Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Támogatás az őszi vetésekre

2007. szeptember 4., kedd, Gazdakör
Amint már röviden ismertettük, a mezőgazdasági minisztérium ebben az évben jelentősen támogatja az őszi vetést. A támogatás búzánál 500 lej hektáronként, repcénél 400 lej, más őszi kultúrák esetében 450 lej.

Az értékpapírok formájában kapott támogatás gázolaj, zárolt vetőmag, vegyszerek és műtrágya vásárlására hasznosítható. A támogatásra kérést tehetnek le mind a magántermelők, mind a jogi személyként bejegyzett cégek. A kérelmezőnek meg kell felelnie néhány feltételnek: bizonyítania kell a terület tulajdonjogát vagy a hivatalos bérlést, csak elismert és jó minőségű vetőmagot szabad használnia. Ez utóbbit a hivatalosan is elismert vetőmag-forgalmazó cégek által kiállított számlával lehet igazolni, vagy abban az esetben, ha a termelő saját vetőmagját használja, azt be kell vizsgáltatnia a magvizsgálóknál. A magvizsgáló laboratórium a megyeszékhelyen, az állomás közelében (a Petrom-lerakat mellett) található. A vetőmag kelési százalékának, tisztaságának, ezermagsúlyának és nedvességének meghatározása kb. 85 lejbe kerül. Ugyanakkor feltétel, hogy az illető kultúrát bebiztosítsák valamely társaságnál. A támogatást igénylőnek típuskérést kell kitöltenie, mellékelve a személyazonossági másolatát, cégek esetében a cégbejegyzés másolatát, a tulajdonjogot vagy bérlést bizonyító akták másolatát, valamint a helyi tanács által kiállított igazolványt. Abban az esetben, ha az örökösök nem osztották meg egymás között a tulajdonukba került földterületet, felhatalmazást, saját felelősségű nyilatkozatot kell írniuk a támogatást kérvényező számára. A helyi tanácsnál is bejegyzett földbérlőknek ezenkívül egy igazoló aktát is fel kell mutatniuk, miszerint előző évben a bérleti szerződésben feltüntetett termékmennyiséget vagy pénzt a tulajdonos megkapta tőlük. A mezőgazdasági profilú cégeknek ezenkívül a pénzügy által kiállított igazolványt is kell csatolniuk, miszerint nincs tartozásuk a központi vagy a helyi költségvetésnél.

A kéréseket, a fentebb említett kiegészítő igazolványokkal egyetemben, a Kifizetési Ügynökség területi irodáihoz kell leadni legkésőbb október 15-ig, majd a kapott értékpapírokkal december 15-ig lehet vásárolni.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint lesz-e előrehozott parlamenti választás idén?







eredmények
szavazatok száma 871
szavazógép
2007-09-04: Gazdakör - Incze Péter:

Kukoricanap Kökösben

Több mint félszáz gazdálkodó és szakember gyűlt össze csütörtökön a mezőgazdasági szaktanácsadók és Máthé István, az MP Agricom tulajdonosa által szervezett kukoricanapra Kökösben. A gazdanapon a német KWS vetőmagtermesztő és -forgalmazó cég tizenhárom kukoricahibridjét mutatták be kisparcellás termesztésben a helybeli Plugor Mihály földjén és gondozásában.
2007-09-04: Gazdakör - Incze Péter:

Franciaföldön a szaktanácsadók (Kitekintő)

Múlt héten beszámoltunk róla, hogy a szaktanácsadók meghívásnak téve eleget ellátogattak a Charolais Nemzetközi Nyílt Napokra, a Strasbourg melletti Walbourg uradalom tenyészetébe. A tenyész- és nemesítőtelep tulajdonosa, Ernest Hoeffel már ötven éve foglalkozik a húsfajta nemesítésével.