Arasznyi hó is sok
Bár a hóréteg még a sípályákon sem haladja meg a húsz centit, tegnap ismét sok helyen elakadt a közúti forgalom, a tengeri kikötőket időlegesen lezárták, ötvenöt vasúti járatot töröltek, és jelentős késesek voltak a légi közlekedésben is.
A napok óta tartó havazás nem csak a szeles területeken okoz gondot, hanem Bukarestben is, ahol a városvezetés minden nyilatkozata ellenére kevésnek látszik a bevethető hókotró gép, csak a főútvonalakon győzik a tisztítást. Különösen Kelet-Romániát sújtja az ítéletidő. A Konstanca felé vezető autópályát a héten már másodszor kellett lezárni.
Ezüstfenyő-díjak, 2009
Ünnepélyes keretek között osztották ki tegnap Marosvásárhelyen az RMDSZ által 2002-ben alapított Ezüstfenyő-díjakat. Gyarmathy János és Kiss Levente marosvásárhelyi képzőművész alkotását minden évben azoknak a személyeknek adományozzák, akik kiemelkedő munkát végeztek a ,,szülőföld visszaszerzése", valamint az RMDSZ programjának megvalósítása érdekében. A kitüntetésre érdemes személyeket az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, illetve a szövetség területi szervezeteinek javaslatai alapján jelölik ki. Az idén huszonnégy Ezüstfenyőt adnak át, ebből kettő jön megyénkbe: Demeter János megyeitanácselnök-helyettes, illetve Tusa Levente szentkatolnai polgármester tevékenységét találták kiemelkedőnek.
Több pénz a magyar egyházaknak
A Vallásügyi Államtitkárság költségvetésének hetvenszázalékos lefaragása dacára 2009-ben sem csökkent a történelmi magyar egyházaknak nyújtott állami támogatások értéke ― jelentette ki Nagy Mihály Zoltán szakreferens. Az elmúlt évben a magyar egyházaknak átutalt teljes összeg kilencmillió lejt tett ki, ebből 3 479 000 lejt templomok építésére és javítására fordíthattak (a gyulafehérvári Szent Mihály-katedrálisra 230 000 lejt). Az RMDSZ támogatásával az elmúlt év végén módosították a egyházi személyek állami segélyezésére vonatkozó jogszabályi hátteret. Ennek köszönhetően minden egyházi személy havonta nagyobb pénzösszeget vehet kézhez, ugyanakkor a szórványban szolgálók segélyét további 15 százalékkal megemelték. 2009 májusától 368 magyar lelkipásztor részesül ebben a támogatásban. Nagy Mihály Zoltán további eredménynek tekinti azt is, hogy az idén sikerült rendezni a református egyház több éve húzódó kérését, a két püspökhelyettesi állás állami támogatásba való besorolását. Az RMDSZ képviselői által benyújtott törvénymódosításnak köszönhetően ez év októberétől az erdélyi és a királyhágó-melléki egyházkerületek püspökhelyettesei az egyházi méltóságoknak járó állami javadalmazásban részesülnek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.