Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Röviden

2007. szeptember 6., csütörtök, Világfigyelő

Érinthetetlenek a Benes-dekrétumok

A pozsonyi parlament alkotmányjogi bizottsága tegnap úgy ítélte meg, hogy helyénvaló a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) képviselőcsoportjának indítványa, miszerint a törvényhozás határozatban mondja ki a szlovákiai magyarok II. világháború utáni jogfosztását törvényesítő Benes-dekrétumok érvé­nyességét. A Robert Fico kormányához tartozó nacionalista SNS magyarellenes elnöke, Ján Slota és három képviselőtársa a dekrétumok ,,sérthetetlenségét, érinthetetlenségét és megváltoztathatatlanságát" szorgalmazó törekvése megelőző jellegű.

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) ugyanis többször megfogalmazta: a jogfosztó dekrétumok nyomán elszenvedett sérelmek miatt bocsánatkérésre, a meghurcoltatások nyomán a magyarokat ért károk jelképes jóvátételére tart igényt.

Újra együtt a vajdasági magyar pártok

Közös jelölteket indítanak a vajdasági magyar pártok a hónap végén az óbecsei (Becej) helyhatósági választásokon — az erről tegnap létrejött megállapodás tizenhárom éve tartó vetélkedésüknek vetett véget. A négy pártelnök közös sajtóértekezletén kiderült, mindnyájan készek az együttműködés folytatására. Ágoston András, a VMDP elnöke az összefogás egyik okaként ugyancsak azt jelölte meg, hogy a vajdasági magyar szavazók januárban elfordultak a széthúzó, civakodó magyar pártoktól. Második indokként hozta fel, hogy a délvidéki magyarság politikai képviselői ,,csak együtt, négypárti álláspontot képviselve tudnak eredményesen kiállni Budapest felé".

Csatlakoztak a schengeni adatbázishoz

Csatlakozott az Európai Unió új tagállamai közül kilenc a schengeni övezet működését segítő rendőrségi információs adatbázishoz — közölték Brüsszelben európai bizottsági forrásból. Az érintett tagállamok (köztük Magyarország) a tervek szerint a jövő év első napjától tartoznak a schengeni övezetbe, amelyen belül határellenőrzés nincsen, a külső határszakaszok ellenőrzését viszont megerősítik. A balti és a visegrádi államok, valamint Málta és Szlovénia csatlakozásával a schengeni övezet 25 tagúra bővül.

Márciusban csapatkivonás?

Már jövő márciusban megkezdődhet az Irakba vezényelt amerikai csapatok létszámának csökkentése David Petraeus tábornoknak, az arab országban állomásozó amerikai haderő főparancsnokának nyilatkozata szerint. ,,Vannak határai hadseregünk teljesítőképességének" — jelentette ki a főparancsnok, hozzáfűzve, hogy ezt a tényt nagy súllyal figyelembe veszi az iraki helyzettel kapcsolatos, jövő héten az amerikai kongresszussal ismertetendő ajánlásaiban. A tábornok újságírói kérdésre, hogy a hadsereg további megterhelését megelőzendő, már márciusban megkezdhetik-e a csapatkivonást, azt felelte: a becslés abszolút helytálló.

Az EU teljes együttműködést vár Belgrádtól

A Szerbiával való stabilizációs és társulási egyezmény megkötésének feltétele, hogy Belgrád teljes mértékben együttműködjön a hágai Nemzetközi Törvényszékkel — mondta Olli Rehn, az Európai Unió bővítési biztosa a Vuk Jeremic szerb külügyminiszterrel folytatott brüsszeli megbeszélése után. A háborús bűncselekményekkel vádolt személyek közül külön név szerint említette Ratko Mladic tábornokot, mint akinek a Hágába juttatását el kell érni. Jeremic azt ígérte, hogy Szerbia teljes mértékben együttműködik a törvényszékkel.

Kínai hackerek feltörték a brit rendszereket

Kínai számítógépes kalózok betörtek a brit kormányzat legfontosabb számítógép-hálózataiba, a parlament és a külügyminisztérium informatikai rendszerébe — jelentette tegnap a The Guardian brit napilap meg nem nevezett kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva. Forrásmegjelölés nélkül pedig azt írta a lap, hogy a hackerek egy része a kínai hadsereghez tartozik. A brit kormány eddig nem volt hajlandó kommentárt fűzni az értesülésekhez. Hasonló vád merült fel kedden az Egyesült Államok és Németország részéről. E vádakat Kína cáfolta, majd a Pentagon közölte, hogy ismeretlen hackerek valóban behatoltak az amerikai védelmi minisztérium szerverére, és hetekre lebénították Robert Gates amerikai védelmi miniszter levelezőrendszerét.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint lesz-e előrehozott parlamenti választás idén?







eredmények
szavazatok száma 944
szavazógép
2007-09-06: Világfigyelő - x:

Továbbra is magas fokú az EU terrorfenyegetettsége

Továbbra is nagy a veszélye annak, hogy terrortámadás éri az Európai Unió országait, ezért újabb megelőző intézkedésekre van szükség — mondta szerdán az Európai Parlament strasbourgi ülésén Franco Frattini, az unió igazságügyi és biztonsági kérdésekben illetékes biztosa.
2007-09-06: Közélet - Farkas Réka:

Kivonulást fontolgat a magyar delegáció (Botrányos ökumenikus nagygyűlés)

Nagyváradi fiatalokat tartóztatott fel tegnap a nagyszebeni rendőrség, mert a korábban beígért békés tüntetés helyett szórólapokon tájékoztatták volna a III. Ökumenikus Nagygyűlés résztvevőit a református egyház sérelmeiről. Tőkés Lászlót szankcióval fenyegették meg a szebeni hatóságok, a nagygyűlésen jelen levő Kárpát-medencei református delegáció pedig távozását fontolgatja.