Érzésem szerint a magyar szürke marha újabb kori hírének legsikeresebb megalapozója Feszty Árpád volt és marad, a magyar romantika legnagyobb méretű alkotásának, a Feszty-körképnek Árpád vezér és kíséretének fő jelenete mellett a négyökrös fogattal érkező fejedelem asszony és kíséretének súlyozott kiemelésével.
A Feszty-körkép a szürke marha újabb kultusza, a tenyésztési kedv nekiiramodása között ott látok összefüggést, a honfoglalás magasztos eseménye és az állattartás prózai dolgai ott érintkeznek, amikor a körkép is, akárcsak a magyar históriai szimbólumállat, a szürke marha lappangva és pusztulásra ítélve élte át a nemzeti szimbólumokat, megtiporva pusztító időket. Emlékezzünk, hogy a napjainkban turulmadarazó, árpádsávozó csoportosulások elődei micsoda ribilliót rendeztek a Feszty-körkép felújításának megakadályozásáért, hogy védték és kímélték az államháztartás pénzét, és micsoda erőfeszítésbe tellett a körkép restaurálása!
A magyar szürke marha eredete fölött ma is vitatkoznak. Van olyan teória is, hogy nem is magyar állatok ezek, hanem későbbi származékok, a magyar honfoglalás után a térségben megjelenő népekkel, jelesen a kunokkal érkeztek, és ezek honosították volna meg. A kézenfekvő történet — hogy a Nagy Magyar Alföldön kiváló életfeltételek között élő őstulok honosításának eredménye lenne ez a gyönyörű címeres állat, amelyet a XV—XVII. században, egészen a török világ beálltáig tízezres tételekben hajtottak Bécsig, Velencéig és más nyugati nagyvárosokig, ahol jellegzetes magyar állatként értékesítették, ízletes és egészséges húsa alaptápláléknak számított — már gyanús egyeseknek, a magyar történelmi nimbuszt erősíti, ami valakik szerint káros lenne a mai globalizációs folyamatokra nézvést.
Szóval, Feszty Árpád acélos inú, szívós, címeres szarvukkal nagy teret igénylő, nagy méltóságot hordó festett szürkéi magyar honfoglalási szimbólummá lettek, s a Feszty-körképen, de képzeletünkben is olyan helyet foglalnak el, ahonnan többé már nem lehet kikaparni sem az emléküket, és létüket sem lehet átfesteni.
A körkép szürkéi után élőben is megtekintettük az ópusztaszeri karámokban a ,,szürkéket". Mi, magyarok méltán tekintjük lovas nemzetnek magunkat, de megfigyeltem, ezek a gyönyörű állatok szimbólum- és élő voltukban is egyszerre jelképiek és valóságosak, a jellegzetes magyar jelen értékei.
Jómagam láttam már Tapolca környékén egész gulyát, több száz állatot ridegtartásban tenyésző csordában, megfigyelhettem, hogy a kergemarhakórra sem ,,hajlamos" szürke marha rendkívül értékes húsa mellett micsoda turisztikai látványelem is a Balaton környékét megszálló fürdőzők számára, akik ezt a marhapörkölt ízének magyaros emlékével együtt viszik haza.
Kísérőm, dr. Grezsa István, mintha gondolatolvasó lenne, erre elmond egy meghiúsult, de ígéretében is izgalmas történetet.
Hódmezővásárhely és Bereck, Ojtoz kapcsolata a háromszéki olvasó számára ismeretes. (A berecki Ifjúsági Ház befejezésére idén is másfél millió forintot szánnak a megyei jogú város költségvetéséből.)
Nos, kísérőm meséli, hogy amikor az ojtozi halastavaknál jártak, elképzelték, hogy abba a csodálatos tájba milyen pompásan illeszkednék látványként is ez a büszke tartású nemes állat. Ígértek is ajándékba a helyszínre szállítva két borjút, majd azt is elképzelték, egy bikaborjút is eljuttatnak, hogy az Alföld címerállatának ojtozi-berecki törzsállománya létrejöhessen. Hogy ez mennyire lehetséges, magam is tanúsíthatom, hisz a Keleti-Kárpátokban nem egy ízben láthattuk, hogy ez a rendkívül erős és szívós állat a rönkszállításban mire képes. Téli fagyban borját a hóba pottyantva is megél.
A Hódmezővásárhely környéki borjak nem jutottak el Ojtozba — amint kísérőm mondja: valami állatorvosi fogadópapírok hiánya miatt. ,,Eddig már kifejlett állatok lennének" — jegyzi meg rezignáltan, én pedig a Grezsa István hangját felerősítve és ígéretét megismételve mondom, hogy be kellene szerezni azokat a fogadópapírokat!