Meglepő és eredeti filmek a velencei filmfesztiválon

2007. augusztus 29., szerda, Világfigyelő

A filmfesztiválok doyenje, a velencei Mostra 75. születésnapját ünnepli mától szeptember 8-ig, és programjában ― Marco Müller művészeti igazgató szavaival ― meglepő és eredeti filmek egész sora kerül vetítésre, többek között Woody Allen, Ken Loach, Brian de Palma és Peter Greenaway új alkotásai.

A fesztivál, amelyet 1932-ben alapítottak, de az idei csak a 64. lesz, szerdán nyílik Joe Wright brit rendező Bűnhődés című filmjével, amelyet Ian McEwan azonos című bestselleréből készített, főszereplői Keira Knightley és Vanessa Redgrave. A zárónapon adják át az életműért járó Arany Oroszlánt Bernardo Bertoluccinak, az olasz film egyik élő klasszikusának, aki a Forradalom előtt, Az utolsó tangó Párizsban, a Huszadik század, Az utolsó császár és az Oltalmazó ég című műveivel beírta magát a filmtörténetbe. Ugyancsak életműdíjat kap Tim Burton amerikai rendező, a Batman alkotója. Megemlékeznek a néhány hete elhunyt Michelangelo Antonioniról is, aki 1964-ben A vörös sivataggal nyert fődíjat, majd 1983-ban életműdíjat is kapott.

A bemutatásra váró ötvenhét film közül huszonkettő szerepel a versenyprogramban, és tizenegy dokumentumfilmet is kiválogatott az előzsűri a 3120 jelölt közül. Woody Allen Cassandra álma (Cassandra’s Dream) című munkája szokás szerint versenyen kívül indul, miként a francia újhullám nagy öregje, a krimi mestere, Claude Chabrol filmje, A kettévágott lány (La fille coupée en deux). Egyes filmek középpontjában háborús témák állnak: A Megszerkesztve (Redacted), Brian De Palma filmje Irakban játszódik, egy amerikai katonák által megerőszakolt és megölt iraki kamaszlány tragédiájáról szól. Ugyancsak Irak a témája az Elah völgyében filmnek (rendezte: Paul Haggis), amelyben a Tommy Lee Jones által alakított hivatásos katona a frontra küldött és eltűnt fiának ügyében nyomoz. Az amerikaiak amúgy is szép számmal képviseltetik magukat, igaz, kevésbé a ,,hollywoodi" vonulattal: Wes Anderson a Darjeeling Kft.-t, Todd Haynes a Nem vagyok itt (I’m Not Here) című filmet mutatja be, amely Bob Dylan különböző személyiségeit ecseteli, még ,,női oldalát" is Kate Blanchett megformálásában, míg Andrew Dominik westernnel érkezett: Jesse James-nek az aljas Robert Ford általi meggyilkolása (The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford) című filmjében Brad Pitt személyesíti meg a híres banditát.

Az európaiak közül Kenneth Branagh Michael Caine és Jude Law főszereplésével készítette el versenyfilmjét, a Sleuth-t. Ez nem más, mint Anthony Schaeffer Mesterdetektív című kamaradrá­májának új filmes feldolgozása. A darabból, amelyet Magyarorszá­gon is játszottak Mensáros László és Márkus László főszereplésével, 1972-ben Joseph A. Mankiewicz készített filmet, és az egyik főszerepet ott is Caine játszotta. Ken Loach Ez a szabad világ (It’s a Free World) címmel a bevándorlók munkalehetőségeiről forgatott filmet. Egy XVII. századi francia regényhez, Honoré d’Urfé Astrée-jához nyúlt vissza a 87 esztendős Eric Rohmer az Astrée és Céladon szerelmével. Egy másik nagy veterán, a 99 éves portugál Manoel de Oliveira Kolumbusz Kristóf: az enigma című filmjében azt próbálja bizonygatni, hogy Amerika felfedezője portugál volt. Az olasz Andrea Porporato Édes és keserű (Il dolce e l’amaro) című filmje maffiatörténet. Az ázsiaiak közül a legnagyobb név a tajvani Ang Lee, a Túl a barátságon rendezője, aki e filmjével még az Oscar előtt elnyerte 2005-ben az Arany Oroszlánt is. Most egy második világháborús kémtörténettel jelentkezik.

Az idén a zsűriben csak rendezők kaptak helyet: Catherine Breillat, Emanuele Crialese, Alejandro González Inarritu, Paul Verhoeven. Az elnök pedig a kínai Csang Ji-mou lesz, aki az 1990-es években kétszer is fődíjas volt Velencében.

Filmtörténeti élményekben is részesül a Mostra közönsége: bemutatják David Wark Griffith 1916-os, Türelmetlenség című némafilmjének, a párhuzamos montázsok őstípusának felújított változatát, és retrospektív sorozatban idézik fel az 1960-as, 70-es évek népszerű olasz (,,spagetti") westernjeit.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1526
szavazógép
2007-08-29: Világfigyelő - x:

Megválasztották Gült török államfőnek

A török parlament tegnap a várakozásoknak megfelelően megválasztotta az ország elnökévé Abdullah Gül külügyminisztert, aki nem sokkal később letette a hivatali esküt.
2007-08-29: Világfigyelő - Mózes László:

Röviden

Magyar tűzoltók Görögországban
Nehéz körülmények között végzik a mentést a magyar tűzoltók az erdőtüzek sújtotta görög Évia szigetén ― közölte tegnap Jambrik Rudolf alezredes, a Görögországba vezényelt magyar tűzoltócsoport parancsnokhelyettese. A magyar tűzoltók miután megérkeztek a szigetre, föltankolták a gépjárműveket nyolc tonna oltóvízzel, illetve üzemanyaggal, és elindultak a Szeta nevű településre, amelynek háromszáz lakosát a fenyegető lángok miatt kitelepítették. A híradások hatvannégy áldozatról számolnak be.