Ama nemzedékhez tartozom, melynek szüloatyái sorkatonaként, önkéntesen vagy SAS-behívóval, leventeként vagy többgyerekes apaként megpróbálták védeni a Keleti-Kárpátok szorosait a vészesen közeledo szovjet-orosz ármádia és a fegyvert hirtelen addigi szövetségesei ellen fordító román hadsereg közös offenzívája ellen. S mert néhai édesapám is a 34. határvadász zászlóalj tisztikarának zászlósaként az Úz-völgyi harcoktól az ausztriai stockeraui fogolytáborig próbálta védeni bajtársaival a már elveszett hazát, és hadifogsága a Kaukázusban mély nyomokat hagyott gyermekkori emlékeiben, gyujteni kezdtem a világháborús memoárokat, melyek a sajtóban vagy könyv formájában megjelentek. Ezért is olvastam rendkívüli érdeklodéssel Sylvester Lajos Bartha Lukács hosszú élete címu riportosorzatát, s fuztem a háborús cikkek dossziéjába. A 4. fejezetben, a Munkaszolgálatosok Ojtozban címuben a riporter kérdezi: A zsidókkal aztán mi történt? - ,,Mielott megkaptuk volna a kiürítési parancsot, már azelott két nappal szélnek eresztettük oket. Ki, amerre akart, arra ment. Nem kellett orizni, s nem kellett kísérni oket. Elcsaptuk az egészet... Szerencsétlenek, ahogy Ojtozból elküldtük oket, bejöttek Bereckbe. Akkor még a vonat járt. Azzal mentek tovább...”
Sylvester Lajos beszélgetését a veterán honvéddel azért is emelném ki, mert - szavait parafrazálva - bennem is árnyalta a zsidóüldözésekrol tudó annyi sok kötet belém égetett képét, mint az a levél is, amit Wollner Imre egykori munkaszolgálatos küldött az Új Magyar Hírek hetilapnak, s jelent meg Hálás szívvel a székelyekrol címmel. És aláhúzza a kiragadott mondatrészt, mely szerint ,,mindig voltak, akik próbálták mérsékelni a fájdalmat, és megteremteni a szabadulás lehetoségét... Az izraeli Bét-Semesben írt hálalevél akkor félszázados eseményt rögzít pontos nevekkel, adatokkal, alig lehet szenvtelenül olvasni:
,,... 1942 júliusában érkezett meg a 110/3. munkásszázadunk Gyimesközéplokra tankcsapdák építésére. Dr. Szöllosy Sándor igen emberséges parancsnokunktól Keve utászszázados, az erodítményi munkák parancsnoka vette át a századot. Hasonló hajcsárt sem azelott, sem azóta nem ismerek. »Hegyi beszédeivel« a lelkünkbe tiport. Nála csak dr. Mike orvosfohadnagy volt gonoszabb és kegyetlenebb. A keretlegénység az aljasságok láttán, de foleg Reviczky Gyula szép szál honvédtizedes példamutató embersége miatt mindinkább velünk érzett. Látva ezt az aljas Mike, magához rendelte a szakaszparancsnokokat, Reviczkyt, Simont, Rétit és Kisst, valamint Sztakó ormestert, és zsidó halottakat követelt. Felküldte az I. szakaszt Reviczkyvel a Bothavasra télvíz idején, 25 fokos hidegben. Csak elhagyott disznóólak voltak ott kové fagyott trágyával, amelyekbe a szakasz bebújhatott. Ki voltunk téve a biztos pusztulásnak. De a drága jó falusiak ezt nem turték el. Farkasvadászat ürügyén feljöttek hozzánk, élelmet és ruhát hoztak. Az egyik malmos volt a völgyben, és arra kért bennünket, hogy két-három ember jöjjön el hozzá a malomba, és vigye fel az emberek ajándékait. O majd elintézi a csendorökkel, hogy ne lássanak meg bennünket. Ez így is történt kb. január 10-15-ig, amikor felsobb parancsra az egész századot levezényelték a Hidegségbe, egy nagyon melegszívu nép közé. Mindenkor hálával gondolok a gyimesközéploki és felsoloki székelycsángókra, akik segítségünkre voltak abban a nagy embertelenségben, és megosztották kevés kenyerüket és ruhájukat velünk; és azért is, hogy ha láttak kikötött embereket, keresztet vetettek, és félrenéztek. Századunk még életben levoi ugyancsak örökké hálásak lesznek a fentebb említett tizedeseknek. A felsoloki székelyek távolították el Turnek Béla fohadnagyot, aki a 110/y század parancsnoka volt, mert ez a szadista a falusiak kerítése mellé köttette ki az embereket, és mezítláb járatta a szerencsétleneket a nagy hóban. A Jóisten adjon a két székely falunak szebb és jobb jövot, amit megérdemelnek az ott dolgozó, szenvedo zsidó munkásszázadok megsegítéséért is...”
A Sepsiszentgyörgyön és a megyében élo, több száz gyimesi betelepült olvassa lokálpatrióta büszkeséggel szüleik, nagyapáik nemes cselekedetét Wollner Imre igaz vallomásában!
Ferenczy L.Tibor
Támogassa a Háromszéket!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó).
Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.