
55 éves lenne Boér Géza
Az írásunk címében foglalt helyhatározó Szilágyi Domokosnak a megnevezett helyszínen való szellemi jelenlétét lenne hivatott rögzíteni mindenekelott. Meg sem kísérelhetnénk az O esetében másfajta jelenlétrol értekezni egyetlen meghatározott helyszínt illetoen sem, amikor az egyik legfobbre, a szüloföldre vonatkozóan is kijelentette egy alkalommal, hogy: ,,nincs is szüloföldem”. (Nem létezo szüloföld. In. Utunk Évkönyv, 1974)
Hogy a valóságban megesett-e a székely kisvárossal az, hogy Szilágyi Domokos, mondjuk, a Brassó-Sepsiszentgyörgy-Bereck szárnyvasúton Kézdivásárhelyig vonatozott egyedül vagy baráti társaságban, nem tudhatom, erre vonatkozó utalásra nem bukkantam. A Szilágyi Domokos földi vonulását közelrol ismerok tehetnek errol vallomást, vagy a jövendo életrajzírók deríthetik ki ezt. Az országot (kevésbé a nagyvilágot!) keresztül-kasul bebarangoló, útrakeléseiben a véletlenre sokat bízó költo esetében (vö. Szilágyi István: ,,Aztán kitágult a világ…” in. A költo életei. Bukarest, 1986) nagyon is elképzelheto lenne, hogy beigazolódjon a címben foglalt kijelentés tartalma a maga mindennapi vonatkozásában is. De most, ismételjük, nem kívánunk életrajzi nyomozásba kezdeni.
Szilágyi urbánus költo, de ami ennél is fontosabb: a József Attila-i ,,mindenséggel mérd magad” elv egyik legkövetkezetesebb érvényre juttatója a második világháború utáni romániai magyar lírában. O az, aki tételesen is kimondta muvészi és erkölcsi credóját, miszerint ,,minden véges: megalkuvás” (Bartók Amerikában). A kisváros viszont mintha mindezeknek az elveknek az ellenkezojére akarná rábírni az embert. Magánál Szilágyinál is találni - például magánleveleiben - kisvárosokra vonatkozó díszíto (!) jelzoket: ,,változatlanul ronda”, ,,kies egy hely”, s így tovább. (in. A költo életei. Id. kiadás) Nem véletlen, hogy az alkotó ember ebbol adódó konfliktusai mondhatni tipikusak. A Bolyai János Vásárhelyütt címu Szilágyi-versbol választott szakasszal példázhatjuk is a mondottakat:
Kis szarka város, lábam nyomát
csókolni érdemtelen:
fojtó köldökzsinóroddal végre
hagyj békét nekem!
A Bolyai korabeli Marosvásárhely a géniusz számára nem is lehetett más (a régies helyhatározórag címbeli használata talán a kisvárosi megállt idot is idézi!), mint - a lírai hossel szólva - ,,szuk utcák, léptem szorítók”, s ekként ítélve meg a körülményeket, a versbeli felkiáltás is indoklást nyer, az tudniillik, hogy ,,ki mehet itt a fény felé?!”
Túlzás nélkül állítható, hogy valamiféle teremto, alkotásra bíró energiaként élt sok helyütt és sokakban Szilágyi Domokos mind a nagy muveket termo ezerkilencszázhatvanas-hetvenes években, mind halála után. Lírai hosével, Bolyai Jánossal mondatja ki a költo különben az istenkáromlás-számba meno kijelentést is, hogy: ,,Én - és jobban, mint o! - teremtek.” Nos, bizonyára ez a Szilágyi, a teremto költo volt jelen leghuzamosabb ideig Kézdivásárhelyt az 1970-80-as évek folyamán Boér Gézának köszönhetoen, illetve járt-kelt vele együtt, mint élo médiumban a városka utcáin-terein, kávéházaiban-vendégloiben.
Boér Gézának a Szilágyival folytatott, igen intenzív és tartós ,,párbeszéde” irodalomtörténeti dokumentuma a teremtés csapdái (sic!) címu vers. Hosszú évekig dolgozott ezen a furcsa siratóéneken, saját minosítése szerint: kínversen. A keltezés szerint 1981 és 1986 között készült, de a költo életében nem, csupán posztumusz kötetében jelent meg 1989 nyarán. A végóráit élo romániai diktatúrában ugye egy harminchetedik életévében távozó költonek kijárt (!) a második verseskötet, amelynek anyaga jó fél évtizeddel elobb már a kiadóban volt, a tiltott muvek listáját gyarapítván…
Szilágyi egyik verscímével eljátszva írta a kor- és pályatárs Szilágyi Júlia, hogy a költo a Halál árnyékán dolgozott mindig, Boér pedig éveken keresztül a halál gondolatával együtt kelt-feküdt, hogy úgymond nehéz meghalni, miközben egész életvitelével, önpusztító - hogy az általa kedvelt tipográfiai eljáráshoz folyamodjunk - terápiával például a véget igyekezett közelebb hozni önmagához. Csapdahelyzetben érezvén magát - de azt a nemzetrészt is, amelyhez való tartozását mélyen élte meg -, idézte a teremto ereju Szilágyit. Az o költészete és a Kányafon befejezett élete rezonált igen nagy erovel Boér Gézában, aki középiskolai tanulmányai helyszínére, a szülofalujához közeli Kézdivásárhelyre tért vissza 1975-ben fiatal költoként tanítani a Babes-Bolyai Tudományegyetem oklevelével. Napi kapcsolata a szüloföld valóságával s az azzal való gondolati számvetés radikális következtetések levonására késztette Boért: ,,agyak rejtekében / ha készült félon itt valami / nem lett belole / csak önretesz // s a vert várakat már be kell vallani.”
Mintha csak az idézett Szilágyi-vers hosének, Bolyainak a gondolatai (a fojtó köldökzsinórról, a lépteket szorító szuk utcákról) köszönnének vissza a Boér-versben. A Boér-vers viszont teljes egészében tragikus hangoltságú, nyoma sincs benne iróniának, gognek vagy hetykeségnek, mint Szilágyi Bolyait idézo versében, a súlyos ,,létleletek” megállapításában Boér kíméletlenül szókimondó (lásd az önretesz metaforát!), s az önismeretigény fenntartásában a végsokig következetes (önámítás helyett a vereségek beismerésére int).
Szilágyi volt az a költo Boér számára (Kányádi Sándor mellett), akit megidézett, akinek a világot illeto kételyeit és fájdalmait mélyen magáévá tette, aki mértéket s életével-halálával költo-modellt jelentett. A Szilágyi-költészetben felvetett létkérdések és megfogalmazott gyötro kételyek rendre megválaszolatlanok és megoldatlanok maradtak, Boér szavaival a ,,sírkövülo” kérdojelek továbbra is fennállanak: ,,miféle táj ez / mely véled nyugton aludva / sírkövülo kérdojelekkel / tönkretesz”.
A Boér-vers nyolc számozott egysége a hetediktol a nulladikig csökkeno sorrendben követi egymást, egy fordított irányú teremtésmítoszt idézve, mivel Szilágyi távoztával a költoi látomás szerint mintegy, a ,,visszateremtés” veszi kezdetét. Szilágyi hiánya, aki ,,sorsritmuson bicegve” tunt el, istenverésnek fogható fel, de visszatérte sem hozna megváltást és vigaszt a teljes reményvesztettséget és nihilt hirdeto Boér szerint, ugyanis ,,kész a csendbunker / ahol kotyvasztódik a semmi.” Egy ilyen, a létezésrol alkotott negatív vízió kivetítése után következik aztán a vers befejezo, nulladik egysége, amely a lírai alanynak a világgal és önmagával való végso számvetését tartalmazza: ,,a térbol válok ki / és számomra nem leSZ már iDo / utánam semmi no / hisz a nincs lesz velem // suhanok seholba zuhanok / magamból kifosztott / ursújtott nincstelen”.
A teljes tagadást magukban hordozó szavaknak és mondatoknak mégis mintha valamiféle állítás, valamiféle pozitív értékfelmutatás mondana ellent, amit az utolsó versegység tipográfiailag rejt magában azzal, hogy egy-egy szó sz és d betujét kiemeli a szerzo, megidézvén az iniciálékkal Szilágyi Domokos szellemi jelenlétét Kézdivásárhelyt csakúgy, mint mindenütt, ahol az O muve befogadásra talál.
Borcsa János
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.