Változnak az utcanevek Sepsiszentgyörgyön. Igen, még mielőtt az összes román tábornok táblát kapna Székelyföldön, szobrokat, ahogy Şaguna is fenn, az Őrkő felé, az egykori Attila út végében.
Nem is mellesleg jegyzem ide: ez a megszobort Şaguna volt az a román híresség, aki 1849-ben az orosz cári seregeket átdirigálta a Kárpátok szorosain, hogy azok nyugton leverjék a Petőfi-féle világszabadság harcát, forradalmát. Jutott volna abból a románságnak is.
Most helybeli vagy itt megfordult, nevezetes emberek kapnak utcanevet, mint Bartha Árpád egykori fotós a 60-as, 70-es években végzett munkái nyomán. Ma ki emlékszik rá? Baász Imre képzőművész mintegy tizenkét évet élt Arad után városunkban, meghalt vérmérgezésben, kapott utcanevet. A textilgyárat megalapító Pótsa Józsefről nincs utcanév (1880), de van Gyár utca. Hát nem hercig?!
Emlékezzünk nagyokról, nagyobbakról — ezért emelkedem írógép magasságában szólásra —, akiknek nem járt ki — egyelőre? — ez a megtisztelő emlékezés. Itt született Uzonban Beke György író, a Székely Mikó Kollégiumban érettségizett, A Haynal-ház kapuja címmel regényt is írt városáról. Orbán Balázs óta nem volt ember, író, szociográfus, aki akkora munkát végzett volna az immár romániai magyarság, főként a szórványmagyarság fölmérésében, mint Beke. Amit az asztalokra s könyvtárakba betett, az hihetetlen nagy érték, kincsünk, hogy ha majd szerre mind szórvánnyá vagy néhaivá minősülünk, legyen az Istennek legalább bibliográfiája a magyar népről.
Nem akarok Bizottságok dolgába avatkozni.
Dehogy is nem!
Tegnap tudtam meg azonban, hogy a névadó Bizottság már döntött, az irat, mely Beke Györgyöt kirekesztette, már aláírva vagyon. Nihil obstat, nincs ellenvetés. Vagy mégis van?
Ostoba fejeket tilos behasogatni. Én szőrszálakat sem akarok. Azonban ami sok, az sok. S ami semmi, az maga a Bizottság elfuserált ügykezelése. Személyeket nem akarok bántani, azt sem tudom, kik voltak a hübelebalázsok, akik szavaztak hatra-vakra.
És nincs Domokos Gézáról sem utca elnevezve!
Fő műve a Kriterion tengernyi könyve, melyeket egyenként kellett kiharcolni Bukarestben, hogy az elvtársak engednének bepillantásunknak teret a világirodalom felé!
Fájdogál, sajog bizony, ahogy fájt az is, amikor — 1978-ban kb. — egyszerűen betiltotta a Román Kommunista Párt Beke egyik könyvét, kidobatta az összes könyvtárból...
Nem sorolom, megéltük. De azt, hogy illetéktelen szavazzon bizottságokban most is, amikor... amikor már nem minden kötelező...!
Bekének — hogy most csak róla beszéljek, meg Domokos Gézáról — mintegy száz könyve jelent meg, annak 99 százaléka nemzeti ügyben, a hazai, illetve — immár Magyarországon — a határokon túlra rekesztett magyarságról, omlásáról-oszlásáról, el- s felmorzsolódásáról szól, s bizony nem az izgalmak, hanem a kiút keresése kedvében-ügyében.
Az 1848—49-es szabadságharc lemészárlása után a Habsburg császár a legnagyobb kitüntetést adta Şagunának, hálából. Ám hol vannak a kihagyott, kirekesztett mieink ma?
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
