Kettő plusz egy órát kapott a kormány a Kossuth téren tüntetőktől arra, hogy lemondjon tegnap estére, hazai idő szerint nyolc órakor. Ellenkező esetben blokád alá vesznek fontos közintézményeket az Y-terv értelmében — szavazták meg a téren tüntetők.
A Kossuth téren összegyűlt több ezer embert Fáber Károly, a Rendszerváltó Fórum vezetője arról szavaztatta, hogy továbbra is békés módon demonstráljanak-e mindennap, vagy cselekedjenek. Magyarul, hogy beinduljon-e a Y-terv. A jelenlévők elsöprő többséggel a kormánybuktató terv beindítására szavaztak, holott maguk sem tudták, hogy ez mit is takar. Fáber a szavazás után kifejtette, várja azokat a tüntetőket, akik hajlandóak egy adott időpontban, egy adott helyen megjelenni. Ez azért szükséges, hogy ily módon blokád alá vegyenek fontos közintézményeket.
A Kossuth tériekhez csatlakozott az a néhány ezer ember is, aki kormányellenes jelszavakat kiabálva vonult fel a Corvin közből.
A rendőrség lezárta a Kossuth tér egy részét; indoklásuk szerint erre azért került sor, mert az elmúlt időszakban rendkívüli módon megnövekedett a védett személyek és létesítmények veszélyeztetettsége. A rendőrségről szóló törvény alapján Szabó Ferenc, a Köztársasági Őrezred parancsnoka rendelte el a Kossuth tér egy részének lezárását ― olvasható az ORFK sajtóirodájának közleményében. Mint írják, minden korábbi mértéket meghaladóvá növekedett a védett személyek életének kioltására vonatkozó, valamint az Országház felrobbantását kilátásba helyező fenyegetések száma. A Parlament mellett a Magyar Televízió székházának védelmét is megerősítette a rendőrség. A köztévé Szabadság téri központi épületébe a délutáni tüntetés előtt egy órával bevezényelték a Rendészeti Biztonsági Szolgálat csapatait. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, felkészültek a délutáni és az esti tiltakozások biztosítására, és ha törvénysértést tapasztalnak, azonnal intézkednek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.