Mérséklődött, de stabil a Fidesz előnye

2007. szeptember 5., szerda, Világfigyelő

Júliushoz képest mérséklődött, de stabil maradt a Fidesz támogatottsági előnye az MSZP-vel szemben, ugyanakkor eltűnt a Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor miniszterelnöki alkalmassági mutatója közötti különbség — derült ki a Századvég és a Forsense közleményéből. A közvélemény szerint inkább az MSZP-kormány képes az ország gondjainak megoldására, mint a Fidesz.

A teljes választókorú népesség 26 százaléka szavazna a Fideszre, míg 17 százalékuk a szocialista pártra — világít rá a két közvélemény-kutató augusztus 22-e és 29-e között készített felmérésében, mely kitér arra is, hogy a jelenlegi kormány hatalmon maradását a lakosság 43 százaléka, míg távozását 42 százaléka támogatja.

A közvélemény-kutatók azon kérdésére, hogy egy MSZP- vagy egy Fidesz-kormány a jelenlegi vezetőivel, esetleg egy, a jelenlegi pártoktól független, új politikai erő hatalomra kerülése oldaná meg az ország jelenlegi gondjait, az állampolgárok 30 százaléka inkább valamilyen szocialista vezetésű kormányt tartana elfogadhatónak. Az Orbán Viktor által vagy nélküle vezetett Fidesz-kormány elfogadottsága ezzel szemben 24 százalék.

A kutatás szerint a két kisebb parlamenti párt közül az MDF négy-, az SZDSZ pedig háromszázalékos támogatottsággal rendelkezik, míg a többi párt, így a KDNP mögött álló választói csoport méretét gyakorlatilag nem lehet megmérni.

A biztos szavazó pártot választó népesség 54 százaléka szavazna az ellenzéki pártra, míg 33 százalékuk a szocialistákra — olvasható a dokumentumban.

A válaszadók 33 százaléka Gyurcsány Ferencet, míg 34 százalékuk Orbán Viktort tartja alkalmasabbnak a kormányfői poszt betöltésére — mutat rá a Századvég és a Forsense. A politikai elittel szembeni negatív közhangulatra utal, hogy minden negyedik választó sem Gyurcsány, sem Orbán miniszterelnöki alkalmasságáról nincs meggyőződve.

A megkérdezettek többsége mind a kormány, mind az ellenzék tevékenységét inkább negatívan értékelte, ugyanakkor a Fidesz-szavazók elégedetlenebbek a saját politikai oldaluk tevékenységével.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint lesznek-e újabb szigorítások a koronavírus-járvány miatt Romániában?








eredmények
szavazatok száma 106
szavazógép
2007-09-05: Világfigyelő - x:

Politológusok szerint: A parlamenti pártok tették naggyá a Magyar Gárdát

A parlamenti pártok vitája tette naggyá a Magyar Gárdát — mondták az MTI-nek nyilatkozó politológusok tegnap. Véleményük szerint az elmúlt hetek legnagyobb nyertese az egyesületet létrehozó Jobbik Magyarországért Mozgalom volt. Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője, Juhász Attila, a Political Capital szakembere és Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet politológusa egyetértett abban, hogy a Magyar Gárda-ügy eddig soha nem tapasztalt nyilvánosságot adott a Jobbiknak. Ugyanakkor a kormány és a koalíciós pártok is profitáltak az egyesület megalakulását övező eseményekből, a Fidesznek azonban kedvezőtlen volt a szervezet létrejöttét kísérő kommunikáció — mondták az elemzők.
2007-09-05: Világfigyelő - Bogdán László:

A harcias Oroszország (Magasles)

Mandátuma végén Putyin orosz elnök láthatólag bekeményített. Élénk visszhangot s heves amerikai és NATO-ellenkezést váltott ki ama májusi bejelentése, hogy Oroszország ,,befagyasztja" az európai hagyományos fegyverzetekre vonatkozó szerződést.