Nyeregben és nyeregből szállva a Nagy Háború...

2007. augusztus 31., péntek, Nyílttér

Nyeregben és nyeregből szállva a Nagy Háború címmel könyv készül a m. kir. marosvásárhelyi 9. honvéd huszárezred történetéről. A honvédség és ennek részeként a honvéd lovasság hadrendbe állításával a tíz közül az egyetlen erdélyi honvéd huszárezredet Marosvásárhelyen és Szamosújváron helyezték el.

Az ezred és tisztikara figyelemre méltó társadalmi tényező volt a két város életében a 20. század első évtizedében. Az I. világháborúban a keleti hadműveleti területen, Bukovinában és a Piave-fronton harcolt, töredékei a Székely dandárban folytatták, majd megmaradt tisztikarának jelentős hányada az ún. nemzeti hadsereg megszervezésében vállalt feladatot 1919-ben.

A könyv emléket kíván állítani többnyire a Székelyföldről, de Belső-Erdélyből is származó ezrednek levéltári források, visszaemlékezések, naplók, szemtanújelentések segítségével, korabeli illusztrációs anyag, fényképek közlésével, valamint a fellelhető névlajstromok közreadásával.

Munkája színesebbé, gazdagabbá tételéhez a szerző köszönettel vesz minden segítséget. A huszárezred emlékét őrzők jelentkezését várja, akiknek hozzátartozói, rokonai a marosvásárhelyi 9. honvéd huszárezredben szolgáltak, és erről fotókkal vagy visszaemlékezésekkel, családi dokumentumokkal rendelkeznek. Postacím: 530100 Miercurea Ciuc, of. p 1, c. p. 144, judeţul Harghita, România, e-mail: kosztai@gmail.com, telefom: 0266/316 072 vagy 0726 168 944.

KOSZTA ISTVÁN

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 734
szavazógép
2007-08-31: Nyílttér - x:

Hamarosan siránkozhatunk

Anno Domini 2004-ben Markó Béla az RMDSZ elnöke kampánystábjával a baróti kultúrotthonban tartott nagygyűlésen az összefogás fontosságát hangoztatta az eredményes választás érdekében. Kifelé menet sikerült mellé kerülnöm, és megkérnem pár szóban, hogy nem ártana, ha az RMDSZ és Tőkés László püspök közötti nézetkülönbségeket rendeznék elsősorban és véglegesen, a magyarság érdekében.
2007-08-31: Nyílttér - Demeter J. Ildikó:

A tanügyi törvény vitájáról (Visszajelzés)

Három szakszervezeti bizalmi is reagált a Háromszék augusztus 28-i lapszemléjében (Hírsaláta) megjelent, a Duna tévéből átvett hírre, amely szerint a tanügyi törvény sinaiai egyeztetésén az érdekvédelmiek ellenezték leghevesebben a román nyelv idegenként való oktatását.