A háromszéki forradalmi események sikere jórészt attól függött, hogy a jobbágyságot hogyan lehet felsorakoztatni a haladást képvisel? er?k táborába. Ezt pedig csak úgy lehetett elérni, ha a paraszti érdekek képviselete kell? hangsúllyal jelenik meg a döntéshozó fórumok el?tt. Minderr?l az országgy?lés május végi ülésszakán kellett határozatot hozni, a törvényes keretek azonban csak egy nagy lépést jelentettek a jobbágyfelszabadítás és az általános teherviselés gyakorlatba ültetése irányában, a végs? megoldás meg annak módozatai az önkormányzati építmény jóindulatától, majd a forradalmi átalakulásokat koordináló bizottságok demokratikus gondolkozásától függött.
Háromszéken az 1848-as forradalom idején a lakosság körülbelül 45 százaléka volt jobbágy és zsellér. Ezek mintegy száz helységben elvegyülten éltek a katonacsaládokkal és nemesekkel együtt. A jobbágy a földesúr által használatba kapott földterületért robottal, vagyis ingyen munkával tartozott. Ez a tehertétel rendkívüli változatosságot mutat vidékenként, falvanként és nemesi birtokonként is. Általában az igavonóval rendelkez?k számára hetenként két napot, a gyalogszereseknek pedig három vagy akár négy napot jelenthetett a robot. Dézsmafizetés hiányában a heti munka mennyisége meghaladta a vármegyei területeken szokásost. A zsellérek legtöbb esetben egy napot teljesítettek hetenként munkaadójuknak.
A háromszéki jobbágyság helyzetében az volt a f? sajátosság, hogy a dézsma, tehát a terményadó nem volt szokásban. Ehelyett viszont különböz? kerti munkákat, szövést-fonást, erdei gyümölcsök begy?jtését és az ajándékokat - mint tyúk vagy tojás adását - többnyire rendszerességgel megkövetelték a nemesek. Háromszék katonai határ?rvidék lévén, a jobbágyok egy sor szolgáltatással tartoztak oda is fuvar, t?zifa, elszállásolás stb. formájában.
A parasztság a földesúri szolgáltatások mellett az állam legbiztosabb fenntartója volt az általa fizetett adókon keresztül. Fájó sérelmeik közé tartozott a megkülönböztetett közteherviselés, amely csak ?ket és a katonanépességet érintette.
A székelyföldi és természetesen a háromszéki jobbágyok sajátos viszonyait legjobban a székely örökséggel való kapcsolatuk fejezte ki. A parasztság nagy része székely örökségen lakott. Az intézmény eredete visszanyúlik a földközösség bomlásáig, mely kötelékek fellazulásakor örökölhet?vé vált telket nevezték székely örökségnek. Kezdetben adómentes és feudális szolgálattal sem terhelt családi birtok volt. A mentesség fejében tulajdonosaik ingyen tartoztak katonáskodni. A család magvaszakadása esetén sem háramlott a királyra vagy fejedelemre, hanem a vérrokon vagy szomszéd örökli. A székelyföldi jobbágyság kulcskérdése éppen az, hogy a székely örökségen települt jobbágy vagy zsellér, bár lényegileg úgy szolgált, mint a vármegyékben az úrbéres, maga mégsem válhatott azzá, hanem (a kés?bb hozott törvények értelmében) szerz?désesnek, tehát magánjogi természet? jobbágynak tekintették, aki nem formálhat tulajdonosi jogot az általa megm?velt földhöz. Teljes jogú úrbéresnek csak azt a jobbágyot tekintették, aki olyan földesúri birtokon élt, amely régen királyi adományozás tárgyát képezte. Ilyen pedig nagyon kevés volt a Székelyföldön. Mindezek következtében az 1848-as jobbágyfelszabadítás itt sajátosan megy végbe, a jobbágyi rendre hátrányos módon. Természetesen, ez ellen a jobbágyság minden rendelkezésre álló eszközzel küzd. 1848-ban az úrbéres vagy úrbéresnek elismert jobbágyok, a vármegyei társaikhoz hasonló körülmények között, állami kárpótlás mellett szabadulnak fel, a székely örökségeseknek vagy azoknak nyilvánítottaknak pedig meg kellett váltaniuk magukat és örökségüket.
Gróf Teleki József kormányzó néhány nappal a magyarországi március 15-i események után, 1848. március 24-én jónak látta tisztázni a f?kormányszék álláspontját a vidéki törvényhatóságokkal a kibontakozó mozgalmakkal kapcsolatosan, mely vélekedés mindenképpen a törvényes, alkotmányos eszközök betartását látja a forradalmi változásokbani részvétel egyetlen járható útjának.
A háromszéki nemesség tudomást szerzett a pozsonyi jobbágyfelszabadító törvényr?l, és az április 11-12-i közgy?lésen maga is a felszabadítás mellett foglalt állást, s határozatban nyivánította ki egyetértését az úrbériség teljes eltörlésével földesúri kárpótlás mellett, ugyanakkor viszont megpróbálta menteni, amit még menteni lehetett. A leggyakrabban igénybe vett módszer az volt, hogy kitelepítette telkeikb?l a székely örökségeken lakó jobbágycsaládok egy részét, még az úrbéri törvény megszületése el?tt. Megkönnyítette dolgát az a Háromszéken eléggé elterjedt szokás, hogy a szerz?déses jobbágyok gyakran változtatták helyüket, telküket, ehhez sok esetben elég volt, ha távozási szándékukat idejében bejelentették a földesuraknak. 1848 tavaszán els?sorban azokat a jobbágyokat költöztették ki, akiket már az el?z? években felszólítottak arra, hogy hagyják el telkeiket, illetve azokat, akik önként jelentették be távozási szándékukat. Az olyan családokat is eltávolították, amelyekt?l valami miatt meg akartak szabadulni, még miel?tt azok tulajdonjogot formálhattak volna az általuk m?velt földre.
A széki tisztvisel?k is azon voltak, hogy megnyugtassák az egyre izgatottabbá váló közhangulatot, a törvényesség betartásának szükségességér?l beszéltek. 1848. május 12-én Péter Imre miklósvárszéki dullóbiztos azzal nyugtatja az indulatos kedélyeket, hogy az úrbéreseknek országosan történ? szabályozásáig tartsák be az eddig érvényben lév? el?írásokat. Az alkirálybíráknak kötelességük volt helyzetjelentésben tudósítani a szék vezet?jét a térségükben észlelt állapotokról. 1848. május 17-én Henter Sándor miklósvári alkirálybíró, május 19-én Horváth Károly orbaiszéki elöljáró nyugtatja meg a szék vezetését az általuk észlelt békés hangulatról. A jobbágyoktól még a törvény megjelenése el?tt igyekeznek megszabadulni a földesurak. Április 8-án gróf Nemes Ábrahám ozsdolai jószágán jobbágyként dolgozó Veres Ferenc panaszkodik a tiszti hivatalnak, hogy az addig általa és el?dei által használt telekr?l Szentpáli Ferenc gazdatiszt minden törvényes ok és hírtétel mell?zésével er?szakosan el akarja távolítani, mondvacsinált ürügyként hozta fel ellene, hogy öreg és szolgálattételre tehetetlen, amelyet Veres Ferenc mint igaztalan állítást visszautasított. Arra kérte a széki hatóságot, hogy hassanak az udvari tisztre az er?szakos eljárás megszüntetése érdekében. A fellettes szerv közbenjárásának, úgy látszik, foganatja volt, mert április 17-én szerz?dést kötöttek Veres Ferenccel, hogy Szent György-naptól kezdve az általa bírt bennvaló és az ahhoz tartozó kert ellenében hetenként egy nap robot teljesítését vállalja, s ha igavonó állatra is szert tehetne, a telekhez tartozó szántóterületet is megkaphatná. Szerencsés esetnek tekinthetjük az ozsdolait, mert az általános gyakorlat nem a jobbágyok érdekei szerint alakult. Április 22-én a tiszti hivatal felszólítja a sepsiszéki királybírót, hogy Deák Ferenc kökösi jobbágyot költöztesse ki telkér?l, mert Szentkirályi Zsigmond elég indokot hozott fel ellene. Kézdiszentléleken Zsidó Mihálynak adták tudtára, hogy Könczei Antal panasza következtében birtokáról mennie kell. Tamásfalvi Tusa Ferenc közadózót, a Hollaki família jobbágyát végrehajtói kilakoltatással fenyegették, a példákat pedig tovább lehetne sorolni.
A földesuraknak jobbágyaikkal szembeni er?szakoskodó megnyilvánulásai az amúgy is meglév? feszültségek fokozódásához vezettek. A sepsiszéki királybírónak felettesei meghagyták, hogy tekintettel a forradalmi helyzetre, az úrbéresekkel szemben tapintatosabb bánásmódot alkalmazzon: ,,ezen forradalmi id?ben a törvény szigorú teljesítése mellett a körülményeket is tekintetbe kell venni, s minden, a földesurak és úrbéresek közt el?adódó úrbéri egyenetlenséget a legnagyobb ildommal elenyésztetni”.
Jobbágyi részr?l a forradalom iránti elvárás helyzetük, életkörülményeik jobbulására vonatkozott. Az er?szakos megnyilvánulások az országgy?lés összeülése el?tti várakozási id?szaknak a türelmetlenségét is jelzik. Teleki József kormányzónak május 19-én küldött helyzetjelentésben az azt megel?z? napok nemes-jobbágy összet?zéseir?l számolnak be. Cserey Zsigmond Ozsdola határán lév? erdejét az ottani felb?szült adózók vágni kezdték, és csak villám sújtotta két társuk halála miatt hagyták azt abba. Szabó Károly zaláni huszárkatona a nemesség ellen bujtogatta falustársait, a szolgálat megtagadására és nemességellenes lázadásra buzdította a népet. Gróf Nemes Ábrahám ozsdolai havasra kihajtott ménesét a közösség tagjai Hidvégre kergették, a gazdatisztet pedig bántalmazták. Az Altorján kialakult helyzetet ekképpen jellemzik: ,,a rendetlenség oly magas fokra hágott, hogy a helybeli biztosnak hozzám megküldött jelentése szerint a kiváltságos rendnek se személye, se vagyona nincs bátorságban”. Ikafalván Dénes Balázs ellen terveztek gyilkossági kísérletet. Hasonlóképpen Szentléleken a Könczei és Orbán család több tagját is ezzel fenyegették, Esztelneken pedig Lengyel István parasztot agyonl?tték. Rétyen is az adózókat a földesurak ellen ingerelték a katonák, azt sugallván nekik, hogy robotterheiket tagadják meg, de a nemesség kiirtása is szóba került. Keresztes Józsefet és fiát meggyilkolással fenyegették. A rétyi súlyos fenyeget?zések nyomán kialakult helyzet kezelését Nagy András királybíróra bízták, az eset komolyságára való tekintettel katonai közbeavatkozás lehet?ségét is fontolgatták. Horváth Albert f?királybíró az elszaporodott nemesellenes cselekedetek megfékezésére a kormányzótól kér cselekvési felhatalmazást: ,,alázatosan kérem, méltoztasson mindezen feljelentett esetek veszélyeztetése és a bátorság helyreállíthatósága végett mind általam, mind a kormányom alá bízott szék tisztsége által kért rögtön törvénybeli élést megengedtetni”. Ilyen kiélezett társadalmi feszültségek láttán Teleki kormányzó a kezd?d? országgy?lés munkálatairól felmentésben részesíti a f?királybírót, mondván, fontosabb számára, hogy úrrá lehessen az itteni eseményeken.
Hasonlóan vészterhes tudósításban számol be Gazda József Torjáról május 24-én, ahol állítása szerint senki, f?ként pedig a nemesség nincs biztonságban sem vagyona, sem személye szempontjából. A rend és nyugalom helyreállítását csak a határ?rezredek bevonásával látja biztosíthatónak, vagy valamiféle rend?rség megszervezése által, mert szerinte újabb er?szakos foglalásoktól lehetett tartani.
Ebben a felbolydult társadalmi légkörben érkezett el az utolsó erdélyi rendi országgy?lés ideje. Több fontos kérdésr?l is határoztak ez alkalommal, de ezek közül is talán a legfontosabb Erdély uniója Magyarországgal és a jobbágyság eltörlése, tehát az úrbériség megszüntetése volt. Az országgy?lés május 29-én kezdte el munkálatait, a jobbágyfelszabadító törvényt junius 6-án fogadták el, és június 18-án lépett életbe. A földtulajdont illet?en az erdélyi úrbéri törvény az adott helyzetet fogadta el: a földesúri, saját használatú (allodiális) birtok nem mehet jobbágykézre, de a jobbágyok által m?velt föld sem lehet nemesi tulajdon. Csak a székelységben kellett más mércét alkalmazni, mert ott eltér? viszonyok alakultak ki: a közterheket visel? székelyek földjüket nem veszíthették el. Az úrbériség megszüntetését kimondó IV. törvénycikk 6. pontja foglalkozott a Székelyfölddel: majorsági birtoknak számít a székely örökség, az ezeken lakó jobbágyokra és zsellérekre a törvény el?bbi rendelkezései nem érvényesek. Tehát ezek a földterületek nem kerülhettek ezután sem jobbágykézre, csak az adományos nemesi birtoktulajdon. A törvény említett kitétele a székely örökségr?l eredetileg az olyan katona székelyek és adózó gazdák birtokának védelmére volt hivatott, akik egy-két jobbágynak vagy zsellérnek nevezett parasztot fogadtak be napszámtétel fejében. De a törvény hatályát a nagyobb jobbágytartó nemesek is alkalmazták saját birtokukra, s így a Székelyföldön az összes szolgáló népességnek csak mintegy 10-13 százalékára terjedt ki a jobbágytörvény felszabadító hatálya, amely a vármegyékben az úrbéreseket mind felszabadította.
A székelyföldi jobbágyfelszabadítás kérdésében felmerült egy furcsa ötlet, nevezetesen a székely népfelesleg kitelepítése. Úgy látták, hogy Székelyföld, els?sorban Háromszék és Csíkszék túlnépesedett, a term?föld túl feldarabolódott, emiatt sokuk számára nem nyújt elegend? megélhetési lehet?séget. S ha az úrbérrendezés során a székely gazdát arra fogják kötelezni, hogy birtoka egy részér?l lemondjon a jobbágya javára, abból súlyos bels? zavarok származhatnak. A tervezet szerint a népfelesleget kedvez? és ösztönz? feltételek mellett a Bánságba és Bácskába lehetett volna kitelepíteni.
(folytatjuk)
Cserey Zoltán
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.