
További beszélgetésünk úgy alakul, hogy a múlt idobol élesen elovillanó fénynyalábokat, a régi idok homályából eloderengo emlékeket Katalin és Jolán leányuk, Dani fiúk, vejük, Szabó Lajos és Lupuj József egészíti ki, akik közé azok a fotosi történetek is leszivárogtak, amelyeket személyesen nem éltek meg, de a szülok, szomszédok annyiszor szóltak errol, hogy mostanra a saját emlékeikként kezelik.
Róza néni a kályha mellett hallgató férje-ura közelébol egy szuszra mondja-meséli a magyarok bejövetelét. Fotoson hármójuknak volt magyar ruhája. Nagy készülodésben voltak, messzire, Szemerjára jártak az ottani rokonokhoz ünnepi magyar ruhát csináltatni. Román világ volt még, de Angyaloson valakinek rádiója is volt, s a hírek sebesen szálltak: magyar világ lesz! Útban Szemerja felé a csendorök megmotozták a járókeloket, s ha azt a három színt együtt találták, a fehér karmazsint, amibol a szoknya készült, a zöld selymet, amibol a kötényt varrták s a piros bársonyt, amibol a mellényt szabták, abból nagy baj lett volna. Azért ahány szín volt, annyiszor fordultak. A szemerjai varrónok éjjel varrtak, titokban. Róza néni úgy emlékszik, hogy amire a magyarok ideértek, abban a muhelyben nyolc ruha készült el.
Béla bácsi helyett, aki csak a fehér lóra emlékezik, Szabó Lajos nyitja meg az emlékezés csatornáit. O 1940-ben nyolcéves legényke volt. Úgy emlékszik mindenre, mintha ma történt volna, s el tudja mondani azokat az eseményeket is, amelyeken nem volt jelen, de késobb annyiszor hallotta az emberektol, hogy most saját emlékei közé sorolhatja.
A fotosmartonosiak a gidófalviakkal együtt a koröspataki elágazásnál várták a magyarokat. Díszkapuval, lovas, szekeres fogadtatással, kokárdákkal, amelyeket olyan lázban varrtak, mint oseik a szabadságharc idején. A lányokat a gépjármuvekre hívták a katonák, s úgy éljeneztek az emberek, hogy vitték el a helyet. Róza néni és a fotosi asszonytársai a bejövetel elott éjjel is sütötték a kürtoskalácsot, s amikor a nagy esemény bekövetkezett, egy hatalmas ruháskosár cukorzománcos, szimbolikusan is édes kalácshalommal vonultak ki.
Egy virágcsokor volt, örömmámor volt az egész menet.
Most legalább szólhatunk róla.
Aztán az a négy esztendo, ami ezt követte, gyorsan, de milyen gyorsan elszáll!
Cséplogép-garnitúrájuk is volt, gozkazán, cséploszekrény, herefejto, szalmahordó, minden.
Errol a gyarapodásról most nem szólunk.
Úgy saccolom, hogy az életük és sorsuk alakulásának másik markáns csomópontja az ,,orosz bejövetel” lesz.
Nem az. És nem is az, amikor a románok másodszor is kézhez vettek bennünket. Ez szinte észrevétlen következett be.
Második stáció: a kommunista hatalomátvétel.
A fotosi Vitályos família életében a nagy visszahökkenést a kommunista hatalomátvétel okozta.
Kuláklistára kerültek. Legnagyobb lányukat, Erzsikét - Isten nyugtassa - mint osztályellenséget kirakták az iskolából. Ha a gyermekek a buszra felültek, leszállították oket. Katika mondja, hogy o még pionír sem lehetett, pedig hogy készült erre. Jolán dacosabb volt, ot, amikor valamennyire változtak a körülmények, befogadták volna, de akkor már nem kellett. A kerítésre egyre-másra ráfestették az osztályharcos lózungot: ,,Itt kulák lakik, ne higgy neki!” A lányok folyton lemosták, de a faluban szekerekkel kóricáló ,,eltársak” újra megjelentek, ordibáltak és festettek. Amikor a zsalugátert kinyitottam - jegyzi meg Szabó Lajos -, akkor arrébb kotródtak, s eliszkoltak. Különösen egy angyalosi atyafit foglaltak emlékezetük rámái közé, aki az ,,élcsapat” élén különösen aktív volt.
A kulákságos idok szörnyu emlékként égtek be a nagy család emlékezetébe, amelyet a beszolgáltatásokkal, a cséplogép ide-oda rendelésével, a vámgabona elvételével tönkretettek és megaláztak.
Arra figyelek fel, hogy 1959-ben, amikor a párt jelentette: a kulákságot felszámolták, a kollektív gazdaság Vitályos Béla bácsinak és családjának megváltás volt.
Jó erre a mozzanatra felfigyelnünk, mert sok esetben a számunkra érthetetlen nosztalgiázás egyik forrása ez. Csíptesd az ajtó sarkához a kezét, majd engedd el, és nézd meg, milyen hálás és boldog, akivel ezt megteszed - rögzíti a népi bölcsesség.
Vitályos Béla bácsi gépészemberként a kovácsmuhelybe került. Társával, az ugyancsak kulák Kátayval jó barátságban voltak. A híres gidófalvi elnök, Tankó is jóemberük volt, aki meg is tudta védeni az embereit. Mikor már szakadt a cérna, o mondta, írjál két sort, Béla, mert széllel szembe pisilni nem lehet.
És Vitályos Béla a két sort megírta.
Ezzel függ össze az emlékezés harmadik gubanca is, ami már a mai valósággal érintkezik, ehhez kötodik, és súlyos panaszként csapódik le.
A témát Szabó Lajos, a gép- és traktorállomás nyugdíjas szakija fogalmazza meg: egy rongyos tehénért is kárpótlást fizettek. Akiktol gazdasági eszközöket, gépeket raboltak el, és akiket kulákként teljesen tönkretettek, azoknak egy garast sem fizettek kárpótlásként. ,,Nincs senki, aki képviselje ezt az osztályt” - jegyzi meg, nem rezignált beletörodéssel, hanem szinte dühösen. ,,S akik ezt elmuvelték, azokat máig sem vonták felelosségre.”
Róza néni, talán éppen az emlékek elobolydulása miatt, elsírja magát. Lányai kérik-kérlelik, hogy ne vegyen mindent a szívére.
Istenem, hát hova vegye - gondolom én, de hallgatok.
Vitályos Béla bácsi a csempekályhának támaszkodva nagyokat hallgat. Ne higgye senki, hogy a maga 94 évével rozzant, vén ember, most is jó kinézésu, gépész gazdaember, nekem az én édesapámat juttatja eszembe, aki szintén géptulajdonos, sokgyermekes családapa, majd kulák, a kollektívben gépész és molnár, uram isten, mi minden volt, s mennyire párhuzamos ez a két élet.
Fényképezni invitálom a ház elé a jelenlévoket. Felvett szándékom, hogy Róza nénit megnevettetem. Sikerül is, mert azt mondja: ,,Meg ne vénüljön - minden viszonylagos, hetvenen felül vagyok -, mert nézze meg, az új pénzt nem tudom megszámolni.”
Mennyi a nyugdíja Róza néninek? - kérdezem.
Nincs nyugdíja - mondják kórusban -, s úgy mosolygunk rajta, mintha a miénk lenne a fonyeremény.
Valóban itt a fonyeremény: két becsületes magyar ember hosszú-hosszú élete, népes, nagy családja - kilenc unoka, és dédunokák is vannak - s a családtagok összetartó, egymást szereto figyelmessége.
Karácsonyban, az öröm ünnepén házasodtak össze hetven évvel ezelott.
És ez nemcsak jelképes karácsonyi öröm, hanem életüket meghatározó nekifutás lett volna?
Sylvester Lajos
Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint indokolt a fizetős parkolás kiterjesztése Sepsiszentgyörgyön?









eredmények
szavazatok száma 914
szavazógép