Közelebbről nézvést csodálatos összhang árad ott mindenből, a múlt század eleji, jó módra és jó ízlésre valló lakóház a fák oltalmának biztonságában áll, feléje télelőn is zöld, selymes gyepszőnyeg vezet, a robusztus fenyőktől tisztes távolságra a famatuzsálemekkel egyidős mogyoróbokrok hatalmas rokolyája fodrozódik. Ennek a harmóniának egyik meghatározó eleme a házigazda is. Bakk Pál tanár úr tipikus régi/új oskolamester, a település és a tágabb táj szellemi mindenese, aki bejárta a fél világot, tanított Moldvában a csángómagyaroknál, majd amikor onnan kipakolták, hazatelepedett ősei földjére, Háromszékre, és az iskola, amelyhez hozzánőtt, tágas szellemi lakásának csak egy kedves és fontos szobája volt, a szellemi épület többi helyiségét is meglakta, mert a tanító-tanári hivatás ezt igényelte. Szentkatolna történetének, népnyelvének, szellemi nagyságainak folyamatos megidézése, munkásságuk példaképpé emelése, a felnőttképzés, felhang nélkül mondom, a népnevelés mindenese volt, és az ma is.

Pakk Pál 84. életévét tapossa. Könyvjelző kiadványokkal, papírokkal, képekkel megrakott íróasztalán egy szakajtónyi írószerszám társaságában beszélgetünk. ,,Írógéppel írok — magyarázza —, de előzőleg ceruzával leírom. Írógéppel lassabban megy, mert meg kell rágnom a mondatokat. Ha elrontom, írhatom újra az egészet. Így, papíron nagy sorközökkel, hogy lehessen föléje jegyezni" — mutatja egyik tanulmányának kéziratát. Vendéglátóm szerfelett udvarias, szerény, művelt értelmiségi, ennek a jele az is, hogy mintha udvariatlanság lenne csak magáról beszélnie, akkor is, ha én erre kapacitálom, tollforgatóként engem is maga mellé ültet, s az újságkötegre mutatva, nem a bók, az udvariaskodás, hanem a meggyőződés hangján mondja:

,,Iránymutató írások — csak az a baj, hogy nem csak elolvasni kellene, hanem tartani az irányt."

Ismeretségünk talán fél évszázados is lehet. Portája minden időkben nyitva állt az arra érdemesek előtt, véle minden időkben bizalommal lehetett értekezni a magyarság kis és nagy dolgairól.

Ezen a portán minden összhangban áll. Még az életkorok is passzolnak, a fáké, bokroké, a tömzsi rakott kapué, a beléjáró kovácsolt kulcsé, a házé, a zakatoló írógépé a számítógépek és egyéb elektronikus csodaszerkentyűk világában. Bakk Pál a plajbász és a palatábla világát harmóniába hozza az írógépével, számítógépe nincs ugyan, de gondolkodása, érdeklődési köre és ennek mélysége meg magassága a mai világhoz kapcsolja. Nem átmeneti ember, hanem mindezeket átfogó alkat.

Mostani látogatásunk során tulajdonképpen azért kerestük fel, mert visszaemlékeztem, hogy anyai ági felmenőjének, Márkosfalvi Barabás Miklós a rokonai számára kézjegyével ellátott öregkori portréjának egy példányát családi ereklyeként őrzi, és a szerkesztőségben azt kell eldöntenünk, hogy a 2010-es falinaptárunkra ezt a kőlenyomatot helyezzük-e, vagy — lévén a jövő évben a Nemzet Festője születésének 200. évfordulója — egy másik alkotását választjuk, hogy egy egész esztendőn át népes olvasótáborunk minden nap akár többször is rátekintsen arra a férfiúra, akinek egyebek mellett annyit köszönhetünk, hogy a reformkortól a 19. század végéig nagyjából az ő szemével látjuk a magyarságot, a nemzet apraját, nagyját, személyiségeinek seregeit.

A Bakk és Barabás família összeboronálódása

Bakk Pál lakásának nagyszobájában számos képzőművészeti alkotás társaságában féltett kincs az a Barabás Miklós-portré, amelyet az idős festő 75. születésnapja alkalmából unokatestvérének, Barabás Péternek dedikált. A kézjeggyel ellátott önarcképet Barabás Péter lánya, Etelka — édesanyja csernátoni Rákossy Katalin — örökölte. Barabás Etelka férje Bakk István volt. A portré tehát a sokféle ágra sarjadó Barabás—Bakk öröklődési pályát futotta be. A szentkatolnai Bakk família egyébként ugyancsak háromszéki, hatolykai származású, és ahogyan ez a székely nemesi családok körében szokásos volt, szétszéledt a Kárpát-medence egészében. Szentkatolnai Bakk Endre kantai gimnáziumi tanár A kézdivásárhelyi Jancsó család és annak története című, a magyar millennium évében kiadott munkája a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum megalapozásának időszakában alapvető históriai dokumentációnk volt. Ennek hatalmas jegyzetanyaga a milkói római katolikus püspökségről tartalmaz rendkívül fontos tényeket és adatokat. Hogyha Szentkatolnán Bálint Gábor és Bálint Benedek szellemi örökségét is bevonjuk ebbe a körbe, mindjárt magyarázatát leljük annak az intellektuális érdeklődésnek, amely beszélgetőtársamra jellemző.

Bakk Pál figyelmességének illusztrálására is mondom, hogy több ízben hangsúlyozza: a Barabás Miklós-önarcképet Jánó Mihály Szervátiusz-díjas művészettörténész kereteztette be az 1996-os Barabás-emlékünnepség alkalmával. A kép az ekkor a Jánó Mihály szerkesztésében kiadott díszalbumban is megjelent, méghozzá a dedikációk miatt három változatban. Az akkor szervezett emlékkiállításon megjelent a két nagy méltóságú védnök is, Göncz Árpád magyar és Emil Constantinescu román államfő felesége, akik megcsodálhatták az addigi legteljesebb sepsiszentgyörgyi Barabás Miklós-emlékkiállítás anyagát.

Végül is másolatot készítünk Barabás Miklós időskori önarcképéről. Ennek az alkotásnak a falinaptárra másolása mellett szól, hogy kimondottan háromszéki kötődésű, az itteni rokonoknak dedikálta. Az önarckép elsősorban azoknak a tetszését nyerné meg, akik konzervatív beállítottságúak, és külön is értékelnék a Nemzet Festőjének főúri tartását s ehhez szabott öltözetét. A kőlenyomat viszont fehér-fekete, a falinaptár pedig színes képet vonz. Végül is ez a szempont dönt, Barabás Miklós színes férfiportréja kerül a falinaptárra. Az, amelyik Hunyadi László szobrászművészt is alkotásra ihlette, amikor a kézdimárkosfalvi portrészobrot készítette.