Az iskola épülete, az árnyékos udvar, a falusi csend teremtett megfelelő környezetet-hangulatot a sokadszor szervezett uzoni egyházi ifjúsági tábor számára. Két táborszervező-előadóval találkoztunk: nt. Ungvári Barna András uzoni református lelkész-esperessel és Ráduly Baka Zsuzsanna erősdi református lelkipásztorral. A tábor a két település fiataljainak csapataiból verbuválódott.
Sikerült hamar kialakítani az igazi jó tábori hangulatot — mondta Ungvári tiszteletes, aki látogatásunk napján a fő vallási téma, a hatodik és a hetedik parancsolat, a ne ölj, ne lopj, és ne paráználkodj társelőadója volt. — Utóbbit jómagam, előbbit a lelkészkolléga fejtette ki, közösen tartottuk a napi áhítatokat. A hetedik parancsolat témakörét két nap jártuk körül, főleg a ne törj házasságot gondolatát, a tizenéveseket érintő szexuális kérdéseket.
— Úgy érzem, nagyon időszerű témákat boncolgattunk a részt vevő fiatalok életére nézve — részletezte a tábor célkitűzéseit az erősdi lelkész. — A ne ölj parancsolat kapcsán el akartuk mondani, miképpen akarja Isten védeni az emberi életet, ugyanis a fiatalok körében is észrevehető a lassú önpusztítás, a cigaretta, az alkohol és más káros szenvedély. Nagyon remélem, lesz körükben ennek foganatja. Nem tudjuk nekik megmondani, hogyan éljenek, de ha csupán elgondolkoznak a témakörön, az is eredmény, mert meg kell tapasztalniuk, hogy Isten igyekszik védeni az ő életüket is.
Ebben a táborban sem maradt el a sport, tábortűz, pantomim és a vetélkedő, utóbbin természetesen, a tábor jellegéhez hűen, bibliaismereteiket tették próbára a fiatalok. Már az is eredmény, ha a résztvevők hozzászoknak a szentírás olvasásához. A táborszervezés hétköznapi gondjait az uzoni egyház holland testvérgyülekezetének támogatásával oldották meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.