Bocsárdi László ötéves menedzsmentjének kiértékelése kapcsán sorban jelennek hozzászólások lapjaink hasábjain, rádiókban, honlapokon.
Mindenhol azt olvasni-hallani, hogy a háromtagú bizottság — Balázs Éva, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház nyugalmazott színművésze, Klárik Attila városi tanácstag és Deák Gyula Levente, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója — 8,92 ponttal értékelte Bocsárdi munkáját. Ez igaz. De az nem derül ki, hogy korántsem egyhangúan vélekedtünk Bocsárdi László munkájáról.
Magam a nevem mellett megjelenő Háromszék Táncegyüttessel, valamint az M Stúdióval olyan értékrendet képviselünk, mely sok tekintetben hasonlít a Bocsárdiéhoz: ha a Háromszékkel hagyományt őrzünk, a mozgásszínházzal nyitni próbálunk a világ felé.
Mivel a törvény nem ír elő titkos szavazást, nyilvánosságra hozom: Bocsárdi László értékteremtő munkáját becsülöm, személy szerint tízessel osztályoztam.
Véleményemet, értékelésemet emelt fővel vállalom.
Deák Gyula
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.