Elhalasztott pártbejegyzés

2007. szeptember 20., csütörtök, Közélet

Csak szeptember végén kezdi meg a pártbejegyzéshez szükséges eljárást a Magyar Polgári Szövetség — jelentette be Szász Jenő elnök, aki korábban szeptember elejét jelölte meg időpontként. Magyarázata szerint azért halasztottak, mert aprólékosan ellenőrzik az összegyűjtött 30 000 aláírást, el akarják kerülni, hogy hibákra, formai okokra hivatkozva megakadályozzák a Magyar Polgári Párt hivatalossá válását.

Szász azt is leszögezte, hogy a párt alapszabályzata nagyon hasonló lesz az MPSZ-éhez, de elmondása szerint ebben nem szerepel majd a területi autonómiára vonatkozó rész. Elsődleges célkitűzésként a politikai pluralizmus megteremtését jelölik meg.

Az RMDSZ elnöke, Markó Béla Kézdivásárhelyen úgy nyilatkozott, hogy nem tartanak az új magyar párt bejegyzésétől, mert az általuk rendelt közvélemény-kutatás szerint nagyon alacsony az MPSZ népszerűsége. Markó érvelése szerint Szász Jenőéknek évekre volt szükségük, hogy összegyűjtsék a bejegyzéshez szükséges 30 000 aláírást, az RMDSZ idén tavasszal néhány hét alatt 300 000 támogató kézjegyet összesített EP-listájára.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2007-09-20: Közélet - Sylvester Lajos:

Elszállt a gazda is (Határhelyzetek)

Az uzoni Kányádi Ferenc oltalmába fogadott, majd csőrtöréses balesete után orvosi beavatkozással műcsőrrel kelepelő és továbbra is az uzoni gazda által gondozott Uzonka ezen az őszön elvegyült gólyatársai között, és ösztönei után igazodva elröpült. Nemsokára értesültünk, hogy elszállt közülünk a gólya gazdája, Kányádi Ferenc is. Elvesztése nem csak családja, hozzátartozói számára fájdalom, hanem mindannyiunk szomorúsága, mert az uzoni gépkocsivezető gazdaember emberségből, természetszeretetről, erkölcsi emelkedettségről olyan példát mutatott és olyan mércét állított, amely emberré teszi az embert.
2007-09-20: Belföld - x:

Hírsaláta

MEGVÁDOLT MINISZTEREK. Előzmény nélküli kezdeményezésnek nevezi a Krónika az Országos Korrupcióellenes Ügyészség kérését, hogy Traian Băsescu államfő hagyja jóvá a bűnvádi eljárás beindítását Tudor Chiuariu igazságügyi miniszter, valamint Nagy Zsolt egykori informatikai és távközlési tárcavezető ellen. Nagy Zsolt ellen ez lenne a második ügyészségi eljárás az energetikai kémbotrány keretében zajló ankéton kívül.